:
Fagyba’ fehérlik hóval a tájék,
Két kicsi varjú szállni ma vágynék,
Bár kusza s tépett szárnyai tolla,
Ég fele törnek, küzdve, lobogva,
Kis karikákban körbe lebegve
Hozza magát nagy lendületekbe,
S lábnyomaik lenn, hóba’ lehagyva,
Kergetik egymást mind magasabbra.
Varjú s a párja mennybe robogna,
Ámde a szél oldalra sodorja.
Csapkod a négy szárny. Pilled a dőre,
Fogy az erő, de nem jut előre.
Két kicsi varjú, dísz feketébe’,
Újra meg újra röppen az égbe,
Röpköd a porhó is kavarogva,
Velük a szél mind szembesodorja,
Szürkül a tolluk, tél jege ráfagy,
Izmuk acél, ám vágyuk alábbhagy,
S míg tudatukba marnak a károk,
Árva madárka csak maga károg.
Egyre keményebb próba; a szél fú,
S vége. Feladja két kicsi varjú,
S honnan elindult, túl a halálon,
Csüggeteg ülnek, puszta faágon.
(132 szó a szövegben) (709 olvasás)
Eroica: (12-17-2008 @ 05:59 pm)
Kedves Félix!Épp ma figyeltem a varjakat. Nem is csúnyák, s milyen szépen írsz róluk!
LEKA: (12-17-2008 @ 06:54 pm)
Teljesen lenyűgözött a ritmusa, a képei. Nagyon szépen repteted a gondolataid:))))
Éva
piroman: (12-17-2008 @ 10:46 am)
Tiszta bi-adóniszi! Ügyes!
felix: (12-22-2008 @ 09:11 pm)
Mindenkinek köszönöm az olvasást és a véleményezést, külön köszönet a ritmuselemzésért, ha jól figyelek, előbb-utóbb tisztába jövök a kolónokkal, és magam is elemezhetek. És a madarak mindig hálás témát jelentenek a költök és versfaragók számára. És még hány species vár megéneklésre! ;)
Szeretettel: félix