Égi jel. Konokul rohan az űrben,
Egyre közelít, nagy csattanást igér,
Vágyálom csak, hogy utunkból majd kitér;
Velünk marad, bár gyűlölve, megtűrten,

S a vátesz zeng már dögvészt és háborút,
A próféta késő megtérésre csábít,
A vezér hagymázas álmokkal ámít,
Szűz lányok fonnak halotti koszorút.

Az éjben állok és nézem e tüneményt,
S már vágyva várom: jöjj csak, hozz új reményt!
Könnypárásan fénylő szeme rám tekint,

Leguggolok, fejét térdemre hajtja,
Ujjaim hegye üstökét vakarja,
Hálásan csóválja farkát, majd kacsint.