- Régen, nagyon régen nem voltak még vízesések a Földön. Minden patak csöndesen csörgedezett, minden folyó szép lassan csordogált medrében, eszükbe nem jutott zuhogni, zajosan ömleni a mélybe.

 - Ebben az időben élt egy kis hableány. Olyan gyönyörű volt, hogy még az Istenek is gyönyörködtek teremtményükben, akik pedig hatalmas hófödte csúcsokon laktak, és csak nagyon ritkán ereszkedtek le a földre körülnézni, hogy mi folyik idelent!

 - Egyszer a kis hableány, amint éppen kedvenc öblöcskéjében úszkált le s föl, kergetve két rakoncátlan delfinkölyköt, megpillantott egy csodaszép ifjút, amint éppen fürdeni készült. Odaúszott hozzá és beszédbe elegyedtek. Mint kiderült Csaba, így hívták az ifjút, az egyik leghíresebb Isten egyetlen fia, és szintén örök élettel áldotta meg a sors, mint a kis hableányt! Hamar egymásba szerettek, és azután mindig együtt voltak. Így teltek az évek, évtizedek, évszázadok, és még mindig szerették egymást.

 - Egyszer a mai világban éppen Florida partjainál uszkáltak együtt, amikor Csaba megpillantott egy csodálatosan szép szőkehajú, napbarnított floridai lányt, aki éppen Őt nézte és Őrá mosolygott! A fiú szíve egy perc alatt veszve volt! Ezután már nem tudott senki másra gondolni, csak Évára, a gyönyörű szőke lányra!

 - A kis hableány először csak nagyon szomorú volt, később sírni kezdett, egyre jobban és jobban! Mérhetetlen fájdalmától meghasadt a föld, szakadékok keletkeztek. Könnyei megárasztották a folyókat, patakokat, amik megannyi vízesés formájában zuhogtak alá a hatalmas szakadékokba!

 - Így keletkeztek a Földön a vízesések, melyek mind hableánykönnyek, és hangjuk nem más, mint a kis hableány sírása, aki ma is, és örökre Csabát szereti!

Aki nem hiszi, hallgassa meg, hogyan sír egy vízesés, és biztosan felismeri benne szerelmese hangját! 

( ajánlom - egy Lánynak...)