| Küzdőtér |
|
|
|
Cím: Gyerekszív
Szerző: kabboca - Bakacsi Gabriella
(02-15-2004 @ 05:11 pm)
:
Az anya még sosem látta ilyennek a kisfiát. A különben nyugodt Bence nem találta a helyét. Amióta az óvodából elhozta, ott sündörgött a szoknyája körül.
-Anya- szólította meg végül. - Áthívhatom majd Lucát játszani? Tudod ő az új csoporttársam.
-Persze kicsim- válaszolt az anya mosolyogva. Amióta két hete megérkezett a csoportba az új kislány, Bence csak őt emlegette otthon. Már tudta róla, hogy barna haját mindig két kis copfban hordja, hogy mindig kis színes szoknyát visel, és hogy szereti a sárga almát. Sajnos eddig még nem volt alkalma látni a kislányt, mert munkaidő után szinte mindig ő ért oda utolsónak Bencéért. Örült neki, hogy a kisfiú nem bánkódik ezért. Mindig ott ült csendben az asztalnál, és a szép színes képeskönyveket nézegette elmélyülve, vagy zsírkrétával a kezében az előtte heverő papírra álmodta újra a nap eseményeit. Gyakran rajzolt, és ügyesen. Általában ez alapján mesélte el, mi is történik az óvodában Anya reggeli elbúcsúzásától addig, amíg újra érte nem jön.
Ilyenkor megelevenednek a játékok, a mesék, a közös ebéd, a nagy fa az udvar közepén, és az óvónénik, csoporttársak is. De az utóbbi két hétben csak egy arcot rajzol le újra, és újra. Lucáét. Ezt onnan tudja, hogy mindig róla mesél közben.
- Ma Lucával fogócskáztunk- mondja, miközben készülnek az őzikebarna mandulavágású szemek. - És mindig megbeszéljük, hogy mikor babázzunk, és mikor játsszunk autósat a homokozóban.- Közben piros masni kerül a két felfelé kunkorodó copfba.- Képzeld, mi már igazi barátok vagyunk!- dicsekszik- Sőt, jobb barátom, mint a Peti, meg a Balázs.- Anyu elmosolyodik. Hát igen. Ilyen, amikor először mozdul meg egy pici emberke szive...
Anya másnap reggel elkérte az óvónénitől a kis Lucáék telefonszámát, és azzal búcsúzott Bencétől, hogy délután megbeszéli majd Luca anyukájával, hogy a péntek délutánt náluk tölthesse. Bence boldogan szaladt el a színesceruzáiért, és addig is, amíg kis barátnője megérkezett, rajzolt neki egy szép tavaszi virágcsokrot, sok tarka virággal, olyanokkal, amilyenek a kedvenc képeskönyvükben vannak rajzolva. Amikor megérkezett, boldogan újságolta neki a hírt, hogy anyu beleegyezett a délutánba. Elmondták Luca anyukájának is, és miután ő is beleegyezett, szaladtak mert sok volt még a dolguk aznapra: tele volt az egész délelőtt izgalmas játszani-valókkal.
Délután anya megint utolsóként ért oda Bencéért. Siessünk! -sürgette a gyerek, aki kivételesen az ajtó melleti padon várakozott. -Tudod, ma kell felhívni Luca mamáját. - Anya elmosolyodott.- Hát persze, sietünk.
Ahogy hazaértek, előkereste a noteszét. Feltárcsázta a számot, és várt amíg kicseng. Egy kedves, szimpatikus női hang szólt bele a készülékbe, anya rögtön egy fiatalos, mosolygós asszonyt képzelt el vidám szemekkel, és a hangján is érezni lehetett a vibráló életörömöt, és azt, hogy nem egy hétköznapi asszony.
- Úgy örülök, hogy Lucának ilyen hamar akadt egy kis játszópajtása. Az előző helyen nem fogadták be ennyire. De amióta ide átjöttünk, egyfolytában arról mesél itthon, hogy Bencével szokott játszani, és most szóltak a gyerekek reggel, hogy péntekre meghívnák magukhoz. Igazán nagyon hálás vagyok. Rendben, majd akkor magukkal megy haza, és utána majd érte megyek, jó? Hat óra? Rendben... Mindent köszönök. -Letette. Anya közölte Bencével a jó hírt, a kisfiú pedig indiántáncot lejtett örömében. -Anya -súgta aztán, -Luca a legaranyosabb lány az egész csoportban. Sőt az egész oviban! -mondta vigyorogva. Anya is mosolygott. Még két nap és ő is megismeri.
És eljött a péntek is. Anya kivételesen kicsit hamarabb szabadult el munkahelyéről, hogy minél hamarabb odaérjen a gyerekekért. Még a fülében csengett Bence boldog búcsúzkodása reggelről. Így is alig volt már pár gyerek a teremben amire odaért. Az óvónénivel beszélgetett a folyosón, és közben a gyerekek bekiabáltak Bencének, hogy megérkezett érte. A kisfiú barátnőjét kézenfogva indult összepakolni kis hátizsákját, és öltözni. Anya az ablak hátulról jövő fényében két vidáman röppenő copfot látott, és egy csinos kis szoknyát, és már ott se voltak. Anya mosolyoga figyte, ahogy a terem másik végben búcsúznak a többiektől. Tényleg szép ez a kislány -gondolta. -Bence számára biztos a legszebb... -mosolygott. Az óvónénivel beszélgetett, amíg pakoltak. Aztán a kislány hirtelen megfordult. Anya egy pillanatra meghökkent. Aztán elmosolyodott, és köszönt a kislánynak. - Tényleg szép így, ahogy mosolyog. És milyen szép, hogy a gyerekek nem azt látják meg egymásban, mint mi felnőttek... - Anya szeme csillogott, de aztán jókedvűen kézenfogta a két gyereket, és elindult velük kifelé az oviból.
A kislány Down-kóros volt.
(693 szó a szövegben) (738 olvasás) 
kerlac: (03-24-2004 @ 09:18 pm) Döbbenetes...Egyszerűen elakadt a szavam.
Csodálatos ez az írás.
stefanicus: (03-28-2004 @ 08:20 pm) Kedves Kabboca !
csak keresem szókat ,az egész olyan megkapó ,olyan hiteles és ugyanakkor döbbentes.öszintén gratulálok.
nagyon éleslátásra vall irói szellemed.
mvh:shf
káma: (04-10-2004 @ 08:02 am) Tényleg döbbenetes. Végig magával ragadóan mutatod be a romlatlan gyermeki lelket, s a végére könnyeket fakasztasz az ember szeméből. Jó hogy itt vagy.
Janó: (06-27-2004 @ 07:42 am) Tényleg döbbenetes lenne, ha nem vártam volna el már valakitől, hogy felálljon s elkezdjen beszélni. Az igazság az, hogy amikor elolvastam csak egyet bólintottam. Már épp ideje volt, Kabboca.
Drámai időzítésed szeplőtlen, s nyelvezeted nem hivalkodó (de sokkal nagyobb igényességet vezényel az alkotásod mint amennyit egyelőre adsz neki - pl. hgyo és a kisbetűs bence elgépelések), s nem utolsósorban mesterien gazdálkodsz a nyelvvel, mert az írásod, ha belegondolsz, minden szavát igényli ás beéri bőségesen annyival, amennyit adtál neki.
Egyszerűséged minden olvasót lefegyverez, felnőttet s gyereket, egyszerre.
Isten hozott, tőled félnek a profik . . .
enigma: (07-21-2004 @ 11:58 am) erre muszáj írnom valamit, de nem találom a szavakat...
lev: (10-28-2004 @ 05:24 pm) mély döbbent csend lett bennem...
|
[ Vissza: kabboca - Bakacsi Gabriella | Művek listája ] |
|
|
|
|
|
