[ Kezdőlap ][ Házirend ][ Blog ][ Irodalom Klub ][ Minden Ami Irodalom ][ Olvasóterem ][ Képtár ][ Műterem ][ Fórum ]
Hoppá !!!

Kedvenc versek
a You Tube-on
Tedd fel a kedvenceidet.




Ellenőrizd a helyesírást,
ha nem vagy biztos benne!




Tagjaink könyveit itt rendelheted meg



Fullextra Arcképtár


Küzdőtér

Szia, Anonymous
Felhasználónév
Jelszó


Regisztráció
Legújabb:
: MLilith
Új ma: 0
Új tegnap: 0
Összes tag: 9161

Most jelen:
Látogató: 179
Tag: 0
Rejtve: 0
Összesen: 179


Üzenőfal
Arhívum   

Csak regisztrált felhasználók üzenhetnek. Lépj be vagy regisztrálj.

Szolgáltatások
· Home
· Arhívum
· Bloglista
· Fórumok
· Help
· Hír, cikk beküldő
· Irodalom
· Irodalom Klub friss
· Journal
· Keresés
· KIRAKAT
· Kirakat Archivum
· Magazin
· Mazsolázó
· Mazsolázó Archivum
· Mazsolázó beküldő
· Minden Ami Irodalom
· Mindenkinek van saját hangja
· Műterem
· Nyomtatási nézet
· Olvasóterem
· Partneroldalak
· Privát üzenetek
· Személyes terület
· Témák, rovatok
· Üzenőfal
· Összesítő

cheap cigarettes sorry.
Cím: A vihar
Szerző: kabboca - Bakacsi Gabriella
(11-23-2004 @ 09:04 pm)

:
Némán feküdtek egymás mellett. Különleges este volt ez, öt éve nem látták egymást. Ennek örömére öt órája beszélgettek izgatottan az ágyban, a délutáni közös sétát nem számítva. Mi minden történt itthon, és milyen a nagyvilág, kivel mi történt.
Hajnali három volt, mire megegyeztek, hogy mostmár aztán igazán ideje aludni, de még mindig fel-feltört egyegy lelekes mondat, "Jaj, képzeld, a ház, amit Mike-kal vettünk... olyan tündéri a kutyánk is..." "És emlékszel még Piroskára? Férjhez ment, és egy-két hónap múlva szüli a második babát. Azt mondják, ez kislány lesz."...
Aztán egyre hosszabb a csönd, és az elalávástól már csak az újabb és újabb, hirtelen előtörő, elhadart, félig sírva, félig nevetve elmondott mondatok mentik meg őket... Közben a jó meleg szoba másik végében a tetőablakot szitáló eső kezdi verni... Egyenletes kopogása betölti a szobát. A csend mostmár egyre hosszabb, azt hinné az ember végleges, már biztosan alszanak. De a fel-felvillanó villámok fényénél látszik, hogy a hátukon fekve, a plafont kémlelve fekszenek csnedben egymás mellett. A dörgések egyre közeledő hangzavara betölti az éjszakát.
"Vajon még mindig fél a vilámoktól?"
"Már biztos nem ijed meg annyira a dörgéstől, mint régen, vagy mégis?"
A régen elszakadt barátnők egymás felé tapogatóznak idegszálaikkal, fülükkel, a sötétben nem látó szemükkel... Aztán...
"Andi"-szól egy suttogó hang.-"Ugye tudod mennyire szeretlek?"
Két kéz bújik elő a takrók alól, egymás után kutatnak, és amikor a sötétben megtalálják egymást, a két nyirkos tenyér egymásra tapad, és görcsösen megszorítják egymást. Aztán az ujjak összegabajodnak, és újra két mosolygó kislány fekszik egymás mellett...
Mire a vihar alábbhagy, kéz-a-kézben járják a múlt tarka virágosréteit...



(250 szó a szövegben)    (737 olvasás)   Nyomtatható változat


veva: (11-23-2004 @ 09:27 pm)
Vihar? Sosem féltem a villámlástól, vihartól. Mikor gyerekek voltunk, a néhány évvel fiatalabb unokahúgom, igen. Ő nagyon. Hozzám bújt, én csendesítgettem, ringattam - talán először akkor éreztem (lehettem vagy 10 éves), hogyha valakit meg kell védenem, akkor sokkal erősebb vagyok. ----------- Mostanában már megfordult a helyzet, mert elég gyakran vigasztalgat ő engem - talán közben ő lett a felnőttebb (ez egészen biztos!). ---------- Azt nem tudom, hogy a villámlástól fél-e még - legközelebb megkérdezem:))

Fata_Morgana: (11-24-2004 @ 06:33 am)
Nagyon szép. :)

  

[ Vissza: kabboca - Bakacsi Gabriella | Művek listája ]

PHP-Nuke Copyright © 2005 by Francisco Burzi. This is free software, and you may redistribute it under the GPL. PHP-Nuke comes with absolutely no warranty, for details, see the license.
Page Generation: 0.43 Seconds