Tenyerekbe, eltemetett arcok

az életben elveszített kemény harcok

emlékei egyszer körbevesznek

és minden csodás pillanatot tönkretesznek

Egyszer, hogyha rám gondolsz netán

tudd azt nincsen szép s jó ezután

Mindig fájni fog, a tűzben égek

van valami amit nem mondtam még el

Ha meghalok, ugye egy szál virágot,

a síromra teszel?

Mert lehet, hogy én már nem vagyok itt

de te sokáig itt leszel

Ha meghalok, ugye egy szál virágot hozol

majd nekem,

és ígérd meg, hogy az emlékemet őrzöd

a szívedben

Egy fából készült láda lett az otthonom

Bem tudok már segíteni a gondokon.

Megszűnt minden,  a szellemvonaton

zötykölődök én az utolsó utamon

Jön már a kalauz, ő adja a jegyet

de nem tudni még azt sem, ez az út hova vezet

A mennyország, vagy a pokol az állomás

nincs több érzelem és nincs több látomás

Nincsen tapintás, és nincs tükörkép

egyszerre riasztó és egyszerre nagyon szép

egyszerre fáj, és egyszerre simogat

egyszerre csodás, és egyszerre riogat

A mélybe hívogat, de magasba szállnék

Mennem kell, de én tétováznék

még néhány percet az élők soraiba

Nincs már semmi, csak a béke poraira

Felirat a fejfán, és rég nem fáj semmi

Szerettem volna még egy kicsit veletek lenni…