Visszaértem a szállodába, és úgy döntöttem átadom magam egy másik világnak. Alufólia, cigipapír. Szükségesnek éreztem a dolgot, egy kicsit sikerült ellazulnom. Ettől persze még ott volt az a sok kellemetlen kérdés továbbra is. A nővér a kórházban azt mondta, hogy részletesen felkészítették a mentőket, amikor hozzám siettek. Charlie cimborám aligha lehetett képes erre, “Ruiz” viszont annál inkább. Igen ám, de továbbra sem tudtam, ki is ő valójában. Próbáltam összerakni a képet magamban. A részeges azt mondta, magas és kopasz. A nővár azt mondta, “valamiféle Ruiz.” Ruiz, Ruiz, Ruiz. Nagyon jó informácókkal látta el a kórházat, mikor értesítette őket. Akár egy orvos, vagy egy zsaru...
Ennél a gondolatnál megálltam egy pillanatra. Zsaru? Felpattantam a székből, és hangosan vázolni kezdtem:
- A lélekjelenlétével megmenti az életemet, visszaszolgáltatja az elvesztett fegyvereimet! Magas, és kopasz! Mondjuk 190 centiméter. És nem Ruiz, hanem Louis! Louis Dickov nyomozó! Itt a félreértés megoldása! – kiabáltam örömömben, majd el is gondolkodtam egy pillanat alatt.
Megmentette az életemet, de nem vállalta fel  önmagát. Mit titkolhat előlem, és miért nem írta alá a kis üzenetet a dobozban? Ez több, mint gyanús. Hol bújkálhat vajon, és miért? Nem volt más választásom, felhívom az amszterdami nyomozóirodát. Egy kedves női hang volt a vonal fővárosi végén, majd a lényegre is tértem:
- Gabriel van Dyk vagyok, és Louis Dickov-val szeretnék beszélni. – mintha nem tudtam volna, hogy valószínűleg nincs ott.
- Sajnos nem tudom adni, szabadságon van rotterdamban. – válaszolt a hölgy.
- Értem, és esetleg meg tudná nekem mondani, pontosan hol szállt meg? Ő kért, hogy ha eszembe jut valami a gyilkosságokkal kapcslatban, azonnal keressem fel. – füllentettem.
- Egy pillanat türelmét kérem, megkérdzem a helyettesét. – reménykedtem benne, hogy ezzel az apró kis trükkel ki tudom deríteni, hol lehet.
- Meg is van Mr. Dyk! A hotel neve.... – majd lehidaltam a választól. Ugyanis ugyanabban a szállodában van, ahol most én is.
Néhány perc néma döbbenet után leszaladtam a portára. Megérdeklődtem, melyik szobában lehet Dickov. Clarence készséges volt,  tőle tudtam meg, hogy mindössze egy emelettel van feljebb, mint én, és jelen pillanatban házon belül tartózkodik.
Egész pontosan hatodik emelet, kettes szoba.
Előszőr a sajátomba mentem vissza, hogy magamhoz vegyem a fegyveremet.
Nem tetszett a nyomozó ezen eljárása, nagyon fura volt. Gyanakodni kezdtem, ezért nem ártott az óvatosság. Majd elindultam a hatodik emeletre...

(folyt.köv.)