A csodálatos éjszaka után igencsak nehezen tudtam felkelni. Mára szabadnapot kaptam, szerencsére nem kellett melózni. Szomorúan vettem tudomásul, hogy Kedvesemnek hűlt helye. Hát, igen. Neki viszont dolgoznia kellett.
Nagy nehézségek árán kikeveredtem az ágyból, és a fürdőszoba felé vettem az irányt. Félúton megakadt a szemem egy cetlin a konyhaasztalon. A következő kedves üzenet állt rajta:

 „ Kicsikém! Fantasztikus volt az éjszaka, kívánom, hogy mindig így legyen! Nagyon sietek haza, és nagyon szeretlek! Millió csók! „

 Végigmosolyogtam minden egyes szavát az írásnak, jobban nem is indulhatott volna a reggel. Minden fáradtságom messze szállt, és még nagyobb boldogságot éreztem, mint eddig. Nem tudom, lehet-e ezt még fokozni…
Éppen sikerült magam rendbe tenni, amikor megcsörrent a telefonom.
Sietve indultam felé, hátha egyetlen szerelmem hív. Ám a kijelző mást mutatott, egész pontosan „Doki” (Laci) haverom hívott.

-     Szevasz Dokesz! – üdvözöltem.
-     Cső Holland! Na mi a pálya haver?
-     Semmi extra, épp most leheltem életet magamba. Veled?
-      Ma nem melózok, itthon van az egész család. Gondoltam, ha van időd átugorhatnál. Volna egy kis dolog… - mondta sejtelmesen.   
-     Milyen „dolog?” – érdeklődtem.
-     Olyan, amit telefonon nem lehet megdumálni. Ne kéresd már magad, gyere át! Itt van két jó barátom is. Nem ismered még őket.
-     Nocsak, kíváncsivá tettél…
-     Akkor mikor jössz?
-     Egy órán belül ott vagyok. Még el kell mennem tankolni előtte, meg vásárolni. Utána megyek.
-     Akkor várlak! Cső!
-     Szevasz Dok! – köszöntem el.
Nem mondanám, hogy különösebben élveztem a bevásárlást. Szerencsére legtöbbször ez nem az én dolgom volt, de néha nekem kellett elintézni.
Tankolásoknál pedig egyenesen sírni tudtam volna, hogy azt a romhalmaz kocsit még etetem. Kábé velem lehetett egy idős, és itt-ott már a rozsda is megkezdte.
Venni ugyebár nem tudtam újat, így is elég nehezen jöttünk ki abból a kis fizetésből. A munkahelyemen sem kerestem sokat, az egyesületnél pedig éppen csak csurrant cseppent valami.
Annak viszont most örültem, hogy Doki áthívott. Némileg kíváncsi is voltam, kiknek akar bemutatni, azt hittem minden haverját ismerem, és persze a kör azért nagyjából ugyanaz volt.
Nem sokat tévedtem, úgy negyed órával értem oda később, mint ígértem.
Nem csalódtam, Doki kinn volt az udvaron, kezében egy üveg sörrel, mindeközben valamit főztek is bográcsban. Valóban volt ott kettő, számomra ismeretlen személy. Egy igencsak szemrevaló hölgy, és egy nagydarab srác. Ja, és persze Doki feleségéről, Anitáról se feledkezzünk meg.
Őrült haverom nagy ovációval fogadott:

-     Szevasz Holland!!! – szinte üvöltött.
-     Szevasz, te őrült! – nevettem rajta. Közben a két ismeretlen személy tekintete is rám terelődött. Hangos pacsi csattant el, majd két puszi. Ebben a körben ez csak így működött régóta már.
-     Örülök, hogy itt vagy! Iszol egy sört?
-     Hülye vagy, vezetek… - csillapítottam.
-     Ugyan már, majd kidumálod! – erőszakoskodott, de megint leintettem,
-     Doki, még dél sincsen, és ma még sok helyre kell mennem. Úgyhogy köszönöm, de nem iszom sört!
-     Oké, oké, oké… Ha nem, hát nem. – fogadta el a dolgot.
-     Viszont egy pohár ásványvizet kérnék, kurva szomjas vagyok.
-     Persze, azonnal, de előbb bemutatlak két barátomnak.
Majd elindultunk a bogrács felé, hiszen ott tömörültek a többiek. Mindössze néhány lépés volt az egész, de ezalatt rengeteg minden játszódott le bennem, ahogy az ismeretlen hölgy felé közelítettem. Mélyen a szemembe nézett, és egy rejtett kis ördögi vigyort is láttam az arcán. Nem tudtam mire vélni a dolgot, biztos voltam benne, hogy a másik srác a barátja. Mindenesetre semmit nem vett észre az egészből, de egy pillanatra én is megfeledkeztem a realitás talaján maradni. Annyi azonban szent, hogy nagyon szemrevaló kis nőcske. Vékony, csinos alak, hatalmas, de formás keblek, vállig érő szőkésbarna haj, és egy nem mindennapi helyes arc, és azok a szemek…
Épségben sikerült odaérnem hozzájuk. Illedelmesen felállt a székből. Mielőtt megszólalhattam volna, Doki belekezdett.
-     Hadd mutassam be nektek Tomi haveromat, alias Hollandot!
-     Sziasztok! Valóban Tomi vagyok, de hívjatok csak Hollandnak. – mutatkoztam be magam is, kicsit hülyén. Ekkor odalépett a nagydarab srác is, rendkívüli ellenszenvet éreztem iránta. Elég mogorva, kissé bunkó stílusban fogadott.
-      Kun Csaba! – mondta, majd kezet fogtunk. Ezután visszaült a székére, de ami ezután következett, még inkább felidegesíthette. A kis hölgy következett, aki sokkal kedvesebben, nagyon közvetlenül állt hozzám.
-     Szia, én Reni vagyok! – még a hangja is izgató volt – Szóval te vagy a focista, aki rap zenével is foglalkozol ugye? – kérdezte őszinte érdeklődéssel.
-     Igen, focizom egy ideje, és néha-néha zenélgetek is. De az csak hobbi szinten, sajnos ebben az országban nem könnyű a zenepiacra betörni…
-     Azért én szívesen meghallgatnám néhány számodat, szeretem a rap-et. Komolyan érdekelne a dolog, kaphatok egy cd-t? – egy pillanatra köpni nyelni nem tudtam. Közben fél szemmel a Csaba „barátom” reakcióit is figyeltem, de élveztem Reni közvetlen hozzáállását.
-     Ööö…hát persze, majd hozok egyet. – mindössze ennyit tudtam kinyögni.
Nagyon kellemetlenül éreztem magam. Az effajta tehetetlenség nem jellemző rám, de zavaró tényezők ezrei állták utamat. Valószínűleg Doki is észrevette, és kimentett ebből a lehetetlen szituációból.
-     Gyere be, dumáljunk egy kicsit! – majd vállamra tette a kezét, és az ajtó felé vezényelt.
Engedelmesen mentem mellette, mint egy idomított eb, közben egyfolytában azon járt az agyam, hogy legszívesebben megfordulnék, és valósággal lerohannám Renit. Biztos voltam benne, hogy engem néz, ehhez kétség sem férhetett. Ugyanakkor Csabára is kíváncsi lettem volna, vajon az ő fejében mi járhat?
Doki beinvitált a konyhába, majd helyet foglaltunk. Öntött nekem egy pohár ásványvizet, majd belekezdett mondókájába:
-     Nos, akkor elmondanám, miért is hívtalak ide… - majd belekortyolt sörébe.
-     Csupa fül vagyok.
-     Este lesz egy kis összejövetel itt nálam. De nem olyan szokványos dolog, mint egy hétvégi sörözés, ha érted mire gondolok…
-     Nem, nem értem. – tényleg nem értettem.
-     Baszki, Holland! Ne idegesíts már föl! – tényleg bepöccent rám, de ekkor én is.
-     Ne rébuszokban beszélj, hanem mond ki végre, mi a faszt akarsz! Lőj már kapura, ne csak terelgess!
-     Hagyd már ezt a kibaszott focista vakert! Csak miattad érdekel a foci, amúgy leszarom, tudod jól! – ez valóban így volt.
-     Tudom, tudom. – higgadtam le – De akkor is, térj már a lényegre!
Ekkor elővett egy szál cigarettát a zsebéből, majd rágyújtott. Ez némileg irritáló volt számomra, de mivel van tartásom, tudtam uralkodni magamon. Nem gyújtok rá soha többé! Mélyen beleszívott a nikotin rúdba, majd ennyit mondott:
-     Kamusék tíz gramm füvet hoznak ma este! Plusz egy kis ez, egy kis az. Olyan bulit csapunk baszd meg, hogy míg élünk nem felejtjük el! Azt akarom, hogy te is itt legyél! – majd elvigyorodott.
-     Haver, tudod jól, hogy végképp leálltam ezzel a szarral. Majdnem veszélybe került a focista pályafutásom is emiatt.
-     Ugyan már, Holland! Elmész te a picsába! – nem mérges volt, csak tehetetlennek érezte magát. – Ne mondd, hogy nem érzed a kísértést!
-     Nem is mondom! Nagy a kísértés, de túl nagy a kockázat. És ezt a kockázatot nem vállalom be! Ha akarod, eljövök este, itt leszek, és bepiálok. De semmi több! Se a fű nem érdekel, sem a kurva tablettáitok. Eljövök, ha így is meghívsz, de ha nem, akkor sincsen harag… - közöltem.
-     Jól van, győztél… - sóhajtott nagyot. – Nem erőltetem a dolgot. Csak, tudod jó lett volna, mint a régi szép időkben.
-     Jó is lesz, haver! Majd jól berúgok, és ugyanazt a hatást fogom elérni, ha nem jobbat! – nevettem fel hangosan.
-     Okés, sztárfocista! Legyen így…
-     Akkor ezt megdumáltuk. – majd kortyoltam az ásványvizemből – Viszont, nekem is lenne egy kérdésem Doki…
-     Mondd!
-     Ki ez a csaj?
-     Milyen csaj?
-     Hát ő!
-     Ki az az „ő”?
-     Anyád!
-     Az anyám?!
-     Hülye állat! – röhögtem.
-     Ja, Renire gondolsz? Te a Renire gondolsz… – majd kaján vigyort húzott a szájára.
-     Bizony ám!
-     Nocsak, nocsak! Félretekintgetünk? És Viki?
-     Jól van, melózik.
-     Na menj a picsába!
-     Most mit vársz tőlem? Csak feltettem egy egyszerű kérdést. Nem azt mondtam, hogy meg akarom kefélni! – támadtam le.
-     Pedig meg akarod. Láttam, ahogy nézted. – buktatott le. – Szép kis példány, meg kell hagyni.
-     Szóval? – sürgettem.
-     Ő Reni. A köcsög öcsém nőjének valami barátnője. Aztán összebalhéztak, de mi jóban maradtunk velük, ennyi az egész.
-     És az a bunkó pöcs kicsoda?
-     Csabika? Ő Reni pasija, együtt vannak már vagy két éve. Nem túl jó a kapcsolatuk, de ragaszkodnak egymáshoz. Nem akarlak elszomorítani, de  esélytelen vagy haver.
-     Miért is? – érdeklődtem.
-     Már legalább háromszor szétmentek, de egyik sem tartott tovább pár napnál. Mindig adnak egymásnak új esélyt, bár inkább Reni ad Csabinak.
-     „Új esélyt?!” – akadtam ki.
-     Ja! Mi olyan furcsa ezen?
-     Nincs olyan, hogy új esély, vagy esélyek Doki! Minden ember, mindenki, kivétel nélkül egyesélyes. Az összes többi utána már nem őszinte. Valamit egyetlen egyszer lehet eljátszani, legyen az bármi! Nincs még egy esély! Biztos vagyok benne! A tüske előbb utóbb mindig szögesdróttá válik, hidd el nekem!
-     Hát, van valami igazságod, ez tény… Akkor jössz este? – tért vissza a témára.
-     Hát… - haboztam, majd feltettem egy nagy jelentőséggel bíró kérdést – Reni itt lesz?
-     Igen – vigyorgott – Jönnek ők is…
-     Hány órára jöjjek?