Tudom jól, hogy mit vártál…
Ismerem már minden szavad.
Azt is tudom: csalódtál.
S amit mondasz, az úgy is marad

Nem akarlak meggyőzni,
az csak elpocsékolt idő
Jobb lenne egymást mellőzni,
tudom: nálad az ész, nálad az erő

Már nem érdekel, mit akarsz,
hozhatsz számtalan törvényt,
Sötét lelkedben tudom, mit takarsz,
no, de… történt, ami történt

Nevettél is sokat rajtam...
Bár nem értettem igazi okát.
Hős vagyok, de nem akartam,
bűnös lelkedért elmondok egy imát.

Lám, én Bohóc lettem végül,
az életnek nagy bohóca
Mondják: egyszer minden elévül,
akkor elrohad, mi mostoha!

S látod, nem vagyok én semmi,
másnak mégis a minden
Erről soha nem tudhat senki,
örökké hordom ereimben

Választ vársz, hogy miért tettem?
Tőlem nem kapod meg soha!
Azt mondod, egy senki lettem?
Ugyan, ne légy ilyen ostoba!

Csak takarodj az életemből,
vagy kavarj gyilkos örvényt!
Lökj bele tiszta erődből,
többé ne is lássak napfényt!

Legyen, ahogy szeretnéd,
vállalom én önként.
Szebbet vártam mindvégig,
de lásd: nem halhatok hősként...