Rendkívül kimerítő, de ugyanakkor élvezetes edzésen estem át városunk első számú csapatával. Érezhették rajtam a feszültséget, de nagyon kedvesek voltak a srácok. Volt egy-egy jó passzom, váratlan cselezésem, és egy kapufám is a játék során.
Ezeket a jobb megmozdulásokat mindig dicsérettel jutalmazták, hogy levegyék a vállamról a terhet. Összességében én magam is elégedett voltam a történtekkel, de természetesen egyetlen egy dolog járt a fejemben, mégpedig a Kaposvár elleni bajnoki. Szinte beleremegtek a csontjaim, hogy egy egész ország élőben fog látni, ráadásul a kezdőcsapatban. Istenem, milyen csodálatos dolog is lenne egy győzelem, amelyhez egy góllal én magam is hozzájárulnék…
Az órámra pillantottam. Már majdnem este hét volt. Francba is, telefonálnom kell a szerelmemnek, hogy ma este nem leszek otthon. Ráadásul hazudni fogok neki, az igazat ezúttal nem mondhatom meg. Összeszedtem minden bátorságomat, és fülemhez emeltem a mobilom:
-          Itt vagyok! – szólt bele kedvesen.
-          Szia, drágaságom! Minden oké?
-          Persze, hamarosan otthon leszek. Már alig várom, hogy lássalak. – jaj, de nagyon nehéz volt ezt hallanom. Ám lépnem kellett:
-          Tudod, - kezdtem bele – az a helyzet, hogy elvállaltam egy melót ma éjszakára. Az egyik kollega megbetegedett, és el kell vinnem az éjszakai műszakot…
-          Ó, és ezt pont téged találtak meg? – tört le.
-          Sajnos igen, más nem jöhetett szóba. – füllentettem. – De azért az a kis plusz pénz is jól fog jönni…
-          Ebben igazad van… - törődött bele – Mikor indulsz?
-          Kábé fél óra múlva megyek, még lezuhanyzom gyorsan, aztán itt sem vagyok.
-          Csomagolj magadnak kaját, van még rántott hús a hűtőben! – kedveskedett.
-          Köszönöm, már tettem el. – pedig valójában épp akkor falatoztam belőle.
-          Jól van. Le kell, hogy tegyelek, majd este még hívlak!
-          Rendben, Kicsim! Majd lesz egy jó hírem, holnap elmesélem egy üveg pezsgő kíséretében. – céloztam a Kaposvári mérkőzésre.
-          Már alig várom! Csókollak!
-          Csók! – köszöntünk el egymástól.

Némileg furdalt a lelkiismeret, amiért hazudtam neki. Nem is némileg, elég határozottan. Ugyanakkor Reni gondolata ezúttal elnyomott mindent. Villámgyorsan összekaptam magam, és elindultam Dokiékhoz…

Már az utcasarokról hallani lehetett, hogy a hangulat a plafonon van. Egyre inkább kezdtem bevadulni én is, éreztem, hogy ma hatalmasat alkotok. Fogalmam sincsen, hogy miképpen, kivel, hogyan, de ma a középpontban leszek, az egyszer tuti.
Csöngetnem sem kellett, a kapu tárva nyitva volt. Gőzerővel üvöltött a lakásból a legújabb Kartel album.
Tippelni sem tudtam, hányan lehetnek, de kétség sem férhetett hozzá, hogy odabennt már történt valami „jó dolog.”
Ahogy benyitottam, a sűrű füst csak úgy ömlött kifelé. Alig-alig láttam valamit a „ködben.” Ám ez nem csak cigaretta füst szaga volt, ebbe jelentős mennyiségben keveredett valami sokkal büdösebb, erőteljesebb szag is. Minél jobban nyomultam befele, annál több tág „pupillával” találtam szembe magam. Itt már a csapatnak több mint a fele kész volt.
Ott volt Sandesz, Kamus, Szunó, Pityu, Andris, Arab, Völe, és Doki is. Róluk mindössze annyit kell tudni, hogy a tágabb haveri kör tagjai, ők a „rosszak.”
A focista haverokat pedig nevezhetném a szelíd, hétköznapi életet élő emberkéknek. A két társaság véletlen sem ismeri egymást, az arany középút én vagyok.
Mondhatnám átmenet az élet, és a biztos halál, vagy legalábbis a sitt között, ha érthető a mondat tartalma…
Kedves gyerekek voltak ezek is, ölelgettek, pacsi, puszi, minden. Sokakat közülük jó ideje nem láttam, a korosztály is elég tág intervallumban helyezhető el.
-          Ideértél, te szarházi? – röhögött már nem túl tisztán Doki.
-          Mi a fasz van, elengedett az asszonyod, Holland? – kóstolgatott tovább Sandesz. Erre aztán mindenki nagy vihogásba kezdett. El kellett ismernem, most nem védekeztem a poénok ellen, én voltam a soros a baráti csípkelődésbe.
-          Röhögjetek csak, barmok. Valaki adna végre egy sört, vagy mi van?
-          Ne tereld el a szót magadról szemétláda! – jött az észrevétel Szunótól.
-          Na, bazmeg…Mindig jobbat vár az ember. Anyád elengedett bulizni? – vágtam vissza vigyorogva.
-          Hülye vagy te! Anyámtól nem olyan ciki engedélyt kérni, mint neked a nődtől! – vihogott.
-          Ebben igazad van, anyukád nagyon kedves hölgy. – tettem hozzá komolyan.
-          Ismered a mutert nem? – kezdett volna komolyabb beszélgetésbe.
-          Persze, én ismerem őt, de szerintem ő nem tudja, én ki vagyok.
-          Mert? Ezt nem értem…
-          Úgy értem, ha ruhában vagyok, akkor nem szokott megismerni… - ezzel a megjegyzéssel most vittem a pálmát. Óriási röhögés tört ki, bár a társaság nagy része egy maréknyi homokon is jót nevetett volna ebben az állapotban.
-          Kapd be, Holland! – pirult el kicsit Szunó, neki kevésbé tetszett a poén, de leszarom. Megveregettem a vállát, majd eltereltem a szót.
-          Na, hol van már az a kurva söröm? – elégedetlenkedtem, majd jéghideg érintést éreztem a bal karomnál. Megfordultam, és ott állt Reni, kezében egy üveg jéghideg, jó fajta holland sörrel. Eddig észre sem vettem, hogy ő is jelen van.
-          Egy hideg holland, a kedvenc Hollandomnak…
- nézett rám ördögi szemeivel, a pokol legmélyebb bugyraiból.
-          Ó, köszönöm figyelmességedet. Mizu? Jól vagy?
-          Voltam már jobban is, de majd elmúlik a dolog. – szomorodott el nem túl meggyőzően.
-          Na, mi a baj szépségem, mesélj. – váltottam én stílust a „kedvenc Holland” után.
-          Összevesztem a barátommal, Csabival. De nagyon-nagyon…
-          Értem… - ez hülyén hangzott. – És most ő le is lépett innen?
-          Á, nem. Az a barom még most fog csak ideérni, hogy elrontsa az én hangulatomat is. Igazi kretén. – háborodott fel.
-          Hát, valóban az, ha csak ezért jön ide a paraszt…óóó, ne haragudj, bocsánat…nem akartam. – dehogynem.
-          Semmi baj! – nevetett – Igazad van. Igazából azért jön, tudod, mert… - és ekkor a fülemhez hajolt, és ezt súgta: - Kurvára féltékeny…
-          Ó…értem. És mégis kire féltékeny a társaságból?
Jött volna a válasz, de ebben a percben belépett az ajtón Reni balfasz barátja…