A reggel délelőtt tíz órakor ért. Így is szinte feszíteni kellett szemhéjaimat, hogy kinyíljanak valamennyire. A nap sugarai természetellenesen törtek be az üvegen át, valami nem egészen stimmelt.
Ám nem az álmatlanság okozta fáradt ébredésemet, hanem az, hogy rettenetesen hideg volt. Úgy éreztem, mintha egy jéghegy csúcsán feküdnék meztelenül.
Fura volt a környezet, valahogyan nem állt össze a kép. Szemeimet dörzsölgetve morcosan fordultam a jobb oldalamra, hogy kiderítsem álom volt-e, vagy valóság a felejthetetlen éjszaka.
Ahogy átpördültem, elégedetten nyugtáztam, hogy a fekete fürtök kecsesen pihennek a lepedőn. Elmosolyodtam, és óvatosan megsimogattam Reni arcát.
Ekkor megriadt ő is. Lassan felém fordult. Álmos, ám boldognak tűnő szemekkel nézett rám. Ez már nem az az ördögi tekintet volt, amelyet korábban többször is tapasztaltam. Sokkal nyugodtabb volt, kedvesebb, szelídebb.
Mosolygott. Gyönyörű volt. Kezét óvatosan végigsimította borostás arcomon, az érzéstől kirázott a hideg a szó nagyon kellemes értelmében.
Mindenközben én is rájöttem az igazságra, ami az ébredés furcsaságát illeti.

- Miért van ilyen hideg? – kérdezte a reggelek mély hangjával halkan.
- Azért, mert a konyhában fekszünk a földön. – válaszoltam a kérdésre.
A válasz hallatán még szélesebb lett a mosoly az arcán.
- Gyere, nagylány! – ültem fel, s közben felültettem őt is. – Takarózz be, nehogy megfázz nekem! – majd rátettem a lepedőt, s gondosan betakargattam.
Fejét a vállamra hajtotta, s továbbra is csak simogatta arcomat.
- Köszönöm az éjszakát, idegen.
- Én is köszönöm, „idegen.” – válaszoltam.
- Most akkor…most… - eddig nem tapasztaltam, de most nem találta a szavakat.
- Most mi lesz? Ezt szeretnéd kérdezni? – segítettem ki.
- Valami ilyesmit. – nevetett.
- Ezt „most” még én sem tudom. Viszont „most” kelj fel, és pihenj le az ágyban. – majd felsegítettem, egy apró kis puszit adva a szájára. Nem ellenkezett sem a puszi, sem az ágyban való alvás ellen. Átkarolva kísértem el a hálószobáig, ahova az este már nem jutottunk el.
Nagyon furcsa volt még egy másik nőt látni Kicsim után a lakásban, de nem kellemetlenül volt fura. Lefektettem, láthatóan nagyon fáradt volt még mindig.
- Te nem bújsz ide még egy kicsit? – kérdezte, miközben az ágy szélén ültem.
- Nem, most nem. Te aludj csak, mire felébredsz, készítek valami gyors kaját, oké?
- Te ilyen kis házias vagy? – kérdezte aranyosan.
- Majd az ebéd után eldöntöd. Elmosogatsz utána? – viccelődtem.
- Persze, hogy elmosogatok te bolond. Kapok egy csókot? – ismételte az én esti kérdésemet.
- Persze, hogy kapsz. – majd megcsókoltam, de ezúttal nem az lett a vége, mint este. Láthatóan nagyon fáradt volt, kész csoda, hogy még nem aludt vissza.
- Lehetne még egy kérdésem, mielőtt elmész vásárolni? – ez a mondat már igen akadozva hagyta el a száját.
- Kérdezz bátran.
- Miért hívnak téged „Holland”-nak? – ezt a kérdést már hallottam néhány embertől.
- Tudod, az úgy volt, hogy én… - ám nem volt szükség a válaszadásra.
Mire a lényegre tértem volna, Reni már mélyen aludt.
Alaposan betakargattam, majd elkezdtem életet lehelni magamba. Egy forró zuhany, borotválkozás, fogmosás, stb.

Mindezek után tartottam egy jó alapos bevásárlást. Nem volt túl nagy a főzőtudományom, sőt mi több a citromos teán és a rántottán kívül nem sok mindenhez értettem.
A biztonság kedvéért beszereztem egy csomag mirelit húst is, ha minden kötél szakadna.
Éreztem, hogy Kicsim is ott motoszkál a gondolataimban, de jelen pillanatban háttérbe szorult az ő emléke. Most még Renit sem igazán tudom hova tenni, mindenesetre az már valami, hogy az ébredés nem úgy ért minket, mint akik kikészülnek a másik látványától.
Itt szó sem volt erről, mindenesetre valami talán beindult közöttünk. Nem csak a hormonokra, és a múlt éjszakára gondolok, hanem talán érzelmileg is. Ám ez még a jövő zenéje.
Most mindenesetre készítek egy „mindent bele rántottát”, aztán egy jó kávé mellett megbeszélünk mindent ezen a kellemes vasárnapon
Már délután két óra is lehetette, mikor nyílni kezdett a szoba ajtaja. Én az asztalnál ültem, és szokásomhoz híven a sportújságot olvastam. Ismerős volt a szexi látvány az ajtóban. Reni sem hazudtolta meg önmagát, ő is az én egyik alsónadrágomat, és egy hosszabb pólómat vette fel. Akár csak Kicsim.
- Ugye nem haragszol érte? – kérdezte, miközben végignézett magán.
- Ugyan, ne viccelj! De kicsit talán túl öltöztél, nem gondolod?
- Attól függ mihez.
- Egy kellemes kis zuhanyozáshoz. – próbálkoztam.
- Zuhanyozni fogok? – lepődött meg.
- Miért, nem szoktál? – kérdeztem vissza viccesen.
- Dehogynem! Most is gondoltam rá, de kéne valaki, aki megmossa majd a hátamat…
- Akkor inkább fürödjünk le mindketten, és majd megmossuk egymást. De csak kaja után! – ajánlottam fel.
- Igenis, értettem! – tisztelgett viccesen. – Olyan kellemes rántotta illatot érzek.
- Mert azt készítettem. Egyszerű, mégis ízletes. – ajánlottam.
Szedtem neki egy jó adagot, majd nekiálltunk a késői ebédnek.
Az ebéd végeztével pár percig némán ültünk egymással szemben, míg végül ő törte meg a csendet:
- Hogyan tovább? – kérdése határozott volt, azonnali válaszra várva.
- Nagyon jó volt veled. Ugyanakkor semmit nem garantálhatok, nem vagyok jós. – válaszoltam őszintén.
- Nem azt kérdeztem, feleségül vennél-e… - jött a jogos reakció.
- Nézd. – haboztam – Ha ezt a Csabi kollekciót végre leépíted magadról, ahogy hazaér, szeretnék veled komolyabban is beszélni a „hogyan tovább”-ról.
- Ezek szerint te belevágnál…
- Igen. Mindenképpen. Nem ismerjük még egymást, de veszítenivalónk egyáltalán nincs.
- Igen, én is így gondolom. Biztos lehetsz benne, ha ez a barom megérkezik kedden, abban a pillanatban elintézem a dolgot. – mondta. Nagyon elszántnak tűnt.
Kaján vigyorral nyugtáztam a szavait, de még mielőtt oda mehettem volna hozzá, megcsörrent a mobilom.
- Basszameg, ki a franc lehet az ilyenkor vasárnap? - akadtam ki.
- Nyugi. Rázd le gyorsan, aztán mehetünk fürdeni… - ezek után szívem szerint fel sem vettem volna. Ráadásul rejtett számról kerestek, amit kifejezetten utálok.
- Igen, tessék? – kaptam fel.
- Jó napot kívánok! Baráth Tamás? – kérdezte az ismeretlen hang.
- Én vagyok. Miben segíthetek?
- Zsiga Attila vagyok. Elnézést kérek a vasárnap délutáni zavarás miatt, de ebben a világban nincsenek hétvégék, ám ezt bizonyára ön is tudja.
- Nem igazán értem, miről van szó… - tényleg így volt.
- Én a Ferencvárosi Torna Club vezetőségének a megbízásából keresem önt. – mondta kis hatásszünetet tartva. Majd leesett az állam a meglepetéstől.
- É..értem. – dadogtam – Miben segíthetek? – hangzott el tőlem az idióta kérdés.
- Nézze, találkozhatnánk a holnapi nap folyamán? Akkor mindent elmondanék személyesen, ez nem telefon téma.
- Persze, hogyne. Hol, és mikor? – tértem a lényegre.
- Ha ön úgy gondolja, házhoz megyek akár. Semmi más dolgom nincs holnap, mint önnel foglalkozni.
- Természetesen találkozhatunk nálam is. A címem…
- Tudom a címet Baráth úr! Sikerült mindent kiderítenem. Ha mondjuk háromra ott vagyok, az megfelel önnek? – vázolta azonnal a tényeket.
- Természetesen. A három óra megfelel.
- Rendben, köszönöm! Nem is zavarom tovább a hétvégéjét, holnap személyesen is találkozunk. Minden jót addig is!
- Köszönöm, minden jót! – majd letettük a telefont.
Néhány percig fel sem fogtam, mi történt az imént. Még csak vasárnap, és máris megkerestek. Ezek szerint eljutott már több helyre is az incidens híre.
- Ki volt az? – érdeklődött Reni.
- A Fraditól kerestek…
- Micsoda??? – kerekedtek ki a szemei.
- Holnap találkozom valakivel tőlük. Ide jön személyesen.
Reni ekkor fülig érő szájjal, szótlanul beosont a fürdőszobába. Hallottam, ahogy engedni kezdi a fürdővizet. Én még valahol az Üllői úton jártam gondolatban.
- Hé, sztár focista! – szólt rám a fürdőszoba ajtóból. Odanéztem, anyaszült meztelenül állt előttem. – Jössz fürdeni velem?
- Hát, nem is tudom… Ha már ilyen erőszakos vagy, miért ne?
Így végül, ha nem is a hálóban, de a fürdőszobában kötöttünk ki.

folyt.köv.