A színpad felé félúton eszembe jutott, vajon mennyire jó ötlet ez, hogy az első fellépő én leszek. Természetesen bátorságom javarészt ittas állapotomnak volt köszönhető.
A deejay már az utolsó simításait végezte a verseny előtt, mikor a kezébe nyomtam a lemezt. Döbbenten nézett rám, nem tudta mire vélni a dolgot. Közben Doki barátom is a színpadhoz érkezett.

- Mire készülsz, Holland? – érdeklődött kissé aggodalmasan.
- Lenyomok egy számot! Haver, majd a hatos lesz az! – intettem közben a lemezlovasnak.
- Hiszen be vagy baszva! – világosított fel Doki állapotomról.
- Ó, még annál is beljebb haver!
- Ne csináld, ez most őrültség! Tudom, hogy készülsz valamire, ismerlek már! – markolta meg a csuklómat.
- Nyugi Dokesz! – kacsintottam – Te csak maradj itt, és élvezd az előadást!
- Hülye barom, azonnal gyere vissza! – kiabált, mivel már fönn voltam. – Holland, azt a jó kurva nénikédet! – ez volt az utolsó mondat, amit akkor hallottam.
Ebből a magasságból már tisztábban kivehető volt, milyen sokan vannak. Mivel kevesen vettek észre, tovább folytatódott a morajlás, így kénytelen voltam kezembe venni az irányítást. Megragadta a mikrofont, és akcióba léptem:
- Egy kis figyelmet kérnék szépen! – majd lassan elcsendesedett a vendégtömeg, és minden tekintet rám szegeződött.
- Mindenekelőtt hálásan köszönöm önöknek, nektek, hogy ilyen szép számmal gyűltünk itt össze a Holland klubban! Rendhagyó este ez a klub történelmében, hiszen az első ilyen nagyszabású rendezvényünket tartjuk itt. Egyfelől, mielőtt megnyitnám a mai estét, hadd halljam: Hajrá Fradiii!!! – üvöltöttem, és ekkor mindenki egy emberként kezdte éltetni a Ferencvárosi csapatot. – Ezt már szeretem, kurva nagyok vagytok! Továbbá elmondok valamit, amit csak kevesen tudnak rólam. Jómagam is nagyon jó viszonyban vagyok a rap zenével, olyannyira, hogy rengeteg dalt hoztam össze már, és számtalan szöveget írtam. Ezeknek a zömét otthoni környezetben fel is vettem. Ezt a mai estét, ezt a versenyt szeretném azzal megnyitni, hogy én magam is lenyomok nektek egy saját dalt. A számot sok itt megjelenő embernek küldöm, de akinek nem inge, ne vegye magára. – vigyorogtam – Deejay, kezdődjön a móka, hiszen én is gengszter akarok lenni! – üvöltöttem a dal címét. Ekkor nagy tapsvihar vette kezdetét, és elindult saját, kedvenc zeném.  Leguggoltam, és az első sorokat mozdulatlanul kezdtem lökni:

1. 

Mindig is gengszter akartam lenni,
De soha nem tudtam megtenni,
Hogy valakit meglopjak, raboljak
Lóvét sikkasszak, vagy gyilkoljak
Kábszert áruljak a nyílt utcán,
És a kiskölykök a Holland cuccán
Hulljanak sorba, le a porba,
A lelkemet nem adom el soha a pokolba,
Szerettem volna kaszinókban mulatni,í
Út szélén kurvákat futtatni
Egy *****, a fux meg a ribanc,
Hogy ámulva nézzen minden kis suhanc
De nem maradt más, csak a kibaszott becsület,
Ha bajban vagy, barátom megfogom a kezedet,
Te pedig az enyém, ez így van rendjén,
De mi lenne, ha egyszer megtenném, hogy

Refr:

Paff paff lelövöm az ellenséget,
Néha lefizetem a rendőrséget
Hipp-hopp leveszem a díler cuccát
Vagy itt-ott eladok egy-két kurvát
De pikk-pakk itt van, elszáll az élet
És kipp-kopp a kaszás eljött érted,
De tik-tak, és már ütött az óra,
És nagy baj, az álom nem vált valóra. 

2.

Bukjak, vagy szakítsak, ez az élvezet!
Szeressenek, vagy átkozzák, hogy létezzek
Mert megértem én már jót és rosszat
Maradjon, vagy induljon a gengszter korszak?
Tisztességből, becsületből megélni nem lehet,
Mert tisztességből, becsületből kenyeret nem veszek,
Ha nem lehetek gazdag, akkor ne is legyek szegény,
Ennek minden megvan, másnak rég meghalt a remény.
Mert a ****** ********* abba,
Hogy sosem tudom azt, mi jut holnapra
Mondja meg valaki mit kéne tenni?
Gazdagnak születni, vagy gengszternek lenni,
Mert lehet egyik hasznos, a másik pedig helyes,
De én is az vagyok aki, kiutat keres.
Maradok, ki vagyok, még nem ment el az eszem,
De mégis mi van, ha egyszer megteszem, hogy

Refr:

Paff paff lelövöm az ellenséget,
Néha lefizetem a rendőrséget
Hipp-hopp leveszem a díler cuccát
Vagy itt-ott eladok egy-két kurvát
De pikk-pakk itt van, elszáll az élet
És kipp-kopp a kaszás eljött érted,
De tik-tak, és már ütött az óra,
És nagy baj, az álom nem vált valóra.

Apránként lecsendesedett a zene, és óriási őrjöngés kezdődött a teremben. Egy emberként skandálták, hogy Holland, Holland! Hajrá Fradi, és még hasonló megnyilvánulások.
- Hálásan köszönöm mindenkinek, további kellemes időtöltést kívánok mindenkinek! Kezdődjék a verseny! – köszöntem el tőlük, majd lesétáltam a színpadról.
Doki már vigyorogva várt a lépcsőnél, miközben a többiek visszatartottak pár fanatikusabb rajongót.
- Baszd meg haver, hát mi mindenre vagy még képes? – ölelt meg Doki röhögve. – Ez kurva nagy show volt!
- Köszi, remélem még sok mindenre képes leszek! – csaptam a vállára.
Ebben a percben valaki más is megragadott hátulról. Meglepődve fordultam meg, vajon ki jutott ilyen közel a színpadhoz. Ki más állhatott volna ott, mint Vadászi.
Elégedett vigyort húzott ezúttal is pofájára, belekortyolt italába, majd így szólt:
- Remek kis előadás volt. Látom, nem csak a futballpályán van otthon. Ám volt egy nagy hazugság a sorok között. Amikor azt mondta: „ A lelkemet nem adom el soha a pokolba…” – nevetett fel, és kezdtem érteni, miről beszél. – Tudja, ifjú barátom, nézzen körül a klubban, nézze meg azokat a rohadt ribancokat, és azt a sok benarkózott, befüvezett kis porszemet! – mutatott kezével a tömegbe, majd kiröhögött. – Maga már eladta a lelkét. Méghozzá nekem. De részemről megéri… - vigyorgott, majd mielőtt válaszolhattam volna, eltűnt a tömegben.

- Kibasszam a köcsögöt? – háborodott fel Doki.
- Hagyd csak. Nem kell. Igyunk inkább valamit. – hajtottam le a fejem. Ám ez az este ezzel még korántsem ért véget…

folyt.köv.