A vérengzős éjszaka után két nappal természetesen a klubban ültem délelőtt. Igazából le sem hunytam a szemem a történtek óta, és semmit nem tudtam sem Vadásziról, sem bármely emberéről. Mondjuk Nándit nem fogják egyhamar megtalálni, az is biztos. Mindössze két héttel a sorsdöntő meccs előtt így pihenőt kaptam a mai bajnokira.
Rettenetesen fáradt voltam. Csak a kávékat döntöttem magamba literszámra.
Most is a pultnál ültem, könyökömre támaszkodva forgattam a csészét magam előtt, és elmerültem a legsötétebb gondolataimban. Rengetegszer lejátszódott fejemben a kegyetlen éjjel minden perce. Nem tudtam, mit érzek.

- Jó reggelt Holland! – szakított félbe egy rikácsoló hang, és már le is ült a mellém a már jól ismert Lóri gyerek, aki úgymond felfedezte zenei tehetségemet. Én természetesen a szokásos, hulla stílusban, begyógyult szemekkel próbáltam kedves lenni a nevetséges szemüvegét most sem nélkülöző egyedhez.
- Csá, Potter! Mit tehetek érted? – kérdeztem, de már nem is néztem rá.
- Megvan! Végre megvan! – lelkesedett.
- Mi van meg? – értetlenkedtem.
- A programod!
- Milyen programom?
- Hát, amiről beszéltünk!
- Te, nézzél már rám baszd meg! Úgy nézek én ki jelen pillanatban, mint akinek bármi is eszébe fog jutni? – kérdeztem meglehetősen higgadtan.
- Ó, bocsika! – vigyorgott – Valóban nem.
- Mondd el, amiért jöttél, aztán kérlek hagyj magamra. – ittam bele kávémba.
- Oké! Szóval, ugyebár beszéltünk arról a kis lemezbemutató turnéról. Sikerült megszerveznem! Rengeteg lóvé van benne! Húsz helyen fogsz fellépni a nyáron, és az első mindjárt itt van! – lelkesedett.
- Aha. Az pazar. Mikor van az első?
- Két hét múlva szombaton, a Margitszigeten!
- De akkor nekem meccsem van, méghozzá az Újpest ellen! – támadtam idegesen.
- Semmi baj! Úgy terveztem, hogy a meccs után fel tudj lépni! Lesz időd bőségesen a helyszínre érni, úgy kértem az időpontot. – örült magának. Én már kevésbé, hiszen, ha nyerünk, szerettem volna a csapattal bulizni. Ám most ahhoz sem volt kedvem, hogy vitázzak ezzel a kis fasszal.
- Jól van, haver! Ügyes gyerek vagy. Ott leszek. Most magamra hagynál?
- A világért sem zavarnék tovább, már csak egy kérdésem lenne…
- Mondjad már! – sürgettem.
- A plakátok még ma elkészülnek. Szeretnél e nevet adni a turnénak?
- Miért, kellene? – tártam szét a kezem.
- Nem fontos, de az olyan vagány dolog! – nevetett.
Drága kenyér, ekkora idióta barmot még nem basztam. „Vagány dolog.”
Na persze. Egy pillanatra átfutottak rajtam a múlt eseményei, és végül arra a döntésre jutottam, hogy lesz neve a turnénak:
- Minden héten háború. – válaszoltam.
- Hogy, micsoda? – lepődött meg.
- A turné neve: Minden héten háború. – ismételtem. Látszólag meglepte a dolog, de egy vállrándítással elintézte magában. Felírta egy kis cetlire a megadott nevet.
- Akkor meg is volnánk, de…
- Szevasz, Harry! – köszöntem el, még mielőtt megint belevág valami égbekiáltó faszságba. Ebből már értett, és gyorsan kimasírozott a klubból.
Ekkor már Kriszta lépett oda hozzám:
- Minden héten háború? – kérdezte.
- Ja. Talán nem tetszik?
- Nem rossz. De mondd csak, Tomi! Mi történt aznap éjjel? – kérdezte sejtelmesen.
- Nem is tudom, mikor hívtál utoljára így…
- Most Tomi vagy. Amikor a menő seggfejekkel itt üzletelsz, meg amikor a pályán vagy, akkor az maga Holland. De most határozottan Tomi. Válaszolnál a kérdésemre? Mi történt akkor? – tette fel újra.
- Semmi különös. Törlesztettük Sandesz adósságát. Így az üzleti viszony is megszűnt Vadászival. – válaszoltam tömören.
- Jézusom, mit tettetek vele? – szörnyedt el.
Mielőtt válaszolhattam volna, valaki nagy lendülettel csapta ki a bejárati ajtót.
Azonnal odanéztem, ki lehet ez a barom. Meglepetésemre Doki volt az.
Kezében vagy négy-öt újsággal.
- Sportot nem hoztál? – hülyültem.
- Ez jobban fog érdekelni, elhiheted! – vágta elém az újságokat idegesen.
Az első, ami előttem volt, a címlapon már így indult:

„ A kórházban lelte halálát a vállalkozó”

„ Belehalt sérüléseibe a brutálisan megkínzott, és agyonvert Vadászi László”

„ Túl sok vért veszített…A rendőrség nagy erőkkel nyomoz…Késsel vágtak a mellébe…Még tíz percig élt a műtőben…”

Kriszta azonnal rájött, miről van szó. Én még nem fogtam fel a történteket. Doki idegesen várta a reakciómat. Igazából nem tudtam erre mit mondani. Ahogy az ilyet Vadászi rendezné el, úgy tettem én is. Lekezelően, nem törődöm stílusban, bár kissé meglepve:
- Ejnye baszd meg! Volt pofája megdögleni a rohadéknak? – akadtam ki.
- Kinyírtátok? – hűlt el Kriszta.
- Akkor este azt mondtad, él! – támadt rám Doki.
- Úgy értettem, a szívünkben. – mosolyogtam.
- Ez egyáltalán nem vicces! – akadt ki Kriszta.
- Nem is annak szántam.
- Javíthatatlan vagy! – csóválta a fejét Doki.
- Van, ami sosem változik. – vontam meg a vállam. – Nem akartam, hogy ez a geci megdögöljön! – váltottam stílust hirtelen – De ha nem lépjük ezt meg, akkor azzal Anitának ártunk, s ez által Sandesznak is! Ezt ti legalább olyan jól tudjátok, mint én!
Oktattam ki őket. Néma csend lett.
- Én most…iszom egy kávét… - hátrált meg Kriszta.
- Holland, mi lesz, ha rájönnek a zsaruk? – aggódott Doki.
- Nekem nem árthatnak. De ha mégis, hidd el, téged nem keverlek bele, erre megesküszöm.
- Én legalább olyan élvezettel ütöttem a rohadékot, úgysem hagynálak cserben! – nézett mélyen a szemembe. Ez jól esett.
- Mondd, Kriszta! – szóltam a csinos kis hölgynek rettenetesen komor arccal – Szerinted azon az éjjelen, amikor megöltük Vadászit, Holland voltam, vagy Tomi? – utaltam korábbi eszmefuttatására, aminek nem értünk a végére, de sejtettem a lényegét. Kriszta egyik szeme szomorú volt, ám a másik mégis büszkeséggel nézett rám.
- Amikor ezt megtetted, megtettétek…Tomi voltál… - majd elhallgatott.
Nem ezt a választ vártam. Ezután barátom vállára tettem a kezem:
- Tomi voltam… - ismételtem, majd a kijárat felé indultam.
- Most meg hova mész? – kérdezte Doki.
- Haza. – válaszoltam. Nem volt könnyű e szó. Régen használtam már.
- És az hol van?
- Ott, ahol már nagyon régen jártam. Pedig régebben boldog perceket éltem át ott. Ma már csak egy halom tégla az egész. Remélem, még oda találok…
Majd becsapódott mögöttem az ajtó…

folyt.köv.