Zoli következett. Vagyis Zoltán, mert a Zolit nem szerette, azt olyan közönségesnek tartotta, úgyhogy Zoltánnak hívatta magát. A szokásos készülődési mizériát végeztem el a randi előtt, a létező összes hibámat igyekeztem kiküszöbölni. Persze, hogy aznap nőtt ki egy pattanás az államon! Megjegyzem, - csak hogy tanulj belőle te is kedvesem -, hogy az agyonreklámozott azonnali pattanásmegszüntető kencék nem tüntetik el azonnal a pattanásokat. Egyáltalán semmit se csinálnak. Talán csak pirosabb lesz tőle a pattantyú, miután kicsípi a benne lévő alkohol, hogy még feltűnőbb legyen. Úgy voltam vele, hogy egye penész, legfeljebb van egy ragyám, és? Ha ez visszarettenti, akkor nem is érdemel meg engem. Ezt próbáltam belesulykolni a fejembe, természetesen nem sok eredménnyel. Ötpercenként vetettem egy pillantást a tükörbe, hátha váratlanul mégis eltűnt a fránya csúfság fedhetetlen részemről. Miért nem nő pattanás a fenekemen, vagy a hátamon ilyenkor? Mi? Miért az arcomon, amit semmivel nem tudok eltakarni? Nincs az a smink, ami alól ne ütne át egy vöröslő pattanás.

Visszatérve a randira, Zoli értem jött a lakásom elé. Oda hívtam, eszemben sem volt még egyszer végigmászni a városon egy pasi miatt. Mikor megcsörgette a telefonomat, kinéztem az ablakon, hogy lássam, kivel van dolgom. Remek furgon várt rám, sötétzöld metál, olyan menő, vagány járgány, s bár nem vagyok anyagias, ugye, azért egy jó kocsi, vagy dögös motor rám is képes hatni. Pláne, hogy egy kicsit értek az autókhoz, de ez egy másik történet…

Lesasszéztam az utcára, és örömmel láttam, hogy a fiú pont olyan jóképű, mint képen, a szeme tengerszínű, haja tengerhullámzású, és magas, mint egy szálfa. Igaz, hogy amikor végignéztem rajta felfedeztem, hogy komoly Buffalo cipő eredményezi magasságának legalább hat-hét centijét, ami meglehetősen kiábrándító egy férfi esetében, de eltekintettem ettől, úgy gondoltam, hogy egy igazi nő képes változtatni a párja öltözködési szokásain, nem ezen fog múlni a boldogságunk. Bár egy Buffalo… jelzésértékű lehetett volna, ha nem vagyok ennyire kiéhezve egy kapcsolatra.
Mosolyogva üdvözöltük egymást, hirtelen örömünkben két puszi is elcsattant, majd megbeszéltük, hogy a Duna parton sétálunk, olyan szép az este. Nem bántam én, hogy hideg volt, olyan hideg, hogy befagyott a fenekem, nem bántam én semmit, olyan elbűvölően kedves volt Zoltán. Igaz, hogy időközben kiderült, hogy a politikáról vallott nézeteink szöges ellentétben állak egymással, annyira, hogy egy kicsit bele is melegedett saját igaza védelmébe, de hát arra gondoltam, hogy nehogy már a politika álljon közénk, engem ugyan nem érdekel, hogy mit tart üdvösnek ilyen szempontból. Szenvedélyesnek látszott, ahogy védte saját elképzeléseit a világról, lángolt a tekintete, tisztára, mint egy ifjú poéta, akinek még vannak álmai, idealista elvei…

Beszélgettünk a családunkról, sőt, még azt is elmondta, hogy ő maga is családot szeretne, azért keres társat az Interneten. Jól éreztem magamat vele. Kicsit még zavart a Buffalo, meg a hülye politikai merevsége, de ezektől egy perc alatt eltekintettem, amikor búcsúzóul átölelt, és megcsókolt. Igen, igen. Nemhogy hagytam, kifejezetten elvártam. Talpam nem érintette a lépcsőfokokat, ahogy hazalibegtem a csók után. Nyilván az ajtót is a szentlélek nyitotta ki előttem, mert arra sem emlékszem, hogy hogyan jutottam be a lakásomba, pedig egy korty alkohol sem volt bennem. Dalolt a lelkem, remegett a szívem, mint egy boldog kismadár… Oké. Ez már több, mint amennyit az ember rosszullét nélkül elvisel, tudom… Mégis hidd el, totálisan azt hittem, hogy megtaláltam a nagy Ő-t. Búcsúnk után egy fél órával még küldött egy üzenetet a telefonomra, hogy mennyire jól érezte magát, és úgy érzi, hogy kincset talált ma, amit nem akar elveszíteni. Ne erre varrjál gombot! Mosollyal az ajkamon aludtam el, és vártam a másnapot, hogy hívjon, vagy írjon.

Másnap reggel belém bújt a kisördög, és amikor bekapcsoltam a gépemet, begépeltem a lovmaster.hu címét. Jó, jó. Nem szép dolog kémkedni, de én igenis kíváncsi voltam, hogy Zoltán járt-e az oldalon a találkozásunk óta. Ezt még nem mondtam, de ez az oldal úgy van megszerkesztve, hogy a regisztráltak láthatják, hogy a többi regisztrált mikor járt utoljára ott. Rákattintottam Zoltánra, és megrökönyödve tapasztaltam, hogy éppen ott lóg, nyilván a leveleit olvasgatja, vagy épp más nőket stíröl? Bizonytalanság költözött a lelkembe, épp kezdett volna rosszkedvem lenni, amikor megcsörrent a telefonom. Zoltán hívott.

-         Te szemét kurva! Tudtam, hogy te is csak egy büdös ribanc vagy! Mi az anyádat keresel az oldalon, mikor mi tegnap óta járunk! – üvöltötte a telefonba. Én csak néztem, mint Jani a moziban.

-         Mi van? Te megbolondultál?

-         Te bolondultál meg, ha azt hiszed, hogy ezt eltűröm! Ki vagy rúgva rohadt szajha! – bömbölt tovább szinte már artikulátlanul.

Anyám! Olyan paff lettem, hogy el sem tudod képzelni. A tegnapi kedves, kellemes modorú, szépreményű, lánglelkű poéta olyan büdös tahó lett öt perc alatt, hogy még teljesen bele sem ábrándult szívem, teljesen kiábrándult belőle. Az járt a fejemben – miközben még mindig válogatott trágárságokat vágott a fejemhez a kagylóból – hogy milyen jó, hogy ez most derült ki, és nem egy hónap múlva. Tán még meg is vert volna, ha nem olyat főzök, amit szeret... Beteglelkű, elmebajos Zoltán ügye ezzel le lett zárva. Kinyomtam a telefonomat, és elhatároztam, hogy soha, de soha többé nem nézem meg a bugyioldalt. Itt jártam gondolatban, amikor újra megcsörrent a telefonom. Kapásból belekiabáltam, hogy most már elég, és menjen a pihébe… ezt persze nem így, kicsit komolyabban megfogalmazva… de akkor egy teljesen más férfihang szólalt meg:

-         Mindenkihez ilyen kedves vagy, aki először hív? – nevetett bele a vonalba.

Szikszai volt. A budibetyár. Innentől nem érdekes a történet, mert megszüntettem a társkereső oldalon a regisztrációs lapomat, és nem foglalkoztam az effajta pasivadászattal… egy darabig.

Ebből már meg tudod írni a cikkedet a társkereső oldalak buktatóiról, igaz? Elég az anyag a Pulitzer-díjhoz? Most mit röhögsz!? Fontos társadalmi problémára világítasz rá... vagy nem?