15.

Andi hangzavarra ébredt. Kelletlenül nyitotta ki a szemét, annyira szeretett volna még aludni, hisz fáradt volt, nagyon fáradt. A főiskola kiszívta minden erejét, remélte, hogy itthon kipihenheti a vizsgák stresszes időszakát, és most tessék…

- Már megint veszekednek. – gondolta, és a fülére szorította a párnáját. – Miért kell folyton gyilkolni egymást, legalább ma befoghatnák…

A szülei az utóbbi időben állandóan marakodtak. Az apja, amióta elveszítette mérnöki munkáját a gépgyárban minden nap elment otthonról reggel, mintha dolgozni menne, aztán tizenegy körül hazatámolygott matt részegen. Már arra is képtelen volt, hogy munkát keressen, mert lassan kutatni kellett a tiszta pillanatai után. Az anyja fodrászként halálra dolgozta magát, hogy eltartsa a családot, küzdött a visszeres lábával, és az ínhüvely gyulladásos kezével azért, hogy a lánya a főiskolát elvégezhesse, és rendes étel kerüljön az asztalra. A szokásos üvöltözés hallatszott be a lány szobájába:

- Te mocskos disznó! Mit tegyek, hogy végre abbahagyd a vedelést? Azért melózok éjt nappallá téve, hogy a te rohadék piádat meg tudjuk venni, hogy totál részegre idd magadat?

- Fogd be a szádat, kurva! Tudom, hogy félrekefélsz Tóth Janival, azzal a kurvapecérrel, amióta nekem nem megy a szekér! Csak addig kellettem, amíg dőlt lé, mi? – krehálta részeg hangon a férfi.

- Miről beszélsz, te szerencsétlen? Miből dőlt a lé? A mérnöki fizetésedből? Te csúcsértelmiségi! Te élhetetlen idióta!– visította az asszony. – Ki fogok ugrani az ablakon. Meglátod Lebov Lajos, kiugrom, hogy itt maradj egyedül, aztán élhess a világba, míg meg nem döglesz májzsugorban!

- Ugorj, kit érdekel, azt hiszed, hogy engem érdekel? – bömbölte kásás hangon, aztán ajtócsapódás hallatszott, majd az asszony zokogása.

Andi dühösen jött elő a szobájából.

- Nem bírjátok ki egy napig sem, hogy ne üvöltözzetek egymással? – támadt neki az anyjának, aki a konyhában éppen egy cigarettára gyújtott rá remegő kézzel. Andi elnézte kisírt szemét, agyonszőkített, fénytelen haját, a szája körül a vonalkaráncokat, melyet a dohányzás és a keserűség rótt oda, az átkötős, műselyem köntösét, amiből félig kilátszott a fehér, kék erekkel csúfított lába.

- Ráférne a szőrtelenítés. – gondolta Andi, de nem ezt mondta:

- Miért nem hagyod már békén? Állandóan szekálod. Csoda, hogy iszik? – Vádlón nézett rá. Az asszony mélyet szippantott a cigarettából, benntartotta, aztán a kékes füstöt könnyedén kiengedte a száján. Nem fújta. Csak lazán kiengedte, hogy a lélegzettel együtt távozzon a tüdejéből, a torkából, a szájából. Véres szemét ráemelte a lányára.

- Szerinted miből élünk, kislányom? Tudod te, hogy mennyit dolgozom azért, hogy te főiskolára járhass, hogy mindened meglegyen? Tudod te, hogy apád a kocsmán kívül sehová nem jár? Már nem is keres munkát! Azt mondja, hogy őt már úgysem veszik fel sehová, mert öreg. Negyvenhat éves! Tudod, hogy mikor mehet nyugdíjba? Legjobb esetben is tizenöt év múlva! A pénztárcámból kilopja a pénzt, amíg alszom, és elissza! Még a haverjainak is fizet, hogy lássák, milyen gavallér! Én meg betegre dolgozom magamat, de úgy látszik, hogy ez senkit nem érdekel. – Tekintete elrévedt, a konyha ablakán bámult ki vakon. A parkból a gyerekek játszadozásának a hangjai szivárogtak be a panelház konyhájába, egy hinta ütemes nyekergése festette alá a zsivajt.

- Milyen boldogok. Bárcsak újra gyerek lehetnék! – motyogta az anya, elfordult az ablaktól. – Ha itthon élnél, megértenél. Hallottad! Már le is kurváz, pedig isten a tanúm, hogy soha nem csaltam meg apádat! Látod mivé tette az alkohol? Régen soha nem beszélt csúnyán…

- Te is tehetsz róla! – mondta a lány szemét összehúzva. – Nem figyeltél rá eléggé, lehet, hogy nem is szeretted eléggé! Anyu! Figyelj! Én tanulok pszichológiát is. Ha egy ember alkoholista lesz, annak a családja is az oka lehet. Az, hogy nem kap szeretetet, megértést…

- Hagyd ezt lányom! – szólt rá könnybe lábadt szemmel az anyja. – Ne merj engem hibáztatni az apád viselkedéséért! Még te is ellenem fordulsz?

Andi felállt az asztaltól.

- Átmegyek Ivetthez. Majd jövök. – mondta, és otthagyta az összetört asszonyt.

Nem értette az anyját. Régen minden rendben volt. Az apja maga volt a szorgalom, és a vidámság. Itt valami történt, és szinte biztos volt benne, hogy nem az apja tehetett róla.

- Lehet, hogy mégis létezik az a Tóth Jani? Apa talán azért iszik, mert nem tudja elviselni, hogy anyu megcsalja? – morfondírozott út közben, aztán amikor megérkezett, és összepuszilkózott a barátnőjével, már ki is dobta a fejéből a kellemetlen gondolatokat.

- Na mi a helyzet Joeval? Megvolt már a dolog? – kérdezte izgatottan a kis szöszi Ivett, amint betelepedtek a szobája hatalmas franciaágyára.

- Még nem, de már nem akarom túl sokáig várakoztatni. Majd’ megőrül értem, ha érted, mire gondolok… - kacagott sokat sejtetően Andi, és elnyúlt az ágyon. A karját a feje alá tette, a lábait felhúzta, zöld szemét a barátnőjére függesztette. Nagyon helyes volt. Világosbarna haja copfba fogva, telt ajkán játékos mosoly ült. Ivett mellé heveredett, ő is nevetett.

- Tudom, hogy mire gondolsz… akarsz tudni részleteket? Csak, hogy felkészítselek az aktusra. – Az „aktus” szót jól megnyomta, mintegy hangsúlyozva a fontosságát.

- Na mesélj, professzornő! – vigyorgott amaz kíváncsian.

Andi a nap folyamán mindent megtudott a szexről, ami elméletben, és pantomim segítségével elsajátítható, elégedett arccal lépkedett a házuk felé. Ekkor látta meg a tömeget. A lépcsőházuknál rengeteg ember verődött össze, aztán észrevette a villogó rendőrautót, és a mentőt is.

- Mi történhetett? – kérdezte magától, és befurakodott az emberek közé, hogy ő is lásson valamit.

Lenézett a fűbe, ahol egy nő hevert, műselyem köntöse szétnyílt, kilátszott alóla a kicsavarodott hófehér, eres, régen szőrtelenített lába, nevetséges, torz pózban feküdt, csak a szeme mozgott, az élt, az beszélt a fájdalomról, megalázottságról. Andi felsikoltott, az anyja odakapta a szemét, és mély kínnal meredt rá. A lány kitámolygott a tömegből, és futott, futott, ahogy a lába vitte, csak el onnan, csak el, minél messzebb ettől a látványtól, ettől a borzalomtól, el onnan…

 Folyt. köv.