Fullextra.hu

:

Hétfőn reggel kilenckor Dara Timi kinyitotta a butik fémrácsát, aztán az ajtót, mint rendesen, és belibegett a boltba. Megállt középen, és tulajdonosi büszkeséggel szemlélte az árukészletet. A legdivatosabb ruhadarabokat lehetett nála kapni, egyenesen Pestről hozta őket, a „legeslegtrendibb nagykerből”, ahogy mondani szokta. Végigpásztázta a szoknyák, nadrágok, topok seregét, és hirtelen megakadt a szeme egy kilógó darabon. Odalépett, és leakasztotta a blúzt az állványról.

- Az az idióta Vera! De adok neki, ha bejön, az biztos! Mit képzel magáról az a kis rüfke? Azt hiszi tán olyan hülye vagyok, hogy nem veszem észre?– morgott mérgesen, miközben a felsőt nézegette. A mellrésznél egy pontban kiégett az anyag. Egyértelműen cigaretta nyom volt, letagadhatatlanul látszott.

Timi bosszankodva ment hátra az öltözőhelységbe, és belenézett a tükörbe. Unta már, hogy mindenki ostobának tartja, és úgy bánnak vele, mint egy használati tárggyal, csak mert szép. Joe is kitette vasárnap délelőtt a szűrét, pedig azért ment el hozzá, mert egyszerűen vele akart lenni. Valamit együtt csinálni, ebédelni, de nem. Szinte kilökte az ajtón. Igaz, hogy egy kicsit féltékenykedett, de hát Joe szombaton sem hívta fel, és ez már több volt, mint gyanús. Azt mondta, hogy dolgozott. Hát igen. Ezt gyakran mondta, és neki nem is lehetett kifogása ez ellen, hiszen még ezt a nyavalyás butikot is tőle kapta. Pedig nagyon elege volt már Joeból, abból, amilyen fensőbbségesen, lekezelően bánt vele, ahogy használta. És abból is, hogy úgy tekintett rá, mint a tulajdonára, mint egy ékszerre, amit ha van kedve felvesz, és mutogatja ezzel a világnak a gazdagságát, ha pedig nincs hozzá hangulata, akkor félreteszi egy dobozba. Timi tisztában volt azzal, hogy jelenlegi anyagi helyzetét Joenak köszönheti, de azzal is tisztában volt, hogy ezt mástól pont ilyen könnyedén megszerezhetné. Nem is kellene ebben a porfészekben maradnia, felköltözhetne Pestre. Ha csak a nagykereskedés olasz tulajdonosára gondolt, akitől az üzlethez az árut beszerezte tudta, hogy nyugodtan itt hagyhatná Joet, az olasz boldogan segítené első fővárosi lépéseit. De Timi mégsem tette meg. Valamiféle biztonságot nyújtott neki a kisváros, az, hogy mindenkit ismert, hogy itt laktak a szülei, és bár vonzotta a kaland, még nem volt felkészülve arra, hogy nekivágjon az idegennek. És azért Joet is szerette. Egy kicsit mindenképpen. Nem volt hálás neki a boltért, vagy az egyéb apróságokért, ő úgy érezte, hogy ezek neki járnak. Amióta a férfiak észrevették nőségét, elhalmozták ajándékokkal és ajánlatokkal. Ő pedig válogatott, annyira, amennyire egy kisvárosban csak lehetett. Kizárólag komoly ajánlat vette le a lábáról. Joe igazi úriemberként viselkedett, vacsorázni vitte, virágcsokrokkal udvarolt, és nem feledkezett meg az egyéb kedveskedésekről sem. Timi éppen megfelelően bűvölődött el, nem lett szerelmes, de remekül eljátszotta a viharos érzelmeket. Még a féltékenységet is gyakran előadta, alaposan felbosszantva ezzel Joet, de ő úgy gondolta, hogy legjobban akkor bizonyítja szerelmét, ha a féltő nőt alakítja. Eleinte Joe jól szórakozott ezen, és tetszett neki, hogy ilyen szenvedélyes a barátnője, hogy ennyire odavan érte, de az utóbbi időben már nem örült úgy a jeleneteknek.

- Majd ma délután megkérdezem, hogy mi is a baja… Talán már nem szeret annyira – gondolta a tükörképét bámulva. – Áh… hülyeség. Ki kellene neki mellettem?

Rámosolygott saját magára, végigsimított az arcán, és megállapította, hogy ma is remekül fest. Kék szemei ragyogtak, a haja szőkén omlott a vállára. Saját szépsége fölötti mélázásában az ajtó nyitása zavarta meg, melyet apró csengettyűk jeleztek. Kilépett az öltözőből. Vera, az alkalmazottja érkezett, meglepett arccal lesett Timire:

- Te már itt vagy? Nem úgy volt, hogy csak dél körül jössz? – kérdezte idegesen. Amint belépett meglátta, hogy a blúz, amit szombaton kölcsönvett ott hever a pulton. Pedig csak felpróbálta, elszívott benne az üzlet előtt egy cigit, hogy mindenki jól megbámulhassa, aztán már vette is le. Sajnos a szél ráfújta a parazsat a mellére, amikor kinn pöffeszkedett, így kiégett az anyag. Nem nagyon, csak éppen eléggé ahhoz, hogy Timi kirúgja. Visszarakta a többi közé, mert szám szerinti hiány nem lehetett, és reménykedett, hogy Timi nem szúrja ki, esetleg addig ő kitalál valami hihető mesét, vagy történik valami, ami eltereli a figyelmet róla…

- Azt hitted, hogy nem veszem észre? Te totál hülyének nézel engem? Egyből levágtam, hogy szombaton ebben voltál bulizni! Ki fogod fizetni! Mégpedig a vásárlói árát, semmi kedvezmény! Mit képzeltél? És még az is lehet, hogy megválok tőled! Kinek kell egy ilyen munkaerő… - Timi csak mondta, mondta a magáét, alig hagyta szóhoz jutni Verát.

- De hát nem voltam szombaton bulizni, úgyhogy a topot sem vittem el…

- Ezt meséld, a tudod kinek! Akkor hogy égett ki? Spontán? – Timi nagyon büszke volt, hogy eszébe jutott ez a kifejezés. Spontán égés. Egyszer olvasta valahol – az összefüggésre már nem emlékezett – de nagyon jól hangzott szerinte. Még el is mosolyodott egy pillanatra, de aztán újra felvette a tajtékzó főnökasszony arcát.

- Tényleg felpróbáltam, csak hogy megnézzem, kinek ajánlhatom majd, de közben vevő jött, én megfeledkeztem róla, hogy rajtam van, és kimentem egyet bagózni. Akkor jött a szél, és a parazsat ráfújta a blúzra. Nagyon sajnálom, de ez történt, és kifizetem. Ne rúgj ki kérlek, mert…

Ebben a percben lépett be a boltba Anni, aki a szomszédos zöldségesnél dolgozott, mint eladó.

- Te itt vagy? – meredt rá Timire döbbenten.

- Miért? Hol kéne lennem? – kérdezett vissza hasonló meglepetéssel az arcán Timi.

- Hát a rendőrségen, vagy a Joe anyjánál, vagy mit tudom én…- Anninak akkor esett le a fatantusz. – Te nem is tudod, hogy mi van a pasiddal?

- Mi van vele? Baleset érte? Mondjad már!

- Lecsukták. Tényleg nem tudod? Ma reggel vitték be kábítószer kereskedelem vádjával. Úristen! Te tényleg nem tudtad… - tátotta el a száját Anni. - Tegnap az egyik házibuliban meghalt Radács Livi, tudod, az a helyes kiscsaj, aki folyton az én Gáboromra hajtott. Túladagolta magát, és a rendőröknek azt vallották a többiek, hogy Joe adta el nekik az anyagot. Én is onnan tudom, hogy útközben, amikor jöttem dolgozni összefutottam Lőrinc Karcsival, még általánosban volt az osztálytársam, tudod, aki zsaru lett, és megkérdezte, hogy ott voltam-e azon a bulin. Mondtam, hogy igen, de hamar eljöttem, erre elkezdett mesélni… Anyám…Te jól kiakadtál! – hallgatott el Anni.

Timi szótlanul nézte Annit, és kezdte felfogni a szavait. Tudta, hogy Joe miből kereste azt a mérhetetlenül sok pénzt, de sosem jutott eszébe, hogy lebukhat. Olyan magabiztos volt mindig… Lassan, de megértette, hogy az élete a mai naptól nem lesz a régi. A saját lábán kell megállnia, vagy sürgősen találnia egy másik mecénást, mert ő biztos, hogy nem fog várni a bebörtönzött barátjára. Ő erre képtelen. Valamiből élnie kell, e célra pedig a butik bevétele neki édeskevés. Lezöttyent egy székre, és az arcát a kezébe temette. Gondolkodott. Kétségbeesetten törte a fejét, hogy hol tudna a leggyorsabban egy új pénzeszsákhoz jutni, hogy tudna ebből a csávából a leggyorsabban kimászni. Vera ott ugrált körülötte:

- Hozok egy kis vizet. Nahát, hogy mik vannak… Na! Ne keseredj el annyira! Joe biztos jól van, ne aggódj, nem lesz semmi baja. Lehet, hogy ki is engedik, vagy ha nem, akkor sem kaphat olyan sok évet, még nem volt büntetve, igaz?

Timi lesajnálóan felpillantott a tenyeréből, megitta a vizet, rendbe rakta az arcvonásait, aztán fogta a táskáját, és két lány mellett szó nélkül kilibegett a butikból.

- Biztosan megy a rendőrségre Joehoz… Szegény… - motyogta maga elé Vera.