10.

Piri nem ment hozzá az előre elrendelt vőlegényéhez ezzel kivívta apja és anyja haragját, de aztán hamar megbékéltek a döntésével. Mégiscsak az egyszem lányuk volt, nem tagadhatták ki. Mire ezt a döntést meghozta Piri, már elment a kedve a tanulástól, különben is Pityu addigra a gimnáziumba járt, nem akarta megkérni, hogy korrepetálja. Az utolsó beszélgetésük után csak egyszer hívta fel. Megmondta neki, hogy nem megy hozzá a régiségkereskedő fiához, de a tanulást most nem akarja folytatni. Nyüzüge tudomásul vette, aztán valahogy mégis eltávolodtak egymástól. Igazán egyikük sem tudta megmondani, hogy miért, de véget ért a barátságuk. Talán túl őszinte volt Pityu, amikor elsorolta Pirinek, hogy miért nem szabad férjhez mennie, ezzel beleszólva az életébe, a tradíciókba? Talán Pityunak volt lelkiismeret furdalása, hogy megakadályozta Piri boldogulását azzal, hogy ráerőszakolta a saját véleményét, közben Feri meg a kisujját sem mozdította… nem tudni. A lényeg az, hogy a barátság megszűnt, ha találkoztak, beérték egy „Hello, hogy vagy” tartalmatlan kérdéssel, majd miután mosolyogva biztosították egymást arról, hogy remekül, minden oké, mentek tovább, és nem érezték szükségét, hogy a másik után szóljanak: „Most tényleg?”

Piri a szakmunkásvizsga letétele után nem ment el dolgozni a kósmereki fehérneműgyárba varrónőnek, úgy érezte, hogy szívesebben tevékenykedne a vendéglátóiparban, kereskedelemben, ahol különböző emberekkel találkozhat nap, mint nap. Így keveredett a Kiskancsó nevű western kultúrkocsmába, ahol Pista bácsi, az ötvenéves teljesen őszhajú, de ifjú szívű tulajdonos azon nyomban beleszeretett. Piri sosem felejtette el azt a napot, amikor Pistával először találkozott. Éppen sétált a városban, bár abban a pillanatban nem munkát keresett, de akaratlanul is figyelte a falragaszokat, és a kirakatokban feltűnő kiírásokat. Nyár volt, igazi kánikula, nem régen vette kézhez a bizonyítványát. A szüleitől kapott némi pénzt is ajándékba, miután sikeresen letette a vizsgáit, és azon a napon úgy döntött, hogy gondoskodik ennek az összegnek a megcsappantásáról.

- Miért nem a strandra mentek ma, lányom? Jobb ilyenkor víz közelben lenni, nem igaz? – kérdezte csinos édesanyja Pirit, de ő mintha meg sem hallotta volna, nem válaszolt.

- Piri?! Hozzád beszélek! Nem hallod?

- Mit mondtál? – dugta be a fejét a nappaliba a lány, rámosolyogva az anyjára.

- Azt, hogy strandra kéne menned, nem a városba csalinkázni! – ismételte meg az asszony.

- Majd délután. Most elmegyek, és veszek egy bikinit. A tavalyi már nem szép, vagyis nem olyan divatos… - magyarázta Piri, közben a testápolót kenegette el kreol testén.

Csak bugyi volt rajta, az imént mászott ki a zuhany alól. Az anyja megállapította, hogy a lánya pont úgy néz ki, mint ő ilyen idős korában. Hosszú, formás combok, darázsderék, telt mellek, angyalarc, dús, vadító sörény, szép, egyenletes kreol bőr, ragyogó fekete szemek.

Piri felvett egy könnyű kis spagetti pántos nyári ruhát, ami alig fedte kerek fenekét, magas sarkú szandált húzott hozzá, a haját a feje tetejére tornyozta, hogy ne melegedjen be a nyaka, magához vette fehér kistáskáját, amit mindenhová magával vitt, lágy csókot nyomott anyja arcára, és kilibbent a lakásból. Fogalma sem volt róla, hogy milyen hatással van a férfiakra külseje. Ő csak meg akarta úszni a meleget.

Igazi nyári hőség volt odakinn, a parkokban a közterületesek locsolták a virágokat, a füvet, a fákat, saját magukat, az aszfalt olyan puhára olvadt, hogy Piri tűsarkú szandálja nyomot hagyott benne, a levegő remegett. A lány táncos léptekkel, vidáman ballagott a főút felé, ahol a butikok sorakoztak. Mindenki, akivel találkozott jól megnézte, a férfiak vágyakozva, a nők irigykedve, az öregasszonyok rosszallóan végigmérve, de senkit nem hagyott hidegen a megjelenése. Igazi párduc volt, ruganyos, kecses, elegánsmozgású. „Jelenés és jelenség”. Így mondta Pista, a főnöke, amikor mesélgette a törzsvendégeknek nevetgélve néhány sör elfogyasztása után, hogy mit érzett, amikor Piri először sétált be hozzá a kocsmába. Hirtelen azt hitte, hogy jelenést lát, aztán rájött, hogy egy jelenséget.

Piri már hazafelé tartott a vásárolgatásból, a Kiskancsó mellett elhaladtában felfedezte az ajtóra tűzött fehér papírt, és miután elolvasta, hogy pultost keresnek, különösebb mérlegelés nélkül belépett az ajtón, és szemben találta magát Pistával.

- Jó napot! – mondta némileg megilletődve.

- Magának is kisasszony. Mit adhatok? – mosolygott rá Pista a pult mögül.

- Az álláshirdetésre jöttem, pultost keres…nem?

- De igen…Van gyakorlata? – kérdezte a férfi, miközben föl-le jártatta a szemét a lányon, akit ezzel meglehetősen zavarba hozott.

- Az…nincs. De gyorsan tanulok! – biztosította Piri, de elbizonytalanodott a hangja. - Hát gyakorlatot is kérnek? Az nem volt kiírva. Valahol azt a gyakorlatot is meg kell szerezni, nem igaz?

- Azt írtam ki, hogy pultost keresek. Maga pultos? – Pista hangja kedves volt, elutasításnak a nyomát sem érezte a lány.

- Nem. Varrónő vagyok. De szeretnék pultos lenni. Muszáj az a gyakorlat? Megtanulom hamar! – Piri szinte kérlelte Pistát, aki nem tudott neki ellenállni.

Arra gondolt, ha őt ennyire rabul ejtette ez a lány, akkor a vendégek is imádni fogják, még ha mellécsapogat egy kicsit, vagy nem azt adja, amit kértek, akkor is.

- Rendben van, felveszem próbaidőre, aztán egy hónap múlva újratárgyaljuk a dolgot. Na? – húzta fel kérdőn a szemöldökét.

- Rendben. – Piri majd’ kiugrott a bőréből. – Mikor kezdhetek?

- Akár holnap. Délben nyitunk, amíg vendég van, addig tartunk nyitva. Kezet rá! – nyújtotta Pista a tenyerét, Piri pedig boldogan és bizakodással tette bele kis kezét a nagydarab férfi hatalmas markába. .