Fullextra.hu

:

A srác mosolygott. Én mondjuk nem rá vigyorogtam, hanem ugye a Ritával folytatott diskurzus okán, de nem esett rosszul a mosolya.

- Nézd csak! – bökdöstem meg Ritát. – Milyen helyes kis kopasz pasi!

Rita odasandított, aztán egyetértően bólogatott.

- Helyes, helyes. És kopasz is!

- Most mi van? Tudod, hogy bejönnek nekem a kopaszok…

- Aha! A jó kis biztonsági őr típusúak, mi? Nehéz izomzat, enyhén macis… - nevetett Rita vidáman.

- Na és? Neked meg a nagyorrúak tetszenek! Azt hiszed, hogy az jobb?

- Jooooobb! Hidd el Kisanyám, jobb! – heherészett. – Nagy orr, nagy láb…

- Figyeled? – tértem vissza a sráchoz. – Nem lassít. Leseget át.

- Biztos tetszel neki!

- Ja persze! – mondtam, de éreztem, hogy Ritának igaza lehet, mert a csávó úgy lesett, hogy attól féltem, lemegy az útról.

Aztán belehúzott, és elénk sorolt, majd benyomta a vészvillogót, és lelassított. Nem állt ki előlünk, ott poroszkált hatvannal, mi meg összenéztünk Ritával:

- Ez játszik. – mondta. – Akarsz játszani vele?

- Nem is tudom… - kezdtem, de addigra Rita visszaváltott harmadikba, odalépett a gáznak, és kivágott a fiú kocsija mögül. Kielőzte, aztán beállt elé, és lelassított hatvanra.

- Na most mit lépsz Apafej? – vigyorgott Rita, én meg élveztem a dolgot.

A srác meg akarta ismételni az előbbi manővert, de Rita nem hagyta. Amikor a fiú gyorsított, mi is gyorsítottunk, nem engedtük magunk elé. Aztán Rita belehúzott, és elkezdődött az üldözéses autóverseny. Rita tényleg jól vezet. Nem volt okom félni, mégis egy zabszem nem fért volna a fenekembe, az biztos. A srác üldözött bennünket, kielőzött, aztán mi üldöztük. Mellettünk a táj őrült sebességgel futott, én élveztem a játékot, de féltem is, szóval ambivalens érzésekkel ücsörögtem Rita mellett. Azt hittem, hogy nem fogja észrevenni, amikor feltűnés nélkül bekapcsoltam a biztonsági övemet, de egyből lecsapott:

- Mi van Banyek! Be vagy tojva? Abbahagyjuk?

- Hát… nem bánnám, ez már egy kicsit sok nekem… bár a fickó cuki…

- Na figyelj! Mindjárt megoldom a dolgot! Bízd ide!

Rita újra megelőzte a fiút, és addig tartotta is az előnyünket, amíg egy pihenőhely nem következett. Előtte benyomta a vészvillogót, utána az indexet, és lehajtott az autópályáról. Szeme a tükröt fürkészte, én meg teljes testtel hátra fordultam az ülésemen, és lestem a reakciót. Amikor azt láttam, hogy a pasi kocsija követ bennünket, felkacagtam.

- Látod? Most mit csinálunk? – nevetgéltem jókedvűen.

- Honnan tudjam? Majd lesz valahogy! – nevetett Rita is. Beparkolt az egyik helyre, kevesen voltak a pihenőben, volt hely bőven. A pasas mellénk parkolt, leállította a kocsiját, és kiszállt. Mi ugyanezt tettük.

- De most mi lesz?

- Ne parázz már! Majd lesz valami! – Ritának nem voltak gondjai az ismerkedéssel.

Hatalmas dumája volt, és félelmetes humora. Minden pasit lebeszélt a lábáról, imádták, hogy szellemes, és értelmes, fel sem tűnt senkinek, hogy nem egy Claudia Schiffer. Bár ez rossz példa, mert ő egyáltalán nem az a típus, akit irigyelnék. Olyan nagy, langaléta, tenyeres-talpas német csaj, akkor már inkább Evangelista, ő különleges. Na mindegy, szóval Rita mellett nem féltem, hogy kínos csend áll be, ha egyáltalán társalgásra kerül a sor. Odapillantottam a fiúra, aki mosolyogva tartott felénk. Tetszett. Nagyon is. Jó magas volt, sportosan elegáns öltözéke jól állt arányos testén, és valóban kopaszodott. Nem vészesen, de pont annyira, hogy ne legyen macsómen. Tudvalevő, hogy iszonyú nagy a különbség a borotvált fejű, kigyúrt, gengszterkinézetű álvagányok, és a normálisan, intellektuálisan hátracsúszó homlok okán egy milliméteresre levágott hajú férfiak között. Az előbbiek többnyire nem a szócsaták rémei, inkább a szoláriumok, és a gyurmázós fittnesz klubok gyakori látogatói, avagy csak alapból keményebbé, félelmetesebbé akarják tenni a fizimiskájukat a simára borotvált burával. Mert valljuk be, hogy egy ilyen típusú műmájer – ha épp nem az esetünk, mert olyan is van, akinek az ilyen férfiemberek tetszenek – az emberből inkább tartózkodást, riadtságot vált ki, nem azt a kissé anyáskodó, simogató érzést, amit meghatottan akkor tapasztalunk, amikor egy szemüveges, vagy kopaszodó ürge a szemünk fénye. Mondjuk belőlem sok mindent kivált például Zinadine Zidane, de az anyaiak nincsenek közöttük, pedig ő is furán kopaszodott meg, ugye. De még mennyire! Nagyon furán. Persze vannak kivételek.

Mosolyogva álltunk szemben a fiúval, aki azonnal nyújtotta a kezét, először Rita felé, majd felém is, és bemutatkozott.

- Dieter vagyok. Remélem, hogy elfogadtok egy kávét, végül is ti győztetek!

Németül beszélt, ez nem volt meglepő, első blikkre kiszúrtuk, hogy német rendszámos az autója. Mi természetesen elfogadtuk a meghívást, miért is ne tettük volna? Először is, ha valamivel megkínálnak, fogadd el, pláne, ha nem várnak cserébe ellenszolgáltatást. Ha nem sikerül a beszélgetés, még mindig nincs semmi, hisz a csávó nem magyar, úgy eltűnik a balfenéken, hogy soha többé nem futunk vele össze. Dieter előrement, mi, mint a verebek utána, a háta mögött cinkos pillantásokat váltottunk, olyan tipikus női összenézés volt, ami azt jelentette:

- Nem rossz, nem rossz.

Rita felemelte az állát, ami jelezte felém a kérdést:

- Kell?

Én meghúztam a vállamat vigyorogva, jelentése:

- Majd kiderül.

Így társalogtunk meghívónk háta mögött, közben stíröltem a fenekét, mert egy férfi esetében nagyon is fontos, hogy a feneke kerek, és gumilabdaszerű legyen, nem szeretem a fartalan, vagy pláne a nagyseggű pasikat. Van egy jó kis köztes állapot, ami némi izmot feltételez, és melyet a nők iszonyatos munkával próbálnak elérni, egyesek a kisujjukat odaadnák érte. A pasik jó része ilyennel születik, és ez csak olyan hatvan, hatvanöt éves korukban löttyed meg. Mi viszont küzdünk, küzdünk, mégis hájas, nagy, vagy éppen lapos, vagy kicsi, de lógós, vagy körte, vagy alapból lötyi a popsink, néhány kivételtől eltekintve. Régen találkoztam olyan nővel, aki elégedett volt a fenekével, ez valahogy az örök kínlódás tárgya lett. Addig persze, amíg a nők abroncsos szoknyát hordtak, és fűzték magukat nem volt gond a farmérettel, vagy formával, a narancsbőrrel, manapság viszont, amikor már ruha is alig takarja a testünket, minden részünk tökéletesen kiviláglik, nem árulhat senki zsákba macskát. Ma már nem elég egy bájos pofika, pihegő kebel, és amíg Kate Moss, és a tizenhat éves tinisztárok a szépség ideáljai, addig szerencsétlenkedni fog minden nyomorultul átlag, vagy attól súlyosabb, vagy amorfabb alkattal megáldott nőszemély. Már persze az, aki törődik vele. De hogy ne törődne vele az ember, amikor a fehér szűk nacin átüt a cellulitisz, a top pedig nem takarja a háromszoros hurkát a hason!

Dieternek jó feneke volt. Viszonylag. Ez, és a magassága, kellemes arca szinte önmagában elég lett volna ahhoz, hogy szívesen ismerkedjek vele, hisz eddig még nem mondtam, de rám többnyire az alacsony férfiak ragadnak, nekem viszont a magas pasi a zsánerem. Na nem a colos, mert amellett hülyén néznék ki a százhatvan centimmel, hanem az a pont jó magasságú, hogy pipiskednem kelljen, ha meg akarom csókolni a száját. Az ilyeneknek általában nem jövök be. Itt egy kivétel végre, a kérdés csak az volt, hogy én tetszem-e neki, vagy Rita, vagy mindkettőnk, vagy egyikünk sem?

Folyt.köv.