Fullextra.hu

:

Piri kinyitotta a szemét, körülnézett, nem értett semmit. Egy széken ült a pult mögött, és Pista bácsinak támaszkodott. A vendégek aggódó pillantásokkal követték minden mozdulatát.

- Mi történt? – nyögte ki nehezen a kérdést, és megpróbálta összeszedni magát. – Adnál egy pohár vizet, Pista bácsi?

Közben eszébe jutott minden. Feri megjelent, elmondta, hogy beadta a válókeresetet, aztán ő elájult. Már emlékezett. A kezébe fogta az arcát.

- Adok. Tudod magadat tartani? – kérdezte, és elé guggolt, hogy megnézze, valóban magához tért-e a lány.

- Persze. Nyugodtan itt hagyhatsz öt másodpercre. – halványan elmosolyodott ennyi aggodalom láttán. - Feri? - nézett kérdőn a Pista szemébe. - Hol van?

- Elküldtem. Minek lábatlankodna itt az a bunkó, elzavartam a fenébe. – mondta indulatosan a férfi, és megfordult a hűtő felé, ahol az üdítőket és az ásványvizet tartották.

- Pirike! Jobban van? – buzgólkodott Béla bácsi. – Csinálok egy kis levegőt, kinyitom az ajtót! Kell az oxigén ilyenkor, jajj de sápadt, minden vér kifutott az arcából. – sopánkodva szaladt az ajtóhoz, és már tárta is szélesre, hogy a friss tavaszi levegő beférkőzhessen a kocsma füstös, állott helységeibe.

- Menj haza Piri, pihend ki magadat, egyedül is boldogulok. – mondta Pista – aztán még hozzátette: - Jóska elkísér, igaz Jóska?

- El Pista bácsi, el hát! Jöjjön Pirike, a séta jót fog tenni!

Jóska karon fogta a lányt, úgy kísérte egészen hazáig, közben a feleségéről szóló történetekkel szórakoztatta, de Piri egyáltalán nem bánta. A figyelmét nem tudta ugyan elterelni arról, hogy a férje el akar válni tőle, de legalább nem összpontosított minden idegszálával nyomorúságos helyzetére. Otthon teleengedte a fürdőkádat, levetkőzött és elmerült a forró vízben. Fáradt tagjait kinyújtóztatva átengedte magát a szomorúságnak. Patakokban folyt a könnye, nem próbálta visszatartani a sírást, tudta, hogy jót fog tenni. Már kihűlt a víz, minden ereje elhagyta, még a síráshoz is gyenge volt. Kikászálódott a kádból, beburkolta magát a hatalmas hófehér fürdőlepedőjébe, és bement a hálószobába. Bekucorodott az ágy sarkába, és összetörten nézett maga elé. Csak bámult, de nem látott semmit, forgott az agya, felidézte az együtt töltött időt, a szép napokat, és aztán a rengeteg veszekedést, amit a meddősége váltott ki. Nem Feri veszekedett, hanem ő. A féltékenység, a megfelelni vágyás olyan szintre emelkedett az elméjében, hogy már nem tudta kontrollálni a mondatait, a cselekedeteit. Ha elborult az agya, bármit képes volt a Feri fejéhez vágni, és bármivel képes volt meggyanúsítani.

- Hát persze, hogy elege lett. Kinek kell egy sárkány, ráadásul egy meddő sárkány? – kínozta magát kegyetlen önváddal. Újra eleredtek a könnyei, melyekkel végül álomba sírta magát.

Reggel fejfájással ébredt, úgy érezte, hogy szét fog szakadni a feje, ha nem tesz valamit. A szemét csukva tartotta, úgy tapogatózott el a szekrényig, ahol a gyógyszerei voltak. Benyúlt a megfelelő polcra és levett egy dobozt. Ránézett, de a kezében nem a fájdalomcsillapítót, hanem a nyugtató dobozát tartotta. Gyorsan kicserélte a két dobozt, bár megfordult a fejében, hogy akár egyet a másikból is bevehetne, úgy biztosan jobban bírná a napot, de aztán elvetette az ötletet. A nyugtatótól csak álmos lesz, úgy meg nem lehet rendesen dolgozni. Bevette a fájdalomcsillapítót, és visszafeküdt az ágyba. Öt perc múlva borzalmas émelygés tört rá, alig ért el a vécébe, ahol mindent kiadott magából. Iszonyatosan érezte magát. A fejében ezer dobos verte a tamtamot, a gyomra forgott, hányingere volt.

- Elkaptam valami influenzát – gondolta – Még erre volt szükségem.

Elővette a mobiltelefonját, és az ágyban fekve felhívta Pistát, hogy nem tud bemenni dolgozni, mert megtámadta valami ocsmány vírus. Pista sajnálkozott, aztán felajánlotta, hogy meglátogatja, de mindenekelőtt Piri menjen orvoshoz, mert erre a bajra biztosan antibiotikum dukál. Piri az ágyból mindent megígért, aztán szépen visszaaludt, anélkül, hogy komolyan vette volna a főnöke szavait. Pár órával később arra ébredt, hogy újra futnia kell a mellékhelységbe. Olyan rosszul volt, hogy úgy döntött, mégis megfogadja a Pista tanácsát és megvizsgáltatja magát, szerencsére az orvosi rendelő egy sarokra volt csak az ő lakásától. Nehezen, de összecihelődött, és átballagott a rendelőbe. Üres volt a váró, lehuppant az összenövesztett fényes műfával bevont halványzöld székek egyikére és várt. Pár perce ücsörgött, amikor a rendelőből kidugta a fejét az asszisztens.

- Nincs más, csak maga? – kérdezte űzötten, mint aki ezen a napon már legalább ötven betegen van túl.

Piri bólintott, és miután az asszisztensnő fontossága teljes tudatában beinvitálta, az öltöző helységen keresztül a rendelőbe ért. Az öreg doktor felemelte a szemét a papírokról.

- Na, mi a panasza, kedvesem? – kérdezte bácsisan mosolyogva.

Piri részletesen beszámolt a napjáról, és a gyanúját is megosztotta az idős orvossal, miszerint valami influenza támadhatta meg az idegességtől legyengült szervezetét.

- Semmiféle járvány nincs most, ami ilyen tünet együttest produkálna, miután se láza nincs, és torok vagy mandulagyulladása sincs, így javasolom, hogy nézzünk vérképet, vizeletet. Adok beutalót. Mielőtt azonban ezeket megcsináltatja a kórházban, menjen el a nőgyógyászához. Mikor volt utoljára? – kukkantott Pirire a szemüvege fölött.

- Tavaly – mondta Piri. – Minek menjek nőgyógyászhoz?

- Mert lehet, hogy terhes.

- Az nem lehet – mondta csendesen a lány. – Nekem nem lehet gyerekem.

- Na azért csak menjen el, rengeteg baj indul ki nőgyógyászati problémából. Aztán az is lehet, hogy csak a sok idegesség az oka a tüneteinek. Majd kiderül. – sorolta szenvtelenül az orvos.

Piri, miután hazaért az orvostól időpontot kért a nőgyógyászától, még aznapra kapott is, valaki lemondta a délutáni alkalmat. Amíg arra várt, hogy fogadja az orvos, azon bosszankodott, hogy minek jött el ide, mikor egyébként is rosszul érzi magát, most egy fölösleges vizsgálat miatt itt törődik, várakozik. Ott volt a váróteremben Dara Timi is, az a beképzelt barbibaba utánzat, akitől Pirit akkor is rázta volna a hideg, ha semmi baja sincs, így azonban kész kínszenvedés volt elviselnie Timi lekezelő, fensőbbséges pillantásait, kíváncsi, ugyanakkor távolságtartó tekintetét, ahogy félig lehunyt pillái alól méregette. Szinte lesírt róla, hogy azt akarja tudni, vajon Pirinek miből telik a város legdrágább nőgyógyászára. Fel sem tételezte, hogy egyesek rendes munkából is képesek megélni, nem csak a férfiak jóindulatából. Piri már meglehetősen felbőszítette magát ezekkel a cseppet sem szívderítő gondolatokkal, amikor szólították. Az orvos, doktor Péteri, akihez évek óta járt, a vizsgálat után nagyon komolyan nézett rá. Többször megköszörülte a torkát, és látszott rajta, hogy zavarban van. A lány kezdett kétségbe esni, valami komoly bajt sejtett, daganatot például, amikor a doktornak sikerült megszólalnia:

- Úgy tűnik Pirike, hogy maga terhes.

- Micsoda? Az hogy lehet? – kiáltott rá hitetlenkedve Piri. Megfordult vele a szoba, úgy érezte, hogy rögtön elájul, úgyhogy leült a székre. – Ön mondta, hogy meddő vagyok, nem lehet gyerekem. Mos mégis…?

- Nos… előfordul. Ritkán, de előfordul az ilyesmi, de még ezt sem mondhatom száz százalékos biztonsággal, azt vérből vagy vizeletből lehet pontosan meghatározni. Hazafelé menetben vegyen egy terhességi gyorstesztet, és holnap reggel első vizeletből végezze el a vizsgálatot.

- Csak holnap reggel lehet? Ma este nem csinálhatom meg?

- Nem. Nem lesz elég korrekt az eredmény. Holnap reggel, és kérem, értesítsen az eredményről, hogy a továbbiakat megbeszéljük. – fejezte be a beszélgetést Péteri doktor, kitessékelte a rendelőjéből, és útjára bocsátotta a lányt. Még öten vártak rá, haladni kellett.

Piri kitámolygott az utcára, a jó levegő egy kicsit magához térítette. Kezdett erős javulást tapasztalni az állapotában. Még azt is észrevette, hogy friss virágokat ültettek a parkba, színes szirmaikon játszott a napsugár. Betért a gyógyszertárba, és hazavitte a gyorstesztet. Otthon levetkőzött, magára vette bordó selyem köntösét, és leült a nappaliban a kényelmes, puha tévénéző foteljébe, maga elé, a kis dohányzóasztalra helyezte a tesztet, felhúzta a lábát, az állát a térdére támasztotta, és nézegette, még szólt is hozzá.

- Na, te teszt, mit mutatsz nekem holnap? – elmosolyodott.

Jobban érezte magát, és amióta az orvostól eljött, már nem is látta olyan sötéten a világot. Ücsörgött csendben a szobában, nyitott ablaknál, hagyta, hogy a szellő lebegtesse a hófehér függönyt, álmodozott.

- Istenem, ha valóra válna, istenem, én volnék a legboldogabb ember ezen a világon – motyogta maga elé.

Nem mert hinni benne. Lefeküdt, de szinte egy szemhunyásnyit sem aludt. Bámulta a plafont, számolta a szoba árnyait, csak hajnaltájt szunnyadt el egy rövid időre. Amint felébredt, kipattant az ágyból, cseppet sem volt álmos, és gyorsan beindította a tesztet. Két percet kellett várni, míg kiderült, hogy mi az eredmény. Piri fel-alá futkosott a szobában mezítláb, egy szál selyemhálóingben, kócosan, mint egy kis őrült, a teszt meg a fürdőszobában a mosdókagyló szélén dolgozott. Nem merte megnézni. Már letelt a két perc, de nem volt bátorsága bemenni a fürdőszobába, hogy ellenőrizze, egy lila, vagy két lila csík van-e a tesztelő kisablakában. Aztán rávette magát, és berontott a fürdőbe.

Rápillantott a kis műanyag szerkezetre, melyen a boldogsága múlt, és felsikoltott örömében: két lila csík virított rajta, két erős, határozott, izmos lila csík.

- Terhes vagyok! – suttogta áhítattal, és megsimogatta még nem létező pocakját. – Kisbabánk lesz Feri!