Cím: Hogy foghatunk pasit, ha nincs lasszónk?-vége
Szerző: Angeli - Kelényi Angelika
(07-07-2006 @ 09:30 am)
:
Dieter másnap felhívott, és aztán egyre sűrűbben. Kiaknáztuk a huszonegyedik század összes kommunikációs lehetőségét, és cseteltünk, webkamerát vettünk, sms-eztünk, telefonáltunk, míg szépen, lassan, teljesen észrevétlenül a kapcsolatunk túlnőtte a barátság kereteit, éreztük, hogy hiányzik a másik közelsége, és szerettük volna megérinteni egymást. Már nem telt el nap anélkül, hogy ne beszéltünk volna, totálisan belebonyolódtunk a virtuális szerelmünkbe, ami nekem persze folyamatos parát jelentett, visszagondolva a Zoli féle kellemetlen élményemre.
Egyik pillanatról a másikra felhagytam a társkereső oldalak mély tanulmányozásával, már alig-alig pillantottam rá a leveleimre, nem érdekelt, hogy milyen pasik írogattak nekem, nem érdekelt semmi, csak vártam, hogy Dieter jelentkezzen. És ő jelentkezett. Még a szakdolgozatomat is ő lektorálta, amit németül kellett megírnom. Eltelt így egy év. Egyik nap Dieter bejelentette, hogy Magyarországra jön üzleti ügyben, és boldog lenne, ha találkozhatnánk. Én örömmel beleegyeztem, de természetesen összecsináltam magamat ijedtemben, ha arra gondoltam, hogy esetleg ez a találkozás tönkreteheti eddigi felhőtlen távszerelmünket. Olyan jól működött. Olyan olajozottan mentek a dolgok. Most meg itt volt a lehetőség, hogy valóban történjen valami, én meg aggódva kapkodtam a fejemet. Mi lesz, ha már nem is tetszem neki? Ha nem ilyennek emlékszik rám? Azóta biztosan híztam vagy két kilót. Ez persze a webkamerán keresztül nem látszik, úgy ülök mindig, hogy csak az arcom legyen képben. És mi van, ha nekem nem tetszik? Ha élőben nem tudunk miről beszélgetni? Ha kínos csendek állnak be? Ha megint dugót nyelek, és nem tudok megszólalni?
Kétségeim ellenére hatalmas készülődésbe fogtam.
Három napra érkezett, és Sopronban szállt meg, nekem is ott foglalt szállást. Természetesen külön szobában.
Amint találkoztunk tudtam, hogy nincs itt semmi gond. Ugyanúgy folyt belőlünk a szó, mint telefonon, boldogan nézegettük egymást, végre élőben szemlélhettük a másikat.
Nagyon jól nézett ki. Nagyon-nagyon elégedett voltam mindennel, kivéve saját magamat. Megfogadtam, hogy nem fekszem le vele az első estén. Hát végül is nem feküdtem le vele, csak együtt aludtunk, de másnap reggel akkora szexpartit rendeztünk édes kettesben, hogy ihaj-csuhaj! És nem pattant le. Romantikusan eltöltöttük a három napot, és utána is minden nap hívott. Hoppá! Ennek a pasinak bejövök!
Aztán eltervezte, hogy meg kell ismernie Budapestet, így arra az elhatározásra jutott, hogy nálam tölt tíz napot. Kellek neki!
Ma érkezett. Most együtt leszünk tíz napig, és kiderül, hogy kibírjuk-e egymást…
Jó lenne, ha kibírnánk. Kezdek csúnyán beleesni abba az édes, kopasz fejébe, meg mindenébe, úgy, ahogy van…
VÉGE
***
Utózönge
Nem akarok túlságosan okoskodni, de azért van néhány hozzáfűznivalóm a fenti történethez. Szóval itt elmondanám, hogy szerintem az életet tényleg meg kell élni, mert ha elbújunk a különböző fájdalmas érzelmi sokkok elől, akkor nem találkozunk egy csomó mindennel, ami formál, és nevel, és segít eligazodni a világban. Persze kívülállóként könnyű osztani az észt, nem nekem kellett a pukkantós pasit, és a szemétláda festőművész megalázó viselkedését elszenvednem, de persze elszenvedtem mást, mint mindenki. Nem egy Disney mese a lány élete, de belevágott, megcsinálta, most meg boldog. Hogy meddig? Én remélem, hogy sokáig, de amúgy meg kit érdekel? Valameddig boldog, és akkor már jóval többje van, mint annak, aki sosem engedte meg magának, hogy érzelmek hassanak rá, és nem ismeri a szélsőségeket, csak a normális, átlagos életet. Most sokan ingatják a fejüket. Minek végigjárni ezt a sok kínos, kellemetlen, megalázó állomást, ha egyenesen is beleugorhatunk a jóba? Hát azért, mert akkor nem tudjuk, hogy jó az, amibe ugrottunk, sosem fogjuk értékének megfelelően becsülni, és sosem fogjuk azt az elégedett, nyugodt boldogságot érezni, amit mindenkinek kellene élete során, amikor révbe ér. Csak akkor tudjuk igazán értékelni a jót, ha megtapasztaltuk a rosszat, de akkor viszont nagyon…
(579 szó a szövegben) (681 olvasás) 
Thalassa: (07-07-2006 @ 01:29 pm) Kedves Angelika!
Az Utózönge gondolata eszembe juttatta egy beszélgetésemet egyik ismerősömmel. Pont erről elmélkedtünk, hogy a világban miért van annyi rossz? Miért kell a rossz? Mindenki tudja, hogy milyen a jóság, akkor miért nem jó mindenki? Végül arra a konklúzióra jutottunk, hogy ha nem lenne rossz, akkor nemcsak értékelnénk a jót, de nem is tudnánk mi az, hiszen nem lenne viszonyítási alapunk. Ez nagyon igaz.
A történetnek pedig örülök, hogy fél happy-end-et szabtál... Én gondolatban beteljesítettem a szerelmüket... Dieter Pestre költözött és boldogan éltek... jó sokáig... :-)))
Szeretettel: Niki
Angeli: (07-07-2006 @ 01:59 pm) Szia Niki! Konkrétan itt tart a történet, a srác tényleg itt van Budapesten, úgyhogy a barátnőmet nem láttam, amióta megérkezett. Annyit tudok, hogy dúl a love, telefonon búgta nekem egyik este. Örülök, hogy itt voltál velem. Köszönöm! :-)))))
kerlac: (07-07-2006 @ 02:11 pm) Tényleg van az életben hepiend, nem vitás. Erre mondhatnák a cinikus emberek, hogy persze, csak jókor kell végetvetni. :) De mi nem vagyunk azok. ;) Nagyon szépen fejlődik a stílusod.
Angeli: (07-07-2006 @ 02:19 pm) Köszönöm Kerlaci! Nagyon fontos nekem a véleményed, és most nagyon örülök, hogy ezt írtad.:-))
blue: (07-07-2006 @ 09:08 pm) Kívánom, hogy legyenek sokáig boldogok! Kár, hogy vége! pusza: )))))))))))
persecuted: (07-07-2006 @ 09:17 pm) Húúúúú, hátha:)) Igazad van, Angelika: a rossz a
jó alapja...Nagyon jó volt olvasni az összes epizódot,
de annak jobban örülök, ha rév a vég...
Netelka: (07-07-2006 @ 09:39 am) Bölcs Mucus, igazad van :) Jó tudni, hogyha azt a sok szart már átéltük, ezentúl valahol ott vár ránk a jó :) Nem ironizálok, egyetértek veled. Kár, hogy vége, még olvastam volna a további részeket :)
Angeli: (07-07-2006 @ 09:42 am) Köszönöm Neti! Örülök, hogy végig velem voltál.:-))))))))))
prayer: (07-07-2006 @ 10:09 pm) Tudod, kedves Angeli! Most, hogy véget vetettél itt a történetnek, kicsit hülyén érzem magam. Persze, hogy tudtam, nem rólad szól. A hozzászólásaim csak a pillanatnyi hangulatom tükörképei voltak, amit írásaid váltottak ki belőlem. Lehet, hogy időnként túl löttem a célon, de nagyon élveztem a tudást, amit adtál vele. Sok dologra rávilágítottál a nőkkel kapcsolatban. Azt nem mondom, hogy nem tudtam volna ezekről, de mégis jobb, ha úgy bizonyosodunk meg róla, ha bennfektestől halljuk. A zárógondolatod nagyon értékes volt! Kívánok minden jót ismerőseidnek, és neked további alkotó kedvet!
LunaPiena: (07-07-2006 @ 11:27 am) Egyetértek. Az élet amúgy is az utazásról szól ;-) remélem, sokáig együtt, egymás mellett visz az útjuk barátosnődéknek :)
Angeli: (07-07-2006 @ 11:29 am) Én is. Megismertem a csávót, és tényleg cuki. Kicsit német, de aranyos. :-))) Köszi Lunám!
Zsuka49: (07-07-2006 @ 11:42 am) Én is amondó vagyok, hogy olvastam volna még néhány részt, de ha eddig volt, hát eddig volt. Szép volt, jó volt.:)))
Szerintem se érdemes előre rágódni a dolgokon, hogy meddig fog tartani a kapcsolat.
Fürdeni kell benne, örülni neki és nem pedig a kefét rágni, hogy júj mi lesz?:)))Tart ameddig tart, s utána meg kell köszönni, hogy egyáltalán volt ilyen is az életünkben!(Legalább lesz mire emlékeznünk!!:)))
Puszóka neked Angelikám, hogy ilyen klassz kis történettel ajándékoztál minket meg, hozzál még sokat!!!:)))
Zsuzsi
Angeli: (07-07-2006 @ 12:10 pm) Köszönöm Zsuzsikám! Hát eddig tartott a barátnőm élete eddig. Örülök, hogy tetszett. Puszi!:-)))))))))))
andika: (07-08-2006 @ 09:47 am) kár h vége még olvasnám tovább remek lett az egész grat hozzá
soman: (07-08-2006 @ 09:52 am) Egyetértek. Az életet megélni kell, a jóság mindig ott lappang. Aki mérlegel, lemarad. Ha csak azokat az utakat választjuk, amelyek kiszámíthatóak, könnyen unalmas lesz körülöttünk minden, bár megjegyzem, nagyon sokan szeretik a kiszámíthatóságot, de én is azok közé tartozom, akik azt hírdetik, hogy az életet megélni kell, nem pedig ülni a moziban, s kivülről nézni, mint egy lepergett, sokszor látott filmet. Ja, és mára több frázist nem csattogtatok. Jó vagy.
Lacoba: (07-10-2006 @ 06:03 am) Angelika ismét egy nagyon jó és életszagú írást olvastam tőled. Nagyon jól kihasználod az eszközöket. Gratulálok.
Joys: (07-10-2006 @ 06:27 pm) Hát... Cicabugyi, ez nagyon jó volt, sajnálom, hogy vége.Csak úgy mint a többiek én is olvasgattam volna még egy darabig. Viszont örülök, hogy révbe ért a lány. Mégis csak happy end lett. Gratulálok! Tünde
|
