Fullextra.hu

:
8.

Váratlanul érkezett a nyár, a tavasz alig mutatta meg magát, máris kánikulai hőség támadt az emberekre. Feri és Nyüzüge a Sajó parton üldögéltek félmeztelenül, rövidnadrágban, és miközben a hasukat süttették pecáztak, hogy valami haszna is legyen a semmittevésnek. Májusi hétvége volt. A nap magasan járt, dél körül lehetett az idő, a két fiú elővette az elemózsiát, amit magukkal hoztak. Reggel, indulás előtt csomagoltak egy kis kenyeret, rántott húst, paprikát, narancs üdítőt, kólát, ezeket most szépen kipakolták egy kendőre, és nekiláttak falatozni a fűben. Körülöttük fűzfák lógatták a fejüket a víz fölé, a fű még harapnivalóan zöld volt, eleddig nem jutott ideje a napnak, hogy sárgára égesse, a szúnyogok bujdokoltak, várták az este nyirkosságát, eszükben sem volt a déli napon hancúrozni, csak a legyek pofátlankodtak, mint mindig, ha étel került elő valahonnan.

- A legyek a legundorítóbb élőlények a világon. Rohadt szemtelenek, mindig az kell nekik, ami a másé, mindenütt ott vannak, és még mocskosak is. A szarra is rászállnak, azt is megeszik, aztán meg a mi kajánkon tapicskolnának. Takarodj az anyádba, te mocsokláda! – csapott egy szemtelenkedő rovar felé Nyüzüge, akire szinte már nem is illett a beceneve.

Nem lehetett azt mondani rá, hogy hegyomlásnyi nagydarab fiatalember vált belőle, de megformálódtak az izmai, némi hús rakódott eddig csont-bőr kis testére, a thai boksz megedzette, határozottan jó felépítésű fiú lett az év végére. Ezért örökre hálás volt Ferinek, aki szánalomból bevette a csapatba, és addig foglalkozott vele, amíg ki nem hozott belőle valamit. Feri tette nem volt teljesen önzetlen, Pityut nagyon kedvelték a lányok, különösen az a két lány, aki neki a legjobban tetszett. Pirit még mindig ő korrepetálta matekból és fizikából, az eredmény nem is maradt el, két jegyet javított eddig a lány ebből a két tantárgyból. És Andi…

- Emlékszel arra az őszi thai boksz bemutatóra…? Tudod, ami után neked estem Andi miatt… - kérdezte Feri.

- Persze – bólintott Pityu. – Nagyon ki voltál akadva. Végül is nem tudhattad, hogy az unokatesóm, akkor még nem voltunk olyan jóban…

- Nagyon odavoltam Andiért, még általános vége felé is, de sosem vett rólam tudomást – sóhajtotta Feri. – Még mindig azzal a gyógyegérrel jár a gimiből?

- Igen. Jól megvannak. Bár Andi után eszi a fene a fél gimit, neki csak Sneci kell. Jut eszembe, sneciket kéne fogni, hogy valami értelmes hal ráakadjon a horgunkra…

- Ja-ja. Igazad van. Hol a háló?

- A bicajom mellett a fánál. Elmegyek érte! – ajánlkozott Pityu, és már fel is pattant a földről.

A kerékpárokat az egyik vastag törzsű fűzfának döntötték, a háló mögöttük volt, Pityu onnan húzta elő. Közben megállt egy pillanatra, mert a folyó fölött átívelő régi, rozsdás vasúti hídon éppen átdübörgött egy vonat. Tehervonat volt, szénnel megpakolva. Mindig tartott egy kicsit a vonatoktól, maga sem tudta, hogy miért, de a mozdonyokat irtózatosan hatalmasnak, és félelmetesnek látta. Ő nem akart gyerekkorában mozdonyvezető lenni, mint sok kisfiú. Amikor eldörgött a szerelvény, visszaballagott Ferihez, leugrott a vízhez a kavicsokra, és belemerítette a hálót a vízbe. Azon járt az esze, hogy vajon a halakat az ilyen erős hangok, mint ez a vonat is, nem riasztják-e el, még akár kilométerekről is.

- Szóval Snecivel van – tért vissza a témára Feri. – Mióta is? Már lassan két éve. Nem? Mióta a gimibe került.

- Igen. Kábé annyi ideje. De Feri! Nem azt mondtad, hogy Andi már a múlt? – fordult meg Pityu, miközben a hálót kiemelte, majd látva, hogy üres, visszatette a vízbe.

- Persze, hogy a múlt, de azért érdekelhet a sorsa, nem? – kérdezte Feri némi szemrehányással a hangjában. – Mindig érdekelni fog, hogy jól van-e. Érted te ezt?

- Értem. Egy ideje én is tudom, hogy mi az, amikor fontos egy csaj. – bólogatott Pityu. Újra kiemelte a hálót, és felkiáltott:

- Hozd a kishal tartót, van benne három valamilyen kishal! Ez lenne a sneci? – csodálta meg zsákmányát.

- Tudja fene! – nézte meg közelebbről Feri is. – Szerintem minden kishal sneci, arra jó, hogy ragadozó halra menjünk vele. Az biztos.

- Van itt harcsa, vagy csuka egyáltalán?

- Mit tudom én? Miért? Neked van hozzávaló damilod meg horgod? – nevetett Feri.

- Most horgászom életemben másodszor, és még soha nem fogtam semmit. Tudod, hogy a botot is kölcsönkértem. Most mit izélsz? – fintorgott Pityu.

- Ne félj, én sem pecáztam még valami sokat! – nevetett tovább Feri, miközben a kishal tartóba beledobálták a sneciket, és megmerítették egy kis vízzel.

- Kell a víz, semmit nem érnek, ha döglöttek, ficánkolniuk kell…

- Nem állatkínzás ez? – kérdezte Pityu aggodalmas arccal. Most szegényeket rátűzzük a horogra, és áztatjuk őket, amíg rájuk nem harap valami nagyhal. Háááát… Elég kegyetlenek vagyunk…

- Lehet – nyugtázta Feri. – Akkor mi legyen? Pecázunk tovább kukoricával, meg kenyérbéllel? Arra eddig sem harapott semmi. Pedig de megennék egy jó kis halászlét!

- Na jó. Egyet. De csak egyet, hogy kipróbáljuk. Oké? Ha nem harap rá semmi, akkor elengedjük őket.

- Oké. Rátűzöd a horogra? – kérdezte Feri.

- Én? Én ugyan nem! Tűzd rá te! – hárított Nyüzüge, és még hátat is fordított Ferinek, hogy ne kelljen végignéznie a véres horror jelenetet.

Feri megfogta az egyik kishalat, jól megmarkolta, és a kopoltyújánál át akarta szúrni rajta a horgot, amikor egy hirtelen mozdulatot tett a halacska, Feri ettől megijedt, és elengedte, az pedig visszacsobbant a vízbe.

- Affene! – morogta Feri.

- Mi van? – nézett hátra Pityu! – Visszadobtad?

- Dehogyis. Kicsúszott a kezemből a hülye kis hala.

- Valld be, hogy visszadobtad! Nem bírtad felfűzni szegényt! – kacagott Nyüzüge.

- Ne cikizz már, inkább segíts! – mordult rá Pityura, de már neki is nevetett a szeme. – Franc ebbe a pecázásba, ezt nem nekem találták ki! – azzal kiöntötte a vízbe a kishal tartó tartalmát. – Nem bírom átszúrni, az olyan …kínzás. Ha belegondolsz, hogy mondjuk idejön egy óriás, és a fülünkön keresztülszúr egy horgot, hogy velünk fogjon meg például egy … bálnát…

- Hű, de lökött vagy…Jó lesz az kukival is, néhány domojkó, meg keszeg csak ráakad, abból már anyád főzhet valamit.

- És Piri? – kérdezte Feri váratlanul, miután újra bedobálták a horgokat, és lesték a két úszót.

- Semmi. Szerintem tetszel neki. De ezt már mondtam. Kérdezget rólad. Nem túl gyakran, de azért kérdezget…

- És a régiségkereskedő? Azzal mi van? Arról tudsz már valamit?

- Létezik. Az biztos, de szerintem Piri attól szabadabb szellem, semhogy kelljen neki egy előre elrendelt házasság. Bár… sosem tudni, lehet, hogy legyőzi a szabadságvágyát az apja egyetlen szava – bizonytalanodott el Pityu.

- Szerintem nem megy hozzá – mondta Feri. – Nem tudom, hogy miből gondolom, de úgy érzem, hogy nem megy hozzá. Egy ilyen lány, aki érettségizni akar… nem elég neki, hogy varrónő legyen, az nem megy feleségül olyanhoz, akit nem szeret.

Pityu megvonta a vállát:

- Ha nem csinálsz semmit, még a végén megszereti – mondta egyszerűen.

- Na jól van, hanyagoljuk a témát – zárta le a beszélgetést Feri. – Figyeljünk a feladatunkra. Ma halászlevet akarok enni.

Folyt.köv