3.

Három napig esett az eső. Hol jobban, hol kevésbé, néha szemetelt, néha rákezdett, és szélfiúval összefogva csavargatták, sanyargatták a tavaszi napfényt kívánók lelkét. Hideg volt. A tavaszhoz képest igenis hideg volt. Bár egyesek szerint én túl fázós vagyok, képes vagyok huszonnégy fokban is reszketve dideregni, és éjszakára dunyhát követelni a sarkvidéki zima ellen, de azt gondolom, hogy ez butaság. Huszonnégy fokban is fázhat az ember, ha nem süt a nap, ha a falak hidegek, amikor hozzáérünk, és egész nap nem csinálunk semmit, csak ülünk egy szobában. Persze ha vesszük a fáradtságot, és mozgunk egy pöttyöt, máris felmelegszenek elfagyott végtagjaink, de mi nem vesszük a fáradtságot, hanem felveszünk egy újabb kapucnis mackófelsőt, és betakarózunk nyakig. Bocsánat a királyi többesért, de ezen mondat erejéig fázós nősorstársaim nevében is vettem a bátorságot… Persze a férfiak nem fáznak. Soha. Én még nem láttam olyan pasast, aki ha beköszöntött a tavasz, elolvadt a hó, kinyílt az ibolya, kiejtette volna a száján, hogy: Hű! Bazi hideg van! Olyan ez, mintha náluk évszak függő lenne a hőérzet.

Nos, én fáztam három napig, és a locs-pocs miatt meg sem próbáltam eljutni jó kis stoppoló helyemre, inkább esernyővel a kezemben, picit görnyedt háttal a rám nehezedő lelki tehertől, női mivoltom és mindennemű elegancia ellenére edzőcipőben, a rettenetes HÉV szörnytől kocogó fogakkal reszketve tepertem a megállóba, aztán végigrelaxáltam a fél órás utat csukott szemmel. Nemcsak azért ideális lehunyt szemmel relaxálni a tömegközlekedési eszközökön, mert ezáltal kizárhatom a külvilágot, hanem mert így nem látom, hogy utastársaim esetleg döbbenten bámulnak rám, vagy megszakadnak a röhögéstől látva izomfeszítő, és lazító gyakorlataimat. Igazság szerint nem végzem teljesen becsületesen a gyakorlatokat, például az arc izmainak a feszítését és lazítását kihagyom többnyire, mert valószínűleg az emberek nem tudnák mire vélni a grimaszaimat.

Szóval ily módon, meglehetősen sok szenvedés árán jutottam be három napig dolgozni, és minden nap imádkoztam, hogy reggelre tisztuljon ki az idő. Imám egyszer csak meghallgattatott, és ragyogó napsütésre ébredtem. Elindultam hát az újabb kaland felé. Eszembe jutott, amikor a tó mellett bandukoltam az őrült pasi, aki megpróbált erőnek erejével ledumálni a stoppolásról, és egy kicsit lelassítva körbekémleltem, nem látom-e valahol. Nem volt kedvem újabb vitába bocsátkozni vele, ezért a lehető leghalkabban, szinte kommandós osonással surrantam az ösvényen, belesve óvatosan minden kis nádvágott öblöcskébe. Az ürge nem pecázott aznap, úgyhogy nyugodtan felkaptattam az út szélére, ahol megdöbbenésemre már állt egy lány. Mit lány! Egy kurva! Az én helyemen egy tyúk strichelt! Sétájával elérte az út azon pontját, ahonnan jobb volt visszafordulnia, akkor találta magát szemközt velem.

- Te mit keresel itt, Kisanyám? – rivallt rám a fekete démon. – Ez itt most már az én helyem!

Végigmértem a lányt, és megállapítottam, hogy én vagyok az erősebb, ő csak közönségesebb, úgyhogy nem fogok tőle megijedni. Alacsonyabb volt nálam vagy tíz centivel, pedig magas sarkú szandált viselt. És persze olyan miniszoknyát, amiből kilátszott a valaga. Elnézést a szóért, de nem tudom másképp leírni a csupasz, nem popsi, nem popó méretű testrészt, talán még a far lehetne rá a megfelelő szó, de azt meg túlzásnak érezném. Szóval kivolt a valaga. Ez mindig elgondolkodtatott, ha az útszélén prostit láttam. Ezek csajok nem fáznak sosem? Hihetetlen minimális gönc van rajtuk mindig, a farkasordító hidegben is neccharisnyában billegnek az út szélén, és nem látszik rajtuk, hogy megvenné őket az isten hidege. Lehet, hogy a bő vér fűti őket, bár ez elég nagy hülyeség, mert ugye attól, hogy ez a szakmája, még nem biztos, hogy szereti is…

- Mióta a te helyed? Itt én szoktam stoppolni, úgyhogy most is itt fogok, nem tudod megakadályozni! – kiabáltam vissza iszonyú vagányul, és tényleg nem tartottam tőle, hogy leáll verekedni velem.

- Ha tűsarkamat a seggedbe helyezem, akkor is ilyen ótvar nagy lesz a pofád? – kérdezte fenyegetően, és közelebb jött.

Egész helyes volt, alig lehetett több húsz évesnél, csak a fogai rontottak a látványon, amolyan egy sima egy fordított stílusban nőttek ki neki, mintha összeborzolta volna őket valami őrült, akinek nem volt érzéke sem a szimmetriához, sem az egyenletes egyszerűséghez. Akár a kidőlt, bedőlt putrikerítés.

- Addig fel is kell tudni emelni a lábadat Cicukám! – mondtam fensőbbségesen, kissé lekezelő hangnemet megütve, hátha a lányka ettől meggondolja magát, és hagy végre stoppolni. – Különben is! Miből gondolod, hogy reggel nyolckor valakit érdekel a te szolgáltatásod?

A lány egy pillanatig nem szólalt meg. Aztán még közelebb jött. Hirtelen eszembe jutott, hogy nem ártana bevédeni a hátsó felemet, mert még tényleg kipróbálja, hogy fel tudja-e lendíteni a lábát a fenekemig, de ő csak rám emelte fáradt tekintetét. Akkor láttam, hogy totálisan le van pusztulva szegény, fekete karikák csúfoskodtak a szeme körül, a sminkje is elkenődött egy kicsit.

- Nekem muszáj itt melóznom! – mondta sokkal emberibb hangnemben, szinte kérlelve. – A Géza hozott ide, a pasim, mert az éjjel nem kerestem semmit, és azt mondta, hogy ha most sem keresek, akkor úgy megver, hogy egyesével köpködöm majd ki a fogaimat.

- Végül is nem ártana a fogainak sokat ezzel. – gondoltam.

– Én csak stoppolok, megáll valaki, és már itt sem vagyok. Nem rontom a boltodat. Hagyd, hogy csináljam a dolgomat, hamarabb szabadulsz, aztán te is csinálhatod a magad dolgát. – mondtam.

- Na jó, de ha véletlenül azért állnak meg, hogy tudod…, nehogy elhappold előlem, mert nem akarok fogorvoshoz caplatni kétnaponta! – vigyorgott, és eszébe sem jutott, hogy másképp is lehet pénzt keresni, vagy másért is lehet az út szélén állni.

- Ne aggódj, nekem nem ez a munkám, úgyhogy nem csapom le a kezedről a kuncsaftokat! – vigyorogtam most már én is.

Tehát én stoppoltam, a miniszoknyás sétálgatott, az autódudák dudáltak, de sokáig senki sem akart megállni, mígnem lefékezett mellettünk egy kisautó. Odafutottunk mindketten, bár én megsemmisítő pillantást vetettem fekete vetélytársamra, ő csak kocogott mögöttem, hátha biznisz áll a házhoz. Kinyitottam az ajtót, és beszóltam:

- Jó napot! Elvinne az Árpád hídig?

Egy tizennyolc körüli fiú nézett ki a kocsiból.

- A szőke jöhet. – mondta nagyképűen, mire én amellett, hogy büszkének kellett lennem, hisz engem választott a meglehetősen húzós korkülönbség ellenére, azért megrettentem egy pillanatra:

- Vajon úgy nézek ki, mint aki strichel? – kérdeztem magamtól, aztán a sráctól:

- Akkor is elviszel, ha én csak stoppolok? A szolgáltatásokat ő nyújtja! – böktem a hüvelykujjammal az üzletasszony felé.

- El. Ülj csak be! – mondta magabiztosan, ami korát figyelembe véve meglepő volt a számomra, azonban épp a kora volt az, ami engem is magabiztossá tett, és minden aggodalom nélkül beültem mellé a kocsiba.

Azt gondoltam magamban, hogy én ezt a gyereket megeszem reggelire, még akkor is, ha a testi ereje jócskán meghaladja az enyémet. Szó nélkül utaztunk, néha rám sandított, de nem beszélt. Engem ez nem zavart, elmerültem a gondolataimban. Megállt az Árpád hídnál, és felém fordult.

- Most pedig adj egy csókot! – mondta.

Én meglepetten pislogtam rá, nem értettem, hogy most meg mit akar tőlem.

- Nem adok! – mondtam, és nyúltam az ajtónyitó felé. Megfogta a kezemet, és újra rákezdte:

- De adj egy csókot, amiért elhoztalak idáig! – követelte, én meg ráztam a fejemet, és azt mondtam:

- Te bolond vagy! Anyád lehetnék, ne idegesíts fel! Azonnal engedj ki a kocsiból, különben… lefújlak gázspray-vel! – kiabáltam az arcába.

Nem is volt nálam ilyen felszerelés, de különben is, hülye lettem volna lefújni, hogy egy hétig könnyezzek utána én is. De akkor ezen nem gondolkodtam. Nem féltem. Mérges voltam. Biztos voltam benne, hogy nem tud semmit tenni ellenem, hiszen a város közepén, fényes nappal, egy parkolóban, ahol jönnek-mennek az autók, nem könnyű megtámadni egy nőt, de nagyon pipa lettem a kissrácra. Olyat rácsaptam a kezére, hogy nekem fájt, közben kiszabadítottam magamat, és kinyitottam az ajtót.

- Hülye kurva! – mondta. – Tudtam, hogy a feketét kellett volna elhoznom!

- Sokba került volna az neked kisfiam! – szóltam vissza, és tiszta erőből bevágtam a kiskocsi ajtaját. Reméltem, hogy leszakadt.