Cím: Váratlan vendég-1 Szerző: Angeli - Kelényi Angelika (05-17-2006 @ 01:43 pm)
: 1.
Sárgacsőrű feketerigó ücsörgött a gangos bérház első emeleti korlátján, dala körbefonta, átölelte a langyos reggelt. Alant, a ház belső udvarán vörös macska borzolta a szőrét, farka az ég felé meredt, mint rőt nyíl, úgy mutatott a füttyögő madárka felé, sárga szemét le nem vette reménybeli zsákmányáról. A feketerigó nyugodtan énekelt tovább, tudta, hogy a macska nem érheti el. Nem először játszották ezt a játékot, a rigó csak fújta a magáét, a macska pedig mereven, támadó pozitúrát felvéve figyelte, hátha hibázik, megbillen és leesik, vagy buta jószágként leszáll a magaslatról, hogy ő hirtelen, egy gyors reflexmozdulattal kábára sújtsa a mancsával. De a madár nem mozdult. A macska mégsem unta meg a vadászatot, várt. A bordó és szürke kővel lerakott udvart cserepes virágok garmadája borította, a rendetlenség, a káosz érzetét keltve forma- és színkavalkádjával. A nagy, zöld levelű virág, cserépburkoló híján egy cinvödörben ücsörgött, míg a fácska, melyen néha megpihent a rigó, narancssárga műanyaglavórban éktelenkedett. Némelyik zöld, másik barna, megint másik lila kaspóba csomagolva élte az életét tavasztól késő őszig, mígnem mind lekerültek a poros, sötét pincébe, ahol nagyobb volt az esélyük a tél túlélésére, mint a felszínen. Hiába. Télen a napfény sem az igazi, csak csacska utánzat, optikai csalódása a melegre vágyó természetnek.
A macska behúzódott a virágdzsungel rejtet adó sűrűjébe, és onnan leste a madarat tovább.
Három lakásnak nyílt az udvar felé az ajtaja. A vaskapu felőli első lakásban laktak Hofmannék. Hofmanné látta el a házfelügyelői posztot a házban, előtte az anyja, Mamó takarította az épület minden folyosóját, intézte a lakók ügyes-bajos dolgait. Mamó már húsz éve nyugdíjba vonult, utána a lánya, Manyi vette át a gondnoki tisztet. A második lakásban Juditka, a valahai operett csillag élt, hetvenöt évesen sem érezve át korát, groteszk sminkkel az arcán, mosatlan, hófehér hajával úgy festett, mint egy ütött-kopott madárijesztő. Valami nem stimmelt a fejével. Mindenki tudta, hogy Juditnak nincs rendben az agya, ezért roppant türelmesen bántak vele a lakók. Manyi főzött rá, néha megérdeklődte, hogy kitakarítson-e, de Judit azt nem hagyta. Senkit nem engedett be a lakásába, csak az orvost, félt, hogy kirabolják.
- Ebben a mai világban, már senkiben sem bízhat az ember! Bárcsak küldené már Jenő a pénzt, meg a repülőjegyet, hogy utazhassak Új-Zélandra! – mondogatta vágyakozva, felidézve az ígéretet, amit a bátyja tett neki negyven éve.
Utált a házban élni, pedig amióta az eszét tudta, mindig itt lakott, mindig ismerte Mamót, és Manyit is, hisz még vigyázott is rá, amikor pici baba volt. Kiültek az udvarra, Mamó takarított, ő meg dajkálta a kis Manyikát. Azóta sok minden megváltozott. Leginkább a lakás mérete, amit ’48-ban meg kellett felezniük egy másik családdal. Így már csak két szobájuk maradt, egyikben a mamáék, a másikban Juditka lakott. Nem panaszkodtak. Lett volna miért, de nem tették, nem lett volna kifizetődő abban az időben. Épp elég volt, hogy a mama sosem dolgozott, a papa pedig jól menő férfiruházati boltot üzemeltetett. Ezt nem szerették akkoriban, úgyhogy a boltot el is vették, bár a papa eladóként továbbra is dolgozhatott benne, de a főnök más lett. Egy külső ember. A papa nagyon el volt keseredve, hisz az üzlet mindig a család birtokában volt. Juditka tizenhét éves fiatal lányként nem értette pontosan, hogy miért kell odaadniuk a lakásuk egy részét idegeneknek, és azt sem, hogy a papa miért olyan szomorú mindig, ha a munkája kerül szóba. Sokat szidta azt a külső embert, aki a főnök lett, bizonyos Kerekit. Azt mondta, hogy nem ért a textilekhez, a divathoz pedig végképp semmit sem konyít, és mégis a nyakára ültették. Judit nem szerette hallgatni a papát, amikor szentségelt, amikor a konyhában a mamára zúdította az egész napos keserűségét. A mama ilyenkor csendben hallgatta, szöszmötölt a tűzhelynél, sürgött-forgott, nem szólt egy szót sem. Nem akarta még jobban bőszíteni az urát, tudta, hogy bármit mond, csak olaj lenne a tűzre.
Judit az évek múlásával egyre mutatósabb ifjú hölgy lett, a hangja pedig elbűvölt minden embert, aki csak hallotta énekelni. Egy nap, amikor felvételt hirdettek az operettnél, ő elment, és azonnal szerződtették a kórusba, később pedig már primadonnaként állt a színpadon. A papa és a mama talán csak akkor érezte újra boldognak magát, amikor látták, hogyan ünnepeli a tömeg a lányukat a különböző daljátékokban. Judit nem vette észre, hogy elszaladt felette az idő, még mindig szépnek, kívánatosnak látta magát a tükörben, pedig ezer ránc szabta már az arcát, ragyogó szőke haja kifehéredett, a mosdatlanságtól összetapadt, mint a komondor szőre eső után, elpuhult teste nehezen mozgott.
Mégis. A tükör azt hazudta neki, hogy semmi sem változott, és az agya a tükörnek hitt, nem Manyinak, aki sajnálatból számos esetben összekülönbözött vele. Kérte, hogy ne a zöld, dekoltált selyemestélyiben menjen vásárolni, mert nem oda való az a ruha, de Judit hajthatatlan volt, ő abban látta magát gyönyörűnek és hódítónak. Manyi kérte, hogy had mossa meg a haját, de Judit azt sem engedte, mondván, hogy le akarja vágni az ő csodaszép szőke haját, hogy magának parókát csináltasson belőle. Hisz tudja ő jól, hogy Manyi mindig irigykedett az adottságaira. Nem beszélve a hódolókról! Gyakran emlegette az udvarlóit. Főképpen egy Búzás Sanyi nevű fiatalembert, aki a csillagokat is lehozta volna érte, ha kéri tőle. Természetesen Judit tisztában volt azzal, hogy Manyit évekig emésztette a szerelem a jóvágású fiú után, ezért minden lehetőséget megragadott, hogy az orra alá dörgölje Sanyi iránta lángoló vonzalmát. Még az sem érdekelte, hogy a fiú éppen tíz évvel volt fiatalabb nála, kamaszként rajongott érte. Manyi csak tűrte. Már nagyon régen nem törődött a Judit piszkálódásával, tudta, hogy csak bántani akarja azzal, hogy épp ezt a fiút emlegeti. Odavolt érte. Nagyon. De a fiú apja ügyvéd volt, a háború előtt jól menő irodát vezetett, az anyja egy igazi dámaként viselkedett, biztos volt benne, hogy neki, a házmester lányának nincs esélye nála. Aztán ’56-ban eltűnt az egész család. Sokat gondolt rájuk, vajon mi lett velük, élnek-e, vagy elvitte őket is a forradalom szele. Úgy tudta, hogy a forradalom leverése után valaki följelentette őket, és menekülni kényszerültek, mert Búzás bácsi, és Sanyi is ott volt a Rádiónál, ráadásul tevékenyen részt vettek a harcokban. Ezt is csak úgy hallotta, őt nem engedték sehová, be kellett zárkóznia a lakásba, amíg el nem csitultak az események.
Mamó ment ételért, ő az orrát sem dughatta ki a házból. Mamó mindent megszerzett. Manyi nem tudta, hogy hogyan, de nem szenvedtek hiányt semmiben. Nekik eredetileg is kétszobás volt a lakásuk, de csak ketten laktak benne, amióta az apja meghalt tüdőrákban. Akkor annak már hat éve is volt, Manyi alig ismerte. Arra emlékezett, hogy gyakran ücsörgött a konyhaasztalnál, fáradtan simogatta a fejét, rövid, barna hajába néha beletúrt, csendben bámulta a sörét, aztán megitta. Kibontotta a következőt, rágyújtott mellette, aztán még egyet, és még egyet. Általában négy üveg sorakozott az asztalon, amikor elüvöltötte magát:
- Ilon! Ide gyere! Adj ennem, de máris! – Mamó elérakta az ételt, amit az lesöpört az asztalról, elkapta a karját, és addig ütötte, rugdosta, amíg mozgott. Akkor aztán rádörrent:
- Takarítsd fel ezt a mocskot, olyan ez a ház, mint a disznóól! – azzal otthagyta a földön heverő asszonyt, és bement a szobába. Rágyújtott egy újabb cigarettára, ölébe vett egy újabb üveg sört, és csak ivott, ivott, míg végül a fotelban, teljes részegségében elaludt.
Manyi ezt a másik szobából, csendben, az ajtórésen kukucskálva figyelte, reszketve reménykedett, hogy az anyja életben marad, és reménykedett, hogy őt nem fogja bántani az apja, mert hamarabb kidől a sok sörtől, semhogy új alanyt keressen agressziója kiéléséhez.
Folyt.köv.
(1217 szó a szövegben) (686 olvasás)
Gyopa: (05-17-2006 @ 02:00 pm) Szia kedves Angelika Írónő!
Írásod által ott éreztem magamat abban a régi angyalföldi bérházban, ahol gyerekeskedtem. Bár ott nem voltak nyitott gangok, de a lakók, akikről írsz, akár ott is lakhattak volna. Remekül jeleníted meg. Gratulálok és remélem, még ma felkerül a második rész is. Győző
Angeli: (05-17-2006 @ 02:08 pm) Köszönöm Győző! :-))) Sajnos a második rész még nincs meg, de lehet, hogy ma este megírom. Jól esik a bíztatás! :-)))
Lacoba: (05-17-2006 @ 02:38 pm) Hú Angelika! Az írás nagyon jó hiszen szinte érzem a mondandót!
Angeli: (05-17-2006 @ 02:46 pm) Kedves Lacobá! Örülök, hogy tetszik. Csak remélni tudom, hogy sem Manyi, sem Judit nem Internetbúvár, mert még magukra ismernek, bár az élettörténetüket most találom ki, viszont ők ketten, meg a Mamó léteznek. :-)))))))))))
szemilla: (05-17-2006 @ 04:39 pm) na, ez az, amit én nem tudok: te úgy írod le a dolgokat, hogy szinte látom magam előtt!
igyekszem elovasni a folytatást is...
Angeli: (05-17-2006 @ 04:43 pm) Én meg azt nem tudom, amit Te! Elvontan, mégis életszerűen, mint egy költő, úgy írni. Köszönöm. Én pedig igyekszem megírni.:-)))))))))
Zsuka49: (05-17-2006 @ 06:28 pm) Nagyon jó megírtad, klassz!:)))
Jöhet a következő!!:)))
Puszi: Zsuzsi
Angeli: (05-17-2006 @ 08:27 pm) Köszönöm Zsuzsikám! Igyekszem!:-))))))))))))
prayer: (05-17-2006 @ 09:46 pm) Tetszett, ahogy a madáron keresztül beviszel a házba. Sok az információ, ezt már megszoktam, de talán így lehet novellára sűríteni ezt a remek írást. Csak így tovább!
Angeli: (05-17-2006 @ 10:11 pm) Szia Zoli! Örülök, hogy tetszett, készülj, mert a következő részben még több információt zúdítok Rád, de csak azért, hogy a kirészletezett, lényeges része tökéletesen érthető legyen majd.:-)))
Angeli: (05-18-2006 @ 01:02 pm) Drága Anna! Annyira örülök, hogy itt vagy, és nagyon boldog vagyok, hogy hitelesnek találod az írásomat. Sok puszi: Angelika
vp_rozika: (05-18-2006 @ 03:13 am) Szia Angelika! Be kell vallanom neked, nem kedvelem a társadalmi regényeket? Novellákat... Téged mégis szívesen olvaslak akkor is, ha ilyesmibe fogsz, mert azon túl, hogy szemléletesen, hűen ábrázolod úgy a környezetet, mint az egyszerű emberek életét, belevarázsolod a magad meghitt emberségességét. Ettől lesz számomra fogyasztható a nemszeretem téma. Gratulálok hozzá! Rozika
Angeli: (05-18-2006 @ 09:10 am) Szia Gaby! Nem erről fog szólni, ez inkább csak a bevezető első része, ami megismerteti az olvasóval a szereplőket. Köszi, hogy itt jártál. Puszi
Angeli: (05-18-2006 @ 09:11 am) Rozikám! Már Gabynak leírtam, hogy ez csak valami másnak a bevezetője. Nem erről szól a komplett anyag, remélem, hogy nem társadalmi dráma lesz belőle.:-))))))))) Bár meglehetősen fogékony vagyok rá.:-)) Örülök, hogy tetszik. Puszi: Angelika
csizi: (05-18-2006 @ 09:58 am) Tetszett. A helyzetek, emberek, minden. Jól írsz. Picit zavart az elején, hogy mama, meg mamó, meg mamáék. Két lakás, két szoba, de megértettem. Bár azt nem tudom, a mama Judit anyukája, vagy nagymamája. De ettől még jó. Csak lehet nekem lassú a felfogásom. Észrevételemet csak azért írtam le, mert tetszett írásod. Remélem szent a béke. Üdv: cs
Angeli: (05-18-2006 @ 10:13 am) Szent.:-))))) És igazad van, így némileg zavaros lehet, ezen majd javítok. A másodi rész talán világosabb. Köszönöm, hogy itt jártál. Üdv: Angelika
csizi: (05-18-2006 @ 10:31 am) Teljesen világos, hogy a Te fejedben rendben volt a dolog. Ezt érezni is lehet.
Angeli: (05-18-2006 @ 10:50 am) Igen, jó, hogy szóltál, magamtól nem vettem volna észre. Köszi.:-))))
blue: (05-18-2006 @ 12:06 am) Családon belőli erőszak, brutalitás, alkoholizmus, nagyon jól érzékeltetted, ügyes írás, várom a folytatás.
Anna1955: (05-18-2006 @ 12:59 pm) Kedves Angelika! Tökéletes. Nagyon tetszett az elején az udvar a virágok leírása. Ez a kor az én gyerekkorom, és nagyon érezni amit láttatni akarsz. Olvasom a többit is. Hajrá!!!! Szeretettel Anna.
|