Cím: Váratlan vendég-3.
Szerző: Angeli - Kelényi Angelika
(05-19-2006 @ 09:46 am)
:
Judit magába bolondította Búzás Sanyit, addig illegette magát, addig mosolygott, addig rebegtette feketére festett pilláit, míg a tizennégy éves fiú elhitte, hogy ez a gyönyörűség beleszeretett. Eleinte Judit kereste a társaságát, aztán úgy megfertőzte Sanyit, hogy le sem tudta vakarni magáról. Enyelgett vele az udvaron, a ház előtt, megfogta néha a kezét, ha nyomatékosítani akart valamit, vagy rátette a tenyerét a térdére. A pad, amely az udvar jobb oldali falához támaszkodott - tulajdonképpen a senki földjén, mert egyik lakáshoz sem tartozott - sokat mesélhetett volna. Karfája kovácsoltvas részét már zöldre antikolta az időjárás, pedig alig hatvan évet tudhatott a magáénak. A házat valamikor az ezernyolcszázas évek végén építették, akkor került oda a pad is, hogy a lakók megpihenhessenek a nap végén, vagy kiülhessenek megbeszélni a híreket. Gyakran sutyorgott itt Mamó is Terivel, aztán Judit esténként az udvarlóival, később meg Sanyival, aki ájult áhítattal bámulta, leste minden szavát.
- Na Sanyika! Mondja csak, milyen lesz a bizonyítványa? – kérdezte évődve, szőke, ondolált haját igazgatva.
- Én…ööö…ööö – kezdte a fiú, rettenetes zavarában még beszélni is elfelejtett, piroslott az arca, mint a pipacsos búzamező. – Jó. Jó lesz. – nyögte ki nagy nehezen, de már szégyellte is, hogy gyerekesen dadogott. – Fontosak a jó jegyek, mert ügyvédnek készülök, mint az apám! – vágta ki egy szuszra, büszkén feltartott fejjel.
- Nocsak! – mosolygott Judit kihívóan a szemébe. – Aztán kit perel majd be? Engem ugye nem citál a bíróság elé?
- Nos…nem. Ha nem követ el valami bűntettet, és nem fordul hozzám segítségért, akkor nem citálom…Persze akkor is csak védelemből citálnám…
- Jól van, jól van! Csak mókázok magával. Nem látja? – nevetett a lány, aztán felpattan, és lesimította térd alatt érő barna szoknyáját. Sanyi leste minden mozdulatát, bámulta karcsú derekát, hosszú lábát, lobogó haját.
Gyakran hívta Judit a fiút beszélgetni a padra, mert tudta, hogy a házmesterlakás ablakából Manyi szívszakadva nézi, ahogy Sanyi egyre lelkesebben udvarol neki. Élvezte a játékot, azt, hogy felülkerekedhetett a kis vörös lánykán, hogy még az álmaira sem adott neki esélyt. Egyszerű szórakozásból kínozta Manyit, nem volt rá semmiféle különleges oka, főképpen azért nem, mert Sanyi természetesen egy cseppet sem érdekelte. Őt csak felhasználta arra, hogy Manyinak szenvedést okozzon. Egyszerűen gonosz játékot játszott a kislány érzelmeivel, mert megtehette. Talán az egyetlen dolog, ami a kínzáson kívül izgatta az volt, hogy bebizonyítsa önmagának újra és újra, hogy bárkit képes megszerezni, bármelyik férfit magába tudja szédíteni, ha akarja. Ez volt Judit. Önző, hiú és kegyetlen, olyan, mint azok a gyerekek, akik kismacskát sanyargatnak, mert tetszik nekik, hogy az állatka kínjában fájdalmasan nyivákol.
Manyi valóban az ablakból követte az eseményeket, látta, ahogy Judit fondorlatosan csábítgatta a fiút, aztán látta azt is, amikor este az igazi udvarlójával dörgölőzött a sötét sarokban, ahová nem sütött be a lámpa fénye. De ő látta az árnyakat, és tudta, hogy csakis Judit lehet az, meg a jóképű, belgyógyász orvos hódolója, aki már a szüleit is meglátogatta.
- Bár az is igaz, hogy az utóbbi időben nem járt túl gyakran Juditékhoz. Legalábbis fényes nappal nem… – gondolkodott el Manyi.
Aztán az egyik este, amikor újra leskelődéssel múlatta az idejét - túl volt már a Sanyi miatt érzett aznapi szívfájdalmán – várta, hogy felbukkanjon Judit a férfival, közben érlelte magában az elhatározást, hogy elmondja az egész kettős játszmát Sanyinak, megjelent a lány, gyöngyöző, visszafojtott kacagása behálózta az udvart, belemart Manyi lelkébe, a zsigereiben érezte a fájdalmat, amit a nő jókedve okozott neki. A férfi vele volt, a szokásos módon csókolóztak, ölelgették egymást, majd valami vita támadt közöttük, hevesen gesztikulálva veszekedtek, idegesen mutogatva, elnyomva a hangos szavakat. A veszekedést azonban fel lehetett ismerni. Judit egy gyors, hirtelen mozdulattal megfordult, és berohant a lakásukba, a háta futás közben meggörnyedt, talán sírt, bár erre Manyika nem esküdött volna meg. A férfi egy darabig még ácsorgott az árnyékban, aztán láng lobbant, rágyújtott egy cigarettára. Manyi döbbenten nyomta az arcát a hideg ablaküvegnek.
A tűz fénye megvilágította a férfi arcát, aki nem a jóképű belgyógyász orvos udvarló volt. Nem bizony.
Folyt.köv
(654 szó a szövegben) (712 olvasás) 
Zsuka49: (05-19-2006 @ 05:05 pm) Mesélj is csak Angelikám nekünk, mert akik olvasunk, szerintem mind szeretjük a pletykaságot, főleg ahogy Te tálalod!!:))))
Várom a következőt!!:)))
Puszi: Zsuzsi
prayer: (05-19-2006 @ 07:57 pm) Hanem ki! Ki volt az? Megesz a kétség, s a bizonytalanság. Vállalom a pletykaságot, csak mond már, hogy ki volt az! (Talán ebből kellene élned. Nem ismerem az éltkörülményeid, de írásaiddal nagyon sokra viszed még! Gratulálok!)
Lacoba: (05-19-2006 @ 08:41 pm) Változatlanul nagyon jó! Minden ott van. Örömmel jövök olvasni.
blue: (05-19-2006 @ 09:17 pm) Hanem ki volt? Nem igazság, hogy pont most hagytad abba, nagyon kíváncsi vagyok! Nagyon jó, mint mindig, élvezettel olvastam. pusza: gaby ))))
csizi: (05-19-2006 @ 09:24 pm) Jó volt, ügyesen írsz, és nagyon jó emberismerő, empatikus képességek birtokában. Várom a cselekményt. Üdv.
Gyopa: (05-19-2006 @ 10:51 am) Szia te pletykás vénasszony (jelölt!)
Légy szíves és magánlevélben írjad le, hogy miket tudsz például rólam!!!
Tudnod kell, hogy tegnap óta ketten is gratuláltak nekem, hogy tényleg fején találtam a szöget ezzel a pletykával. Fantasztikusan jól csinálod. Elképzelem, hogy állsz a lakásajtód előtt csípőretett kézzel és aki csak bejön a kapun, mindenkit szóval tartasz. Ameddig full lesz a full, szerintem te addig tudod mesélni és remekül. Gratulálok. Győző
hori: (05-19-2006 @ 10:58 am) Látom, ez már a 3. Visszamegyek az előzőkre, így nehéz bekapcsolódni. Jó megfigyelő vagy, jól mutatsz be szereplőket, a jeleneteid is jók, és amit Juditról írtál… hát igen, van ilyen. /Géza/
Angeli: (05-19-2006 @ 11:00 am) Drága Tanár Úr! Isten látja lelkem, én nem is vagyok pletykás!:-)))))))))))) Csak nektek mesélem el a dolgokat, igazán nem az egész világnak! Köszönöm, hogy ismét kíváncsi voltál a gangos bérház lakóinak életére.:-))
Angeli: (05-19-2006 @ 11:04 am) Kedves Géza! Örülök, hogy bekapcsolódtál, bár valóban nehéz megérteni a részt az előzmények nélkül. Ez a három, sőt még a negyedik rész is csak bevezető, egy bemutatása a háznak és az ottlakóknak. Köszönöm, hogy olvastad.:-) Üdv: Angelika
Gyopa: (05-19-2006 @ 11:24 am) ÁÁÁ! Persze, hogy nem vagy. Én tévedtem. De legközelebb szívesen olvasnék egy sorozatot azon településen élő szomszédokról is, ahol sokat vendégeskedett a Boci és ahol te huzamosabb ideje tartózkodsz. Az is buli lenne ám, hogy ott, ki kivel és mikor és a postás meg, hogy fanyalog a szomszéd, hogy átlóg hozzájuk a fa egyik ága és a kutya is átugrik a kerítésen, hogy megfojtsa a csirkéket. Szóval böven van téma. :-)))
Kitűnően bonyolítod az élethelyzeteket és meggyőződésem, hogy írás közben nem is gondolkodsz rajta. Ezt lehet érezni, ezt a hihetetlen természetességet, ahogy tálalod.
vp_rozika: (05-19-2006 @ 11:40 am) Szia Angelika! Ha nem kéne annyira sajnálnom ezt a szegény kis Manyit, jókat mosolyogtam volna a cserfes Angelikán, aki beavat minket a bérház titkaiba. Ott leselkedtem melletted, még biztattalak is, hogy helyes! Manyikának ezt kell Tennie! Törlesszen ennek a felfuvalkodott békának! Csak arra vigyázzon, nehogy ő huzza belőle a rövidebbet. Nem kéne mást tennie, mint valahogy Sanyi figyelmét felhívni arra, hogy esténként legyen résen és ne engedje magát bolondítani. Manyika meg csaliból becserkészhetne egy unokatesót, aki udvarlóként kísérgetné őt haza, hadd törje le Judit kárörvendőségét. Na jó, ez a te írásod, hess nekem innen!;-))) Nagyon várom a folytatást! Puszika neked, Rozika
Angeli: (05-19-2006 @ 11:43 am) Győző! Még Bocit sem ástam el teljesen az íróasztalom (laptopom) fiókjába, ha egyszer lesz időm, és kedvem előveszem, és leporolom. Egyébként érdekes, de a lakhelyemről még nem jutott eszembe semmi jó kis szaftos "pletyka". De most, hogy mondod...:-))))))))))))))))))))))
Angeli: (05-19-2006 @ 11:44 am) Drága Rozika! Tudod, a sors útjai... Bizony, sokminden történik még Manyival, de hogy mi lesz az...:-))))))))))))))))))))))) Rozikám! Annyira örülök, hogy ilyen lelkesen olvasol, nagy megtiszteltetés ez nekem. Köszönöm!
soman: (05-20-2006 @ 07:17 am) Jaj, de jó, hogy visszaolvastalak! Időhiányom miatt majdnem lemaradtam. Nagyon tetszik a kor és a környezet, amelyhez "nyúltál", na ehhez már tényleg tehetség kell és hozzáértés, hogy valaki ilyen biztonsággal tudjon írni a múltról, egy feledni látszó világról, emberekről.
Anna1955: (05-20-2006 @ 07:49 am) Angelika újfent le vagyok nyűgözve...Téged olvasni kell, olvasni kell...:)))))Gratulálok...puszika Anna :))))
Angeli: (05-20-2006 @ 10:50 am) Köszönöm Zsuzsikám! Írom! Puszi!
Angeli: (05-20-2006 @ 10:51 am) Szia Zoli! Ez ám az elismerés! Köszönöm, és nem hagylak kétségek között, még ma prezentálom az illetőt.:-)))))))))
Angeli: (05-20-2006 @ 10:52 am) Köszönöm Lacobá! Örülök, hogy tetszett.:-))))))))
Angeli: (05-20-2006 @ 10:53 am) Gabykám! Ma megtudod, ígérem! Örülök, hogy tetszett! Pusza!
Angeli: (05-20-2006 @ 10:56 am) Kedves Csizi! Örülök a hozzászólásodnak, köszönöm a tanácsot is.
Angeli: (05-20-2006 @ 10:57 am) Szia Ottó! Annyira örülök, hogy újra itt vagy! Remélem, hogy nem gyötör meg túlságosan a sok munka!:-))) Köszönöm, hogy visszaolvastad, és örülök, hogy tetszett.:-)
Angeli: (05-20-2006 @ 10:59 am) Drága Annám! eghatnak a szavaid, plkáne, hogy még most is veszed a fáradtságot, és olvasol. Köszönöm. Sok puszi: Angelika
|
