Fullextra.hu

:
12.

Alex nézte egy darabig az asszony sárgás kezét, amint az a különböző apróságokkal matatott. A szalagot körültekerte a rézcsövön, megerősítette, majd félretette. Elővette a gyertyát, és a viaszt nekilátott darabolni egy életlen késsel.

- Nos…- kezdte Alex. – A szüleim meghaltak, az apám öt éve ment el…

- Nagyon sajnálom. Részvétem. – mondta Judit, de semmilyen érzelem nem tükröződött az arcán. – Hogyan haltak meg?

- Anyám májrákban, apám pedig agyvérzésben hunyt el. – válaszolta Alex, és furcsállta ezt az érzelemmentességet.

- És maga Sándorka? Megnősült? Vannak gyerekei? Esetleg már unokái? – mosolygott rá az öregasszony, aki valaha a legnagyobb szerelmet jelentette a számára.

- Van egy fiam, Noah…

***

Öt évvel Meredith vetélése után megszületett a gyermekük, Noah. A terhessége alatt az asszony nem kelt fel az ágyból, az utolsó két hónapot pedig kórházban töltötte, hogy a lehető legnagyobb biztonságban legyen ő is és a baba is. Féltek, hogy esetleg újra elveszítik a magzatot, rettegtek, hogy megismétlődnek a múltbeli iszonyatos események. Nagyon akarták a gyereket, de sokáig még próbálkozni sem mertek, Meredith beszélni sem akart a dologról évekig.

Nehezen jött helyre, Sanyi eleinte mindent megtett, hogy visszakapja a régi szerelmét, azt a vidám, kedves, mosolygós nőt, akit feleségül vett. Az első érdeklődő szavakat az apja csalta elő belőle, de Sanyinak nem ment a felvidítása. Megtört a jég a szülei felé, és ezért Sanyi örökké hálás volt az apjának, de még így is nagyon sokáig tartott, amíg közöttük rendbe jöttek a dolgok. A depresszió, mely Meredith agyát összezavarta és padlóig nyomta, nagyon lassan, de biztosan kezdte felőrölni az asszonyt, és az egész családot. Kezdetben türelemmel, szeretettel próbálták visszahozni Mereditht, Sanyi rengeteget beszélt hozzá, próbálta rávenni, hogy látogasson el egy neves pszichiáterhez, aki híres volt remek eredményeiről, melyet a pszichoszomatikus betegségek gyógyítása terén ért el. Nehezen sikerült egyeztetni időpontot a doktorral, rendkívül elfoglalt volt, és Meredith sem könnyítette meg a találkozás megszervezését. Végül a felesége hajlandó volt szóba állni vele, és az orvosnak is volt akkorra egy szabad órája. Attól a naptól fogva javulni kezdett az állapota.

Sanyi viszont addigra belefáradt a folytonos készenlétbe, rosszkedvbe, visszautasításba. Elege lett abból, hogy ő nem létezik, hogy a felesége levegőnek nézi, nem törődik semmivel, nem lehet vele beszélgetni, kirándulni, elege lett a házban uralkodó temetői hangulatból. Viszonylag fiatal férfi lévén igényei voltak, amit saját hibáján kívül otthon nem kapott meg, és ez nem kizárólag a szexualitásra vonatkozott. Elveszítette a társát, a barátját, szerelmét és szeretőjét egyben. Arra nem gondolt, hogy megvásárolja magának ezeket az érzelmeket, vagy a szexet, attól elegánsabb megoldást keresett.

Régóta tudta, hogy az egyik társa csinos titkárnője, Ana, érdeklődik iránta, de eszébe sem jutott Meredith mellett másra nézni. Egy évvel a baba elvesztése után azonban, amikor testileg és lelkileg kiéhezett, sebezhető állapotában Ana rámosolygott, kigombolt egy gombot a blúzán, és beleragyogott a szemébe, képtelen volt megálljt parancsolni a vágyának. Formás volt, telt, és buja, hívogató, és mocskosul szexi. Meghívta egy italra az irodához közeli bárba. Az estét a nő lakásán folytatták, ahonnan hajnali két óra után ment el, vagy inkább vánszorgott, mert leterítette a lelkiismeret-furdalás, a kielégült férfi undora saját magától, a nőtől, aki nem a felesége volt, és az egész szituációtól, amibe keveredett. És mindez mintha nem lett volna elég neki, megtette egy héttel később, és még egyszer, és még egyszer… Képtelen volt ellenállni a testiségnek, Ana pedig már tudta, hogy mivel csábíthatja el újra és újra. Minden alkalommal megfogadta, hogy ez volt az utolsó, de sosem tartotta be. Mielőtt elment Anához azt érezte, hogy ennyi jár neki, aztán amikor végzett, legszívesebben szembeköpte volna magát.

Nem tudta, hogy Meredith mit vett észre az egészből, látta-e rajta a változást, a kedvtelenséget, vagy egyáltalán feltűnt-e neki, hogy már nem is próbál szeretkezni vele. Nem tudta, de a pszichiáterrel való találkozásai után a felesége kezdett visszaváltozni a régi asszonnyá. Hosszú idő telt el, mialatt nem törődtek a kapcsolatukkal. Kezdték egymást felfedezni újra, Meredith volt a kezdeményező, ő akarta megmenteni a házasságukat. Sanyi már lemondott róla. Másfél évig tartott, mire összerendezték a köteléket, mely mindig megvolt közöttük, csak szunnyadt, felélesztették a szerelmüket, megint beszélgettek, nevettek, eljártak otthonról, és Sanyi megszakított minden kapcsolatot Anával. Nem volt könnyű. A nő hisztériázott, kihasználva érezte magát, és megfenyegette Sanyit azzal, hogy kitálal a feleségének. Sanyi először nem tudta, hogyan szerelhetné le Anát, de később rájött, hogy a pénz piszkos nagyúr, minden megvásárolható rajta. Ana is. Úgyhogy megvette a nő hallgatását, nagy összeget áldozott rá. Később, amikor már csak rossz emlék volt a félrelépése eszébe jutott, amit akkor gondolt, amikor a megcsalás megfordult a fejében. Nem ment prostituálthoz, mert nem alacsonyodott le odáig, hogy fizessen ezért a szolgáltatásért. Pedig fizetett. Jóval többet, mint amit egy hivatásos követelt volna tőle, messze sokkal többe került neki az afférja Anával. Keserűen mosolygott magában, amikor ez a tény világossá vált előtte. Mindenért fizetni kell, vagy így, vagy úgy, de a világ megvásárolható. Szerencsésnek érezte magát, hogy végül is - a jelek ellenére - nem veszítette el Mereditht, és lehetőségük nyílt arra, hogy újratervezzék az életüket.

Amikor pár év múlva megszületett Noah, olyan boldog volt, mint még soha életében Úgy hitte, hogy tökéletes körülötte minden. A fia szépen cseperedett, és bár nem töltött vele túl sok időt, mégis azt gondolta, hogy a fia tisztában van azzal, hogy mennyire szereti őt. Ugyanezt hitte a feleségéről is. Nem vette észre, hogy a munkája, mely a hobbija is volt egyben kitöltötte az életét, és nem fért bele más rendesen, csak olykor-olykor gyömöszölte be a napi programjába a családját is. Nem a pénzért dolgozott, az volt bőven, egyszerűen kellett neki a tervezés, és építés csodája, szüksége volt az adrenalinra, amit egy felhőkarcoló égbe emelkedése okozott neki, és szent meggyőződése volt, hogy a családja is elégedett az életmódjukkal. Pedig egyetlen szülői értekezleten sem vett részt. Nem ment el Noah kosármeccsére, és az évnyitó, évzáró is a Meredith feladata volt. Ha megemlítette, hogy ideje lenne csinálni valami közös programot, Sanyinak mindig más dolga volt. Nagyon meglepődött, amikor Meredith 1985-ben elé állt, és közölte, hogy el akar válni tőle. Csak nézett rá bambán, és nem fogta fel, hogy mi történt. Nem értette, hogy miért nem vette észre a változást, és miért hitte, hogy ők egy boldog, összetartó család, akik tűzön vízen át kitartanak egymás mellett. Nem gondolt arra, hogy a feleségének kevés a gyermeknevelés, neki a férjére is szüksége lett volna, és hogy a pénz, és az ajándékok nem pótolják az együtt töltött időt.

Meredithnek volt valakije. Sanyi sokáig nem tudta, hogy ki az, de a felesége nem is titkolta, hogy más mellett keresett vigasztalást. 1986-ban elváltak, ekkor volt Noah hat éves. Az anyjával maradt, Sanyi nem is küzdött, hogy nála legyen elhelyezve, tudta, hogy jobb lesz neki Meredithszel. Megfogadta, hogy ő nem lesz vasárnapi apuka, törődni fog a fiával. Aztán vasárnapi apuka lett belőle. A barátnők egymást váltották az életében, Noah mindegyiket utálta, Sanyi pedig küzdött a lelkiismeret furdalással. Meredith feleségül ment az udvarlójához, aki ügyvéd volt, Bob üzlettársa. Ezért Sanyi nagyon megharagudott Bobra, évekig nem állt vele szóba, majd megbékélt, nem tehetett mást. Nem haragudhatott Bobra, csak mert ő képtelen volt felismerni a jeleket, mert elbizakodottságában nem vette észre, hogy kicsúszik a családja az ölelő karjából, ami nem ölelt elég szorosan, ami nem ölelt mindig, amikor szükség lett volna rá…

***

Judit ráemelte véreres tengerkék szemét.

- Miért jött Sándorka? Biztosan nem azért, hogy engem nézegessen.

- Valóban nem. Egy levelet hoztam Önnek az édesapámtól. – nyúlt a zsebébe Alex.

- Az édesapjától? Nem azt mondta, hogy öt éve halott?

- De igen. Most tudtam rászánni magamat, hogy elhozzam, hogy megkeressem…

- Nem akkor kellett volna, amikor Miklós meghalt? – kérdezte Judit nagyon komolyan.

Alex egy pillanatra rámeredt, mert ahogy Judit a Miklós nevet ejtette, teljesen más volt, mint az addigi beszédstílusa, valami áhítat, valami átszellemültség rezgett a hangjában.

- Nos… talán. Ezt nem kötötte ki, csak azt, hogy egyszer hozzam el Önnek. – monda kissé zavartan, és a nő kezébe nyomta a borítékot.

- Maga tudja, hogy mi áll benne? – kérdezte Judit, miközben a kezében forgatta a paksamétát
.
- Természetesen nem. – válaszolta Alex. – Nem is értem a dolgot…

- Én igen. Bár nem hittem, hogy valaha, még ha a sírból is hallok az apja felől… - meredt a semmibe Judit. – Csak emiatt jött Magyarországra?

- Nem. Meg akarom tudni, hogy ki jelentett fel bennünket ’56-ban, ki miatt kellett menekülnünk…

- Ezen könnyen segíthetünk… - nézett rá Judit, és könnyben ázó szemmel feltépte a borítékot…

Folyt. köv.