Fullextra.hu

Hoppá !!!

Kedvenc versek
a You Tube-on
Tedd fel a kedvenceidet.

Ellenőrizd a helyesírást,
ha nem vagy biztos benne!

Tagjaink könyveit itt rendelheted meg

Fullextra Arcképtár

Szolgáltatások

· Home
· Arhívum
· Bloglista
· Fórumok
· Help
· Hír, cikk beküldő
· Irodalom
· Irodalom Klub friss
· Journal
· Keresés
· KIRAKAT
· Kirakat Archivum
· Magazin
· Mazsolázó
· Mazsolázó Archivum
· Mazsolázó beküldő
· Minden Ami Irodalom
· Mindenkinek van saját hangja
· Műterem
· Nyomtatási nézet
· Olvasóterem
· Partneroldalak
· Privát üzenetek
· Személyes terület
· Témák, rovatok
· Üzenőfal
· Összesítő

:
3.

Ha visszagondolok, Németországban tényleg csupa hibás pasival akadtam össze. Ott volt Günther, aki akkor tűnt fel, amikor már Tündével együtt béreltünk lakást. Günther szintén az egyik „gyerekem” rokona volt, foglalkozását tekintve tűzoltó. Elég helyesnek találtam, és amikor randira hívott, én örömmel elfogadtam. Tetszett, hogy magas, és vállas, ráadásul kifejezetten szórakoztató volt. Viszont az, ahogy a randevúra hívott, nem volt igazán ínyemre. Azt kérte, hogy menjek el hozzá én, de ne féljek, nem akar semmi szexuális bűncselekményt elkövetni ellenem, egyszerűen csak meg akarja mutatni a városrészt, ahol lakik, és kellemesebb ott sétálni, mint a város dzsungás részén, ahol én lakom. Furcsálltam, furcsálltam, de nagyon untam már Robi újabb bunkóságait, miszerint az én pénzem az ő pénze, az ő pénze is az ő pénze, úgyhogy vállaltam a kockázatot és elbumliztam Güntherhez. Bevallom, valóban csendes és némileg vidékies volt a városnak az a része, ahol neki volt lakása, és a környék a hárstól illatozott. Megérkeztem a téglaépítésű, négyemeletes ház elé, és felcsengettem. Ő beengedett, én pedig felcaplattam a negyedikre. Reméltem, hogy kapok egy pohár vizet, vagy valamit, mert vattát köptem a melegtől. Günther mackóban nyitotta ajtót, nem készült túlzottan a fogadásomra. Nem arról van szó, hogy gyertyafényes vacsorát vártam, vagy valami exkluzív meglepetést, de azt hittem, hogy legalább egy kicsit kicsípi magát a tiszteletemre. Hát nem csípte ki, és még vízzel sem kínált. Úgy kellett kérnem. Aztán azt mondta, hogy mehetünk, és elindult kifelé a lakásból. Még csak szét sem nézhettem. Pedig furdalt a kíváncsiság, ezért azt mondtam, hogy kell pisilni, had használjam a mosdót. Gyorsan lecsekkoltam, a vécé tiszta volt, a fürdőben pedig nem voltak női cuccok, látszott, hogy egy férfi egyedül használja. Megnyugodtam. Arra gondoltam, hogy biztosan csak zavarban van, azért nem hívott be. Günther már türelmetlenül toporgott az ajtóban, akkor néztem rá a lábára.

- Te így jössz? – kérdeztem nevetve, amikor azt láttam, hogy a lábán nincs cipő, csak egy cérnazokni, azon meg egy sízokni.

- Igen. Ugye nem baj? – kérdezte teljesen komolyan.

- Most viccelsz? Nem húzol cipőt?

- Nem. Azért akartam, hogy itt sétáljunk.

- Nem értem. – ráztam a fejemet.

- Lúdtalpam van, és azt mondta a doki, hogy minél többet sétáljak mezítláb. Gyakran csinálom ezt, hogy amikor ilyen szép az idő, este zokniban megyek sétálni. Ilyenkor nincsenek olyan sokan az utcán.

Elég hülyén nézhettem, mert még egyszer megkérdezte:

- Zavar téged?

- Ja? Nem, nem! Semmi, csak elbambultam. – hebegtem, és elindultam utána.

Kiértünk a házból, onnan rögtön a mellette elterülő park felé vettük az irányt.

Baktattunk, baktattunk, semmi különösről nem esett szó, én csak merengtem a férfiak furcsaságain, ő meg nem tudom, hogy mire gondolt, de egyszer csak egy hatalmasat szellentett. De akkorát, hogy a madarak felröppentek a fákról ijedtükben. Beledurrantott a romantikus, andalgó csendbe. Megcifrázta, aztán rámnézett. Én döbbent arccal néztem vissza rá.

- Aminek ki kell jönnie, annak ki kell jönnie. Csikart. – mondta teljesen természetes hangsúllyal, egy cseppnyi zavar, vagy bocsánatkérő mosoly sem látszott az arcán.

Ott, abban a pillanatban kiábrándultam belőle. Felgyorsítottam a randi tempóját, majd megkértem, hogy ezentúl találkozzunk ritkábban, mert iszonyú elfoglalt leszek. Egy hónap után, amikor különböző kifogásokat találtam ki a mindig következő randi időpontjára, kirúgott. Azt mondta, hogy komolytalan vagyok, nem hiszi, hogy nekem mindig dolgom van, és elege lett ebből a magyar felelőtlenségből. Huh. Soha életemben nem örültem még ennyire a szakításnak. Jóban maradtunk azért, főleg, mert nem bántottam meg a hiúságát, megadtam neki a lehetőséget, hogy úgy érezze, ő szabadult meg tőlem. Hihetetlen, hogy egyesek mennyire furcsán értelmezik a társadalmi érintkezést. Íratlan szabály, hogy első, de még második randin sem pukkantjuk le a partnerünk fejét, mert az illetlenség, és antiszociális magatartást feltételez. Én senki előtt nem szellentek, még Robi előtt sem tettem sosem, pedig vele hét évig jártam. Kibírtam, arrébb mentem, meg mittudomén. Megoldottam. De az első randin? Milyen önbizalommal kell rendelkeznie valakinek ahhoz, hogy egy ilyet meg merjen tenni az áhított nő vagy férfi előtt? Ettől válik valaki természetessé, vagy szabaddá? Hogy azt tesz, amit akar, és a viselkedési szabályoknak fittyet hány? Vajon Günthernek volt nője előttem? Volt nője valaha? Van olyan nő, akinek nem tépi ketté romantikus érzelmeit egy hatalmas puki? Mit puki! Robbanás. A lúdtalp oké. Bárki lehet lúdtalpas, arról nem tehetett. Kicsit tényleg fura volt, ahogy zokniban csatangol a parkban, de én képes vagyok tolerálni a másságot. De a szellentést az első randin nem. Azt képtelen voltam. Akkor már nagyon kifelé állt egyébként is a szekerem rúdja, jöttem volna haza, nem akartam már kinn maradni úgy, hogy nem tanulhattam, Robi még ott molyolt körülöttem, de már nem érdekelt, és a barátnőim is folyton csábítottak, hogy itthon izgalmasabb az élet.

Nem lettem szerencsésebb a szerelem terén akkor sem, amikor otthagytam Németországot, és hazaköltöztem. Kinn akkor a mokaszin volt a divat, a lenvászon, és a laza cuccok. Itthon a miniszoknya, a patacipő és a feszes, mellbedobós ruhák dívtak. Úgy néztem ki a barátnőim mellett, mint egy libapásztorlány, ők meg próbáltak rávenni, hogy öltözzek egy kicsit dögösebben, mert itt a természetességből nem nagyon lehet megélni. Legjobb a tiszta poliészter. Nem foglalkoztam ezekkel az érvekkel, hordtam tovább a papucscipőimet, és a könnyű ruháimat. Buliról bulira jártam Ancsival, de én bármennyire is igyekeztem, képtelen voltam magas, szőke, hosszú hajú, és babaarcú lenni. Ancsi viszont az volt, úgyhogy a legkevésbé sem volt jó bulipartner nekem, mert minden pasi vele akart megismerkedni. Még hogy nem számít a külső! Ilyet is kizárólag a bombanők, és a trehányabb típusú férjezettek mondanak. Igenis számít, ugyanis az ember meg sem akar ismerkedni olyasvalakivel, aki külsőre nem vonzza. Attól fogva kit érdekel, hogy szép-e a lelke? Egyszer annyira besokalltam egy szombat este, amikor a szórakozóhelyen minden valamirevaló ürge Ancsival akart „társalogni”, hogy zokogva kirohantam a helységből. Ancsi persze utánam, és nem értette, hogy mi a bajom. Persze, hogy nem értette. Neki sosem kellett megküzdenie azzal a fajta féltékenységgel, ami engem mardosott akkor. Emlékszem, megfogadtam, hogy akkor sem leszek szőke cica, ha a fene fenét eszi, és dafke nem fogok magas sarkú cipőt hordani, mert egészségtelen.

Amióta nem Ancsival járok bulizni, kiszőkíttettem a megnövesztett hajamat, magas sarkú cipőkben járok , és már a pasizás is jobban megy. Kihozom magamból a legtöbbet, amit lehet. Ha nem teszem meg, nem érzem jól magamat a bőrömben. Tudom, hogy fogynom is kellene, sajnos az nehezebb téma, született dundi vagyok, de remekül megtanultam, hogyan rejtsem el az elrejtenivalókat, és hogyan hívjam fel a figyelmet a felhívnivalókra. Csak az egy alkalomnál nem jutunk tovább sosem a pasikkal. Vagy egy kávézás, vagy egy szex, vagy egy vacsi, aztán csá. Semmi. Ez miért van? Olyan vagyok, mint egy átjáróház, senki nem akar letelepedni nálam, senki nem akar sátrat verni bennem, csak jön, aztán ha dolgát végezte megy. Vagy mint egy nyilvános vécé. Kábé az is ennyire van leszarva, mint én.

Folyt.köv.