Fullextra.hu

:

Rózsa sertepertélt. Imádta, hogy főzhet az ő okos, magas párjának. Libegett a konyhában, pakolta a fazékba a primőrt, mert Zoltán csak azt szerette igazán, ha mindenből a legfrissebb, legfinomabb került az asztalra. Már fél éve együtt éltek. Rózsa évek óta nem találkozott olyan férfival, aki mellette akart volna maradni. Nem értette, hogy miért, hiszen ő mindent megtett, hogy a kedvese jól érezze magát. Aztán egy májusi délutánon találkozott Zoltánnal, és egymásba gabalyodtak. Még aznap össze is költöztek, Zoltán hozta hozzá nem túl bőséges ruhatárát, és eltolt életét. Rózsa először megrémült ettől a hirtelen összeboronálódástól, de aztán úgy gondolta, hogy nincs mire várni, felnőtt emberek, nem kell vesztegetni az időt fölösleges körökre, úgyis lakva ismeri meg egymást két ember. Az azért meglepte, hogy Zoltán az ő egyszobás galériás lakásába ilyen könnyedén becuccolt, de ismerve a helyzetét – melyet természetesen nem titkolt a lány elől – valahol érthető volt. Zoltán épp vált. Szentendrén volt a feleségével közös családi háza, de azt még el kellett adniuk, így a férfinak nem volt hol álomra hajtania a fejét. Egyik barátjától a másikig vándorolt, de nem igazán tetszett neki ez a nomád élet. Hozzászokott, hogy otthon mindene megvan, meleg vacsora várja, és tiszta ruha. Rózsát azonnal elbűvölte, amikor először találkoztak, attól a pillanattól felnézett rá, és tudta, hogy ez a diplomás, jóképű férfi örökre kell neki.

Rózsa nem volt nagyon szép. Helyes volt, de gömbölyű, és nagyon alacsony, ezáltal a lábai nevetségesen rövidnek hatottak. Ugyanakkor a szíve hatalmas volt, és a humorával mindenkit levett a lábáról. Hiányzott már neki egy társ. Nagyon hiányzott. Hosszú évekig csak futó kalandokat élt át a férfiakkal, egy-két hét után mindig elhagyták, szinte szó nélkül. Egyszerűen kiléptek az életéből, mintha csak átutazóban lettek volna. Rózsának azonban összetörték az önbizalmát, és kegyetlenül belegázoltak a lelkébe. Ő minden kapcsolatát komolyan gondolta. Aztán minden eset után magát okolta. Kereste a hibát saját magában. Nem tudta, hogy miért hagyják el. Sokáig azt hitte, hogy a külseje nem elég vonzó. Aztán rájött, hogy ha a külseje nem elég vonzó, akkor szóba sem állnak vele, de az ismerkedéssel nem volt problémája. Később úgy gondolta, hogy talán nem eléggé odaadó, túl sokat törődik a munkájával, és keveset a férfival, de bármennyit is ugrált a férfiak körül, nem maradtak vele.

Aztán megtalálták egymást Zoltánnal. Rózsa az első perctől idillikusnak érezte a kapcsolatukat. Zoltán időben hazajárt, ő főzött rá, mosott, vasalt, takarított, ahogy egy jó asszonyhoz illik, Zoltán pedig mindezt elfogadta. Hogy szerelem volt-e? Rózsa nem tudta. Abban biztos volt, hogy foggal-körömmel meg akarta tartani az állapotot. Persze ezzel a férfival, de mégiscsak inkább az együtt élésbe, és a szerelembe volt szerelmes, a férfival kiegyezett. Nagyon akarta, hogy örökké tartson. Nagyon. Eltelt két hónap, és a férfi lelkesedése némileg alábbhagyott. Munkahelyet váltott, és már nem járt olyan korán haza, hiába főzött jobbnál jobb ételeket Rózsa. Hiába várta a keményre vasalt ing, már nem volt olyan hálás, mint eleinte. A lány félt. Rettegett, hogy elveszíti, pedig már nem működött olyan fényesen a kapcsolatuk. Majd eljött az a nap is, amikor Zoltán nem jött haza éjszakára, és a telefonját is kikapcsolta. Rózsa egész éjszaka a körmét rágva zokogott, hogy hol lehet a férfi, mi történhetett vele, végighívta a kórházakat, hogy nem érte-e baleset. Másnap este egy másik ingben, vasaltan, tökéletesen egészségesen tért haza Zoltán, és magyarázat nélkül ült le az étkező asztalhoz, várta, hogy Rózsa kiszolgálja.

- Hol voltál? – kérdezte idegességtől remegő hangon a lány.

- Nem mindegy? – kérdezett vissza durva hangon a férfi.

- Egész éjjel nem hunytam le a szemem. Azt hittem, hogy baleset ért.

- Szentendrén aludtam. – mondta természetesen.

- Szentendrén? – hitetlenkedett a lány. - Miért aludtál Szentendrén?

- Elromlott a vízcsap, és Éva felhívott, hogy javítsam meg. Elhúzódott a javítás.

- És te ott aludtál a feleségeddel?

- Igen. Miért? Csak nem tiltod meg?

- Nem. Nem tiltom meg, de mégis…

- Mégis mit? Nem vagyok köteles elszámolni neked az időmmel. Nem vagy a feleségem! – kiabált rá hirtelen a férfi.

- Ne kiabálj Zoltán! Nem ezt érdemlem!

- Valóban? Hogy mersz elszámoltatni? Te is olyan vagy, mint a többi agyatlan nő! Ki akarsz sajátítani! – kiabálta tovább dühösen.

- Miért bántasz? – sírta a lány, már nem volt ura az érzelmeinek.

- Nem bántalak. Csak felvilágosítalak – mondta lehiggadva, felsőbbségesen a férfi. – Ti nők nem tudjátok, hogy meddig mehettek el. Még ez hiányzott nekem! Egy féltékenységi jelenet!

- Lefeküdtél vele? – kérdezte Rózsa szinte alig hallhatóan.

- Mit képzelsz? Mi vagyok én? Hogy mersz egyáltalán ilyet kérdezni tőlem? Megvádolsz? – kiabálta már megint a férfi, és fenyegetően fel is állt.

- Jól van, jól van. Nem akartalak felidegesíteni. Ne kiabálj, mert meghallják a szomszédok! - Rózsa tudta, hogy nem feszítheti tovább a húrt, félt, hogy elmegy a férfi. Talán vissza Szentendrére.

- Akkor ne kérdezz baromságokat!

- Jól van, rendben. Főztem babgulyást, ahogy szereted. Szedjek? – mosolygott fáradtan a lány a könnyein keresztül.

- Na. Jól van. Szedjél – bólintott a férfi kegyesen, és újra elterpeszkedett az asztalnál.