Könnyedén emelkedett a gép a felhők fölé. Judith merengve, le-lecsukódó pillái alól pásztázta a hófehér rengeteget. A felhőket imitt-amott megvilágította a napfény, melytől azok különböző formákat öltöttek, mint születésnapi tortán a tejszínhab, vagy tengerbe olvadó jéghegy az Antarktiszon. Elmosolyodott magában. Utoljára gyerekkorában játszott az öccsével felhőkitalálóst. Feküdtek a réten egymás mellett és bámulták az eget. Sosem unatkoztak, helyette játékokat gondoltak ki. Ilyen volt a felhőkitalálós is. Ki tud több figurát felfedezni a gomolyfelhők alkotta formákban.

Trudy egy útikönyvet lapozgatott, közben barátnőjének ecsetelte, hogy milyen nevezetességek megtekintését tartja elengedhetetlennek nyaralásuk három hete során. Jud eleinte figyelmesen hallgatta, aztán elkalandozott:

-         Trudy lelkes ugyan, de biztos, hogy nem a múzeumjárás lesz a kedvenc elfoglaltsága a következő időszakban – gondolta. - A férfiak sokkal jobban érdeklik, mint a múlt patinás emlékei.

Minden nyaralásuk új felfedezésekről szólt eddig, de ez nem az adott ország látványosságaira vonatkozott, hacsak nem nevezzük annak a helyi férfiak feltérképezését. No persze még Roby előtt. Azóta Judith nem térképezett, nem fedezett fel új „kultúrákat”. Tulajdonképpen amióta a férfi belépett az életébe, ő nem is járt külföldön, pedig mennyire szeretett utazni!  Roby pénzkidobásnak tartotta a nyaralást, de az igazi ok inkább az volt, hogy nem szeretett távol lenni biztonságot nyújtó városától. Judith csak néhány együtt töltött év után döbbent rá arra, hogy a férfi fél az ismeretlentől, retteg az idegenektől, mert velük szemben fölényessége eltűnt, és vagy öntelt megjegyzésekkel, vagy nevetséges meghunyászkodással remélte komplexusait elrejteni. Judith számtalanszor érezte magát kellemetlenül emiatt a kollégái, és a szülei előtt is.

-         Mit is akarok én Robytól? Hozzá akarok én menni? Mi a fenének vagyok vele, ha még öt év után sem volt hajlandó összeköltözni velem? – tette fel magának a kérdéseket Jud teljesen fölöslegesen, mert természetesen tudta a választ: Azért volt vele, mert nem akadt neki más. Mert harmincöt évesen az ember ne ugráljon, örüljön, ha valakire főzhet, ha remélheti, hogy az a valaki egyszer elveszi, és megajándékozza egy gyerekkel, pláne, ha az ember úgy néz ki, mint ő…

Keserűnek érezte a száját, ivott egy korty vizet, aztán rájött, hogy nem a szája keserű, hanem a gondolatai.

-         Öt hosszú év, és mit nyertem vele? Elmondhattam magamról, hogy nem vagyok egyedülálló, kétségbeesett harmincas. Ez ráadásul nem is igaz, mert egyedülálló vagyok, és kétségbeesett, ráadásul harmincas. Roby nem a társam, én mégis kétségbeesetten próbáltam bebeszélni magamnak, hogy az, nem bírtam beismerni, hogy egyedül vagyok...  

Ránézett a barátnőjére, aki évek óta váltogatta a partnereit, és mégis folyton vidám volt, egy pillanatig sem hitte róla senki, hogy görcsösen keresi a szerelemet. Pedig kereste. Minden új barátjáról azt hitte, hogy eljött végre igazi, aztán pár hét után mindig kiderült, hogy ő sem az, és ő sem az, és még ő sem az.  Akkor néhány napig borongósabb hangulatban járt-kelt, Judithnak elmondta, hogy a férfiak mind alkalmatlanok a párkapcsolatra, és neki nem is kell már senki, inkább egyedül éli le az életét. Majd összekapta magát, és belevágott egy új szerelembe… vagy egy ideig egyedül volt, és még azt is élvezte.

 Újra a felhőket nézegette, kereste az égszínkék kis foltokat, a réseket a felhők között, ahol a nap sugarai utat törtek maguknak. Úgy érezte, hogy egy új időszak veszi ezzel a nyaralással a kezdetét. Egy dolgot biztosan tudott: a kapcsolata megváltozik ezután, hogy milyen irányba, az még rejtély, de semmi nem lesz már ugyanaz, mint akár csak egy hete is volt.

Az égbolt változatlansága, a gép egyenletes, halk zúgása, az utasok összemosódó mormogása elzsongította, elnyomta az álom. Puha, meleg takaró alatt feküdt, biztonságban érezte magát, olyan érzés töltötte el, mint amikor egy szerető, erős kar öleli óvón a testét. Finom parfümillat lengte be az álmát, olyan illat, amitől elgyengül a nő, csábító, érzéki, férfias és titokzatos…

Mosolyogva nyitotta ki a szemét, és döbbenten konstatálta, hogy a legszebb férfi hajol az üléseik fölé, akit életében látott. Gyorsan becsukta újra a szemét, hogy tartson még az álom egy kicsit. Aztán amikor biztos volt benne, hogy nem álmodik, lassan felpillantott. A férfi nem rá nézett, így nyugodtan szemlélődhetett. Félig lehunyt pillái alól leste az idegen fekete, sűrű haját, napbarnított, simára borotvált arcát és forró izgalommal állapította meg, hogy a férfi égboltot megszégyenítő kék szemét irigylésre méltón sűrű, hosszú, éjfekete szempillák keretezik.

-         Gyönyörű… - gondolta áhítattal Judith. – Valóra vált álom.

 Ezután eszmélt csak, hogy a férfi nem őt, hanem Trudyt öleli óvón, tekintetével nem őt simogatja, mert az égbolt szemek épp Trudy  macska szemébe tekintenek.

Folyt. köv.