Fullextra.hu

:

A férfi mosolyogva közeledett. Az egész asztaltársaság őt nézte, szerencsére, mert Judith arca azonnal megfagyott, amint Markra pillantott. Először elsápadt, majd elvörösödött, és olyan kétségbeesés lett rajta úrrá, hogy azt gondolta, neki nyilván valóban pánikrohama van, mert ki akart futni a világból. A férfi zavartalanul lépdelt a társaság felé, Ralf anyját, és Aminát megcsókolta, a férfiakkal kezet fogott, majd várakozva pillantott a két lányra. Judith igyekezett elfordulni, amennyire lehetett elbújni a férfi tekintete elől, aztán rájött, hogy nevetségesen viselkedik. A bemutatkozás meg fog történni, akár akarja, akár nem.

- Hölgyeim, engedjék meg, hogy bemutassam önöknek a legjobb barátomat, és munkatársamat, Mark Wintermannt – mondta Ralf mosolyogva. Mark először Trudyhoz lépett, udvariasan egymásra mosolyogtak, és fesztelenül bemutatkoztak egymásnak.

Ekkor fordult Judith felé, aki halálra vált arccal várta az elkerülhetetlenül kínos pillanatot. A férfi ránézett, szemében nyomban felismerés csillant, először örülni látszott, majd az öröm csillogását felváltotta a fagyos közöny. Szertartásosan bemutatkozott Judithnak nem árulva el ezzel sem neki, sem a körülötte állóknak, hogy felismerte, és ismerik egymást, mégpedig meglehetősen szorosan.

- A vacsora készen van, hölgyeim és uraim, kérem foglaljanak helyet – mondta Elisabeth, aki szintén nem vett észre ebből a kis közjátékból semmit.

A vacsoraasztalnál Judith Amina édesapja mellé, Trudy pedig Ralf és Mark közé került. Judith torkán alig ment le egy falat, annyira rosszul érezte magát, legszívesebben elsüllyedt volna szégyenében. Élete legszörnyűbb éjszakájának emléke itt támadt rá, épp, amikor nagy nehezen, hosszú évek óta először sikerült az önbizalmát megerősíteni. Félve pillantott olykor Markra, aki szinte tüntetően nem foglalkozott vele, Trudyt szórakoztatta, aki szokásos szerencséjének köszönhetően, két jóképű férfi között foglalhatott helyet. Judith nyomorultul érezte magát, olyannyira, hogy sírt volna, ha épp nem egy díszes társasági vacsorán ücsörög élete legkínosabb emlékével majdnem szemben. Trudy az egészből semmit nem vett észre, és nagyon úgy tűnt, hogy Markot sem ismerte fel, ami – valljuk be – ennyi év után, részéről nem is csoda, hisz egyetlen szót sem váltottak. Meg kell állapítani, hogy Mark, mit a jó bor, az idővel csak még vonzóbb lett, ősz hajszálai gyarapodása semmit nem von le férfias kisugárzásából, lebarnult arcából szinte világítanak tengerkék szemei, könnyű, világos nyári öltönyében remekül érvényesül kisportolt alakja... – gondolta Judith.

- Mi az kedvesem? Olyan rémült arcot vág, mintha legalábbis kísértetet látott volna! – nevetgélt Abdu, azt gondolta, hogy valami vicceset mondott, pedig Judith számára ez a kísértethistória egyáltalán nem volt humoros. – Na igen. Szóval menekültem a tevével, melyre - szerencsémre - , amikor elkötöttem, egy vizes kulacs volt erősítve, így a szomjhaláltól egy ideig nem kellett tartanom…

Judith mosolyogva bólogatott Abdu felé, aki továbbra is boldogan osztotta meg kalandjait vele, s nem vette észre, hogy a lány teljesen máshol jár. Újra felrémlett előtte az az ominózus éjszaka, és minden rosszérzése ellenére próbálta visszaidézni azokat a pillanatokat, melyeket együtt töltöttek. Tulajdonképpen nem jutott eszébe egyetlen kellemetlen élmény sem az éjszakáról, kizárólag a reggel élt benne rettentő emlékként. Igen, a reggel - gondolta. - De addig, minden rendben volt, már amennyire emlékszem… Valóban. Gyönyörű volt Mark lakása, erre emlékezett, mert ahogy odaértek, ő azonnal megjegyezte magának, hogy mennyire jó ízléssel, milyen finom eleganciával van berendezve a nem mindennapi belső térrel rendelkező lakás. Igaz, hogy spicces volt, és némileg homályosak voltak számára a történések, de a lakásra tisztán emlékezett, pláne, hogy reggel is volt alkalma megcsodálni, ami persze akkor nem ebben a formában csapódott le benne. A lakás egy új épület tetőterét foglalta el, gyönyörű kilátással egész Stuttgartra, és a környező dombokra. A nappaliból egy ugyanakkora tetőteraszra lehetett kilépni, mint amekkora a nappali maga volt, és ott, a város közepén, a ház tetején egy fantasztikusan megalkotott kertben találta magát az ember, melyet burjánzó növényzet, tuják, virágok tettek nyugodt, zöld szigetté a zsúfolt nagyváros rengetegében. Judith ámulva járta be a teraszt, álmában sem gondolta, hogy a ilyen különleges látványban lesz része. Mark egy pohár koktéllal jelent meg a teraszajtóban, és a növények közt megbúvó puha, kényelmes kanapéra telepedtek…Mark beszélt az utazásairól, beszélgettek a … miről is? Aztán ráhajolt az ajkára és megcsókolta. A csókja finomabb volt, érintése édesebb volt, mint bármelyik eddigi csók, vagy érintés, aztán csend, és feketeség… Istenem! Hogy lehet, hogy épp itt, épp most találkozunk, mintha a sors meg akarna leckéztetni, amiért ostoba módon hinni mertem magamban… Judithnak hirtelen nagyon mehetnékje támadt, bárhová, csak el innen, el Mark hideg, pengeéles tekintete elől. A társaság már épp felállt az asztaltól, s ő kihasználva az alkalmat kisurrant a teraszról. A lépcsőhöz szaladt, mely a kertbe vezetett, és ott, amikor már senki nem látta, hátát nekitámasztotta a korlátnak, égő arcát a könnyű esti szellő felé emelte. Remélte, hogy néhány perc alatt rendezni tudja a gondolatait, legalább annyira, hogy eltitkolhassa a társaság elől, mennyire rosszul érzi magát. Mark valószínűleg szintén nem örül, hogy találkoztunk, és én a legközelebbi barátainál vendégeskedem… - gondolta. – Nyilván soha életében nem akart velem többé összefutni.

- Judith! – szólította meg a kellemes férfihang.

Judith összerezzent: Mark jött utána. Riadtan tekintett a férfira, sejtette, hogy mit fog mondani.

- Ne haragudj, nem tudtam, hogy te ismered őket, ha tudom, biztos, hogy nem jöttem volna ide, hidd el. Gondolom neked is roppant kínos ez a találkozás, úgyhogy igyekszem minél hamarabb…- mondta gyorsan, szabadkozva Judith, de Mark közbevágott:
v- Nem kell sietned, én nemsokára visszavonulok. Csak azért jöttem utánad, mert láttam rajtad, mennyire menekülsz, szerettem volna, hogy tudd, én nem zaklatlak.

- Nem menekülök…

- Nevezd, ahogy akarod, tudom, hogy nem érzed jól magadat, és … nos, én sem. Nem tehetünk erről a találkozásról, de ha már így esett, viselkedjünk felnőttek módjára! – vonta össze a szemöldökét a férfi. – Igazán nem kell mindenkinek tudnia, hogy nekünk volt egy … hm… afférunk.

- Afférunk? – nézett fájdalmasan Judith Markra. – Na igen. Senkinek semmi köze hozzá, hogy volt egy kis … afférunk. – mondta, és elfordította a fejét a férfitől.

A sötét kertet nézte, s közben hallotta, hogy a férfi elsétál mellőle, vissza társasághoz. Hirtelen elfutották a könnyek a szemét, torkát összeszorította, fojtogatta a megalázottság. Szüksége volt néhány percre, míg összeszedte magát annyira, hogy újra csatlakozni tudjon a társasághoz. Trudyt kereste, és amikor összeakadt a tekintetük intett neki.

- Menjünk haza kérlek! – súgta a fülébe, hogy más ne hallja, amit mond.

- Miért? Mi történt, én nagyon jól érzem magamat, és Ralf is itt van… – súgta vissza Trudy meglepetten, és kérdőn húzta fel a szemöldökét.

- Kérlek Trud! Nagyon rosszul vagyok! Hidd el, hogy nem mondanám, ha nem így lenne! – könyörgött szinte a szőke lány, és Trudy megérzett valamit a hangjában, ami arra utalt, hogy nem hisztizik, valóban komoly dolog miatt kívánja elhagyni a házat.

- Rendben. Köszönjünk el… - mondta, és már szólt is a ház asszonyának.

- Eliabeth! Kérem! Sajnálom, de el kell mennünk. Judithnak olyan rémes migrénes fejfájása van, hogy alig áll a lábán – mondta együttérzőn átkarolva barátnőjét. – Borzasztóan sajnáljuk, mert remekül éreztük magunkat…

- Semmi baj drágáim, látom, hogy Judith nem érzi jól magát, olyan piros a szeme… ugye eljönnek még hozzám, önnel különben is van egy megbeszélésem, ugye tudja… - fenyegette meg Trudyt játékosan az ujjával Elisabeth.

- Hát persze. Három hétig tart a nyaralásunk, szívesen elfogadjuk a meghívását bármikor – mosolygott a lány.

- Karim hazaviszi önöket, ő volt a sofőrjük idefelé jövetben is.

- Nagyon köszönjük, és még egyszer elnézést kérünk, hogy ilyen hamar távoznunk kell – mondta Judith is.

Egyenként búcsúztak el a társaság tagjaitól, Judith és Mark megtartották az egy lépés távolságot, szinte egymásra sem néztek, amikor kezet fogtak, és elmormolták az ilyenkor szokásos, kötelezően udvarias szavakat. Judith csak akkor könnyebbült meg, amikor az autóban végre szabad utat engedhetett könnyeinek.

Folyt. köv.