Mint a vaskos ködöt,
mi rád telepszik,
megfojt és a melledre fekszik,
úgy gyűlölöd,
a szelet novemberben
embertelen,
csípős hidegben
mi körbefon
és átzúg a kabáton,
bőrön, és zsigeren,
nem ül meg a vállon,
beléd mászik,
ijesztő idegen,
hideglelős, őszi éjeken,
mikor a nappal gyenge,
és nem véd,
az ősz a sötétet őrjöngve dobja feléd,
s üvöltve szedi szerte
az arcbőrödet szeletekre
a novemberi szél,
miközben a tested szenved,
és habzó szájú kínzójának
gyors halált remél.