A  rudacskából az öngyújtó nyomán először könnyű, vékony, kacskaringós, ezüstszínű füstkígyó tört elő, majd ahogy egyre inkább megfogant a parázs, a kígyócska anakondává avanzsálva kezdte megtölteni a teret.
Carolin a tenyerével maga felé legyezve próbálta megállapítani, vajon mihez hasonlítható ez a semmihez sem hasonlítható illat, és rájött, hogy valóban, ő ilyen különös illattal sohasem találkozott még.
Nem találta kellemesnek, inkább csípős szagként jellemezte volna, ha egyáltalán valaha is szüksége lett volna arra, hogy jellemezze.
A füst lassan, de biztosan beterítette a helyiséget, rátelepedett a bútorokra, az asztalkára, a cicanőcis újságra és a minőségi csokoládék izgalmas csomagolására.

Halványan elmosolyodott, maga sem tudta, hogy mi késztette erre, majd felemelte a teáskannát, és töltött mindkettejük csészéjébe úgy, mintha ő lenne a házigazda. Az az apróság, hogy nem otthon van, teljesen kiment a fejéből.
Mélyet szippantott a füstből, és megállapította, hogy igazán remek nyugtatószer, hiszen idegessége, rosszkedve, gyilkos hangulata mondhatni, hogy szinte köddé vált, ott gomolygott valahol a szürkeségben.

Apró, huncut kis mosollyal a szája szegletében szürcsölt a teából, majd magában csettintett a nyelvével, olyan egzotikusan, majdnem erotikusan finomnak találta.
-        Isteni ez a tea Sam – mondta. – Hol szerezte? Én is vásárolnék!
-        Sima csipkebogyótea Mrs. Tennant, nyilván van otthon belőle magának is.

Carolin felnevetett, hogy valóban, valóban, aztán ezt annyira viccesnek találta, hogy nem tudta abbahagyni a kacagást, Sam pedig csatlakozott hozzá. Amikor már csillapodni látszott jókedve, rákacsintott a férfira, letette a teáscsészét, és kigombolta a blúza felső gombját.
-        Hű, de meleg van! – kezdte, aztán így folytatta: - Mondja csak, maga valóban a saját neméhez vonzódik?
Sam még hangosabban nevetett, mint addig.
-        Én nem Mrs. Tennant, és maga?
Carolin az egyszerű kérdéstől újabb nevetőrohamot kapott, szinte fuldokolt, csapkodta a térdét – ami kevésbé lógott, mint Marsha Andangoé, bár ezzel ő akkor egy cseppet sem törődött már – úgy válaszolt:
-        Micsoda nagy lókötő maga, Sam! Hogy találhat ki ilyen szamárságot?
-        Maga kérdezett először Mrs. Tennant!
-        És mondja csak! Igaz, hogy drogot is árul? – kacagott tovább könnyezve Carolin, annyira nevetett, hogy komoly nehézséget okozott számára a beszéd.
-        Én? Hova gondol?
A férfi a hasát fogta, inkább már vinnyogott, mint nevetett, úgy tűnt, hogy meglehetős fájdalmakat áll ki a rekeszizma.
-        Mert ezt beszélik…
-        Maga ugye nem hiszi?
-        Dehogy! Maga igazán rendes ember…

Ezen megint olyan jót derültek – különösen Sam – hogy némileg eltorzult arccal a gyomorszájuk környékét tapogatták.
Hosszú ideig tartott, mire valamelyest megnyugodtak, és mire Carolin észbekapott.
-        Na, most már tényleg mennem kell, hiszen csak egy teára akartam maradni…
Elővett egy kisvirágos zsebkendőt a táskájából, hogy megtörölgesse a szemét, és az arcát. – Milyen jó humora van magának Sam! – mosolygott a férfira szerencsére már nem viharosan potyogó könnyein keresztül.
-        Egy ilyen gyönyörű asszony előcsalogatja a férfiember rejtett képességeit – jegyezte meg a boltos, és hunyorított is a kijelentéséhez, hogy Carolin érezze szavai súlyát.
-        Ne vicceljen már! – legyintett a nő, de azért úgy mosolygott tovább, mint egy jóllakott macska.
-        Nem viccelek. Ezt komolyan gondoltam – mondta a férfi, és valóban nem nevetett.
Megfogta az asszony kezét és kézfejére könnyű csókot lehelt.

Carolin olyan zavarba jött, mint már régen nem, és tűzpiros arccal viharzott ki a boltból.
- Viszlát Sam! – kiáltotta hátra, az etikettet zavarában sem felejtette el betartani.
Kint megütötte a napsütés, és érdekes módon most a macskakő bája és a nyíló pipirózsa is feltűnt neki.
Az járt az eszében, hogy lám, van még férfi ezen a világon, aki észreveszi az ő nőiességét, ráadásul nem is akármilyen férfi, egy fiatalember, aki megkaphatna bármilyen nőt a világon, még egy olyan cicamicanőcit is az újság címlapjáról.
Kinek kell az a vén, klaffogó fogú John, ha ilyen jóvágású férfi bókol az embernek…