-                  Füstölő? Milyen fajta? Tudja Sam nem rajongok ezekért a templomi illatokért, már attól is mindig köhögő rohamot kapok, amikor Summer atya kalimpál a füstölőjével.

-                  Nahát ez nem olyan, Mrs. Tennant. Ennek olyan illata van, hogy otthonra is akar majd belőle!

Sam hunyorított egyet, aztán elsétált az üzlet másik végébe.

Carolin letelepedett a vendégeknek fenntartott székre, és felvett egy újságot az asztalkáról, hogy legyezhesse vele magát.
„Milyen kellemes ez a boltocska” gondolta magában, miközben Sam hátsó felét fixírozta, amint az neki háttal kutakodott az alsó polcon.
Sam Moss negyven, negyvenöt év közötti, elég jóvágású férfi volt. Azt suttogták, hogy a saját nemét szereti, persze amellett, hogy drogot árusít. Ki tudja, hogy melyik volt a nagyobb bűn Enderbee lakóinak a szemében? Carolin mindenesetre felvilágosult, liberális szellemű nőnek tartotta magát, és különben sem hitte, hogy a Sam a férfiakat szereti, hiszen rá igazán nőként tekintett, mint ahogy az imént is. Az azonban kétségtelen tény volt, hogy nem akadt barátnője, legalábbis olyan nem, akiről a helyi pletykafészkek tudomást szereztek volna. Sam  megvakarta őszülő üstökét, aztán téglapiros bő nadrágja korca és a fűzöld hosszú ujjú pólója között kivillanó kis bőrfelületet is, diadalmasan felhördült, majd hatalmas mosollyal az arcán megfordult. Kezében egy henger alakú csomagot szorongatott.

-        Megvan!

Carolin meglepetten lesett a férfire, úgy elmélázott a hátsóján, hogy váratlanul érte e boldog megnyilatkozás.

Sam fogta a kincsként szorongatott csomagot, és eltűnt vele az üzlet raktárába vezető ajtón át.
Carolin tovább legyezgette magát, és nézelődött. Az üzlet barna fa berendezése, és a színes fűszeresdobozok együtt meleg, otthonos hangulatot adtak a helyiségnek.
Csábítóan sorakoztak egymás mellett a különböző minőségi csokoládék, a déligyümölcsök, és illatos potpurrik, dió és mogyorófélék, na és a cserepes, kiültethető, csodásan friss fűszernövények. A szín és illatorgia némiképp lekötötte Mrs. Tennant figyelmét, egy másodpercre meg is feledkezett csalárd férjéről és „riherongyként” aposztrofált szomszédasszonyáról, de aztán a kezében tartott újságra pillantott, s haragja újfent lángra kapott.
A magazin címlapján egy huszas éveiben járó cicamica nőci mosolygott.
Ragyogó, hófehérre retusált fogsorral és dagadó kebellel hívta fel az olvasók figyelmét arra, hogy nincs hatásosabb módszer férjük megtartására, netán újra elcsábítására, mint a levendula illatú öblítőben áztatott ágynemű. 
„Nohiszen” – dörmögte Carolin mérgesen, és lecsapta az újságot. – „Te is az ágyneműd mosásával foglalkozol a legkevesebbet… „
Úgy döntött, hogy nem vár tovább Samre, ezért felállt, és épp kiáltott volna hátra – hisz az illem úgy kívánta, hogy elbúcsúzzon – amikor a férfi elégedett képpel kilépett a raktárból.
Egy tálcán teáskannát, két csészét, aprósüteményt, és egy lapos, Carolin számára ismeretlen tárgyat egyensúlyozott.

-        Csak nem akart itt hagyni, Mrs Tennant? – kérdezte kisfiús mosollyal.
-        Nos, valóban arra készültem Sam, olyan sokáig elmaradt.
-        Ne tegye ezt velem, látja, teát is főztem…
-        Rendben, maradok egy teára, de igazán nem akarom feltartani, nyilván jobb dolga is akadna, mint engem pátyolgatni.
Carolin visszaült a székre, és jobban megfigyelte a fura tárgyat.

Egy hosszúkás, vörös fa lap volt, közepén egy sínnel. Az egyik vége valamelyest felkunkorodott, a másik végén pedig egy furat látszott.
-        Mi ez?
-        Ez? – mutatott a tárgyra Sam. – Kínából hozattam, füstölőtartó. Így a hamu nem pereg szét, hanem gyönyörűen belepotyog a sínbe. Nézze csak!
Leemelt a tálcáról egy fura, barnászöld színű füstölőt, és a szárát beledugta a lyukba.
- Valóban nagyon praktikus – állapította meg Mrs. Tennant, miközben Sam már gyújtotta is a végét.