-        No és mi lenne az? – érdeklődött Carolin. Burt még mindig az autótelefonba beszélt.

-        Nos, hát jobb lesz, ha ez Burt mondja el, mert én sem hallottam még minden részletet. Burt drágám?
A polgármester éppen befejezte a telefonálást és a két asszony felé fordult.
-        Üdvözlöm Carolin. Igen, igen, remek lehetőséghez jutottunk. Képzelje csak el…
És a következőképpen festette a jövőt: börtönből frissen szabaduló bűnözőket fogad be a város, és mintegy rehabilitációs központként az lesz a feladata, hogy visszavezesse a társadalomba Isten megtévedt báránykáit.
A nagy lehetőség a zsíros támogatásban mutatkozik majd meg, melyet a város kap minden egyes börtönviselt, új lakó után.

-        Érti már Carolin? Aki munkát ad ezeknek a …ööö… hölgyeknek és uraknak, az maga is busás jutalomban részesül a városnak kiutalt juttatásból. Nem elég, hogy ingyen munkaerő lesz a háznál, de még fizetünk is azért, hogy foglalkoztassa – gesztikulált nagy hévvel Burt Burrett.

Közben Carolin fejében megfordult, hogy talán mégis szoknyapecérkedett ma.
Észrevette - ahogy a lendülettől szétnyílt a zakója - hogy az inge meglehetősen gyűrött, de aztán gyorsan visszaszívta a gondolatában felbukkanó rosszmájú megjegyzést, hiszen egy gyűrött ingből igazán nem lehet messzemenő következtetéseket levonni… Persze, akár egy gyors menet is lehetett...

-         Maga az első, akinek szóltunk Carolin – folytatta Burt. - Jelenleg csak három jelölt van , és az egyiket – egy valamikori könyvelőt – én már ki is néztem magunknak. Még az is lehet, hogy jó hasznát veszi a város a munkájának. Nem terjesztem el a hírt holnapig, de addig beszélje meg Johnnal, hogy igényt tartanak-e egy emberre. Rendben? 

„Persze, a város biztosan jó hasznát veszi egy börtönt megjárt könyvelőnek” – morfondírozott – „Inkább Burt Barrettnek lesz hasznos egy ilyen alak, hogy a vagyonát gyarapítsa.”
Carolin érezte, hogy még mindig nem teljesen tiszta a feje, a Samnél töltött órácska meglehetősen összezavarta, nem beszélve arról a különös füstölőről, amitől olyan bódultan boldog állapotba került…

-        Figyelsz, Carolin? – kérdezte némileg bosszúsan Molly.
-        Igen, persze. Bűnözőket dolgoztathatunk. Mégis, hogy gondolja Burt? Mennyit fizetnek ezért a városnak, hogy befogadjon ilyen alakokat?
A polgármester halkan közölte Carolinnal az összeget.
A nő eltátotta a száját, kimeresztette a szemét.
Nem akart hinni a fülének.

-        Tényleg?
-        Tényleg – bólogatott Molly is, és vidám kis fények táncoltak a szemében. – Gondolj bele! Még akár mozit is építhetünk, vagy egy kisebb színházat! Fellendülhetne a kulturális élet Enderbee-ben!

Carolin kezdte átérezni Molly lelkesedését.
Az unalmas kisvárosból egészen előkelő kis kulturális központot lehetne létrehozni, ami új emberekkel, művészekkel, izgalmakkal járna… talán ez az a lehetőség, amire várt, ami felkavarja majd az állóvizet…
A bűnözőre meg majd figyelnek.
Végül is nem zsákbamacskát vesz,  tudja, hogy mire számítson, így, ha valamiféle bűnügy történik, lehet majd tudni, hogy ki követte el. Remélte, hogy nem gyilkosokat kell rehabilitálni. Bízott benne, hogy ennyi esze a polgármesternek is van.

- Kérek egy embert én is. Jó lesz kertésznek! – mondta Carolin gyorsan. – Nem is kell megbeszélnem Johnnal, biztos, hogy egyetért velem.