A vágtató pillanatok, 
megtaposnak, mint a
csorda, a  gondok,
úgy dübörögnek  sorba

Szél szárítja arcom,
néha megsimogat,
- úgy segítenék ! súgja,
de nem találom a szavakat.
Lehetnél felhőnek lánya,
de neked itt kell  még élned,
hát elviszem legördült könnyed.

Folyók tündéréhez is szóltam,
de  hozzá is hiába  mentem.
Kérleltem tegye szabaddá,
engedje el  lelkem,
vigye a testem néki adom.
de azt mondta nem lehet,
az élet hatalom.

Kértem viharok urát,
csapjon agyon engem
megteheti, és én nem vétkeztem
csak morgott , dörgéssel elvonult,
bár egyszer visszalépett,
rám hullatta cseppjeit,
és feledte az egészet.

Az éjszaka míg ringatott,
suttogott nekem.
Tőlem már ne kérd a véget.
Három kosarat kaptál, ám én
magamban is annyit érek.
Nyugtató álmot hozok neked
és hajnalban ébresztelek.

Már nincs más kiút, ezernyi
félelem, tépi szép a lelkem.
Kérlek, segíts Uram, vagy
fogadj magadhoz engem.