:
Lassan borul az éj a fényre,
csak gyertyalángok zizzenése,
lobogva égő tánca,
akarnok hévvel jelzi,
emlékezünk.
A sírokon táncoló árnyak
megsimogatják arcodat,
mint védő karok ölelnek át,
vagy melléd ülnek a padon,
és te mesélni fogsz…
tudom.
A szavak csöndesen gurulnak,
suttogásba burkolóznak,
néha zokogás rázza őket,
hangjuk forrása fakad ajkadon,
benne a ringatózó
fájdalom.
Gyermek mesél a szülőnek,
anya ringatja, korán született,
most mégis karjában érzett
sosem feledett gyermekét,
sírva dúdol vele altatót
a szél.
A gyertyák csonkig égnek,
dacosan ellenállnak a szélnek,
már üres, de az üres temetőben
egyedül állnak, utolsó
lobbanással fejet hajtanak a
halálnak.
(76 szó a szövegben) (1021 olvasás)
lena1: (10-25-2009 @ 11:36 pm)
Szép, szomorú vers Ágika! Talán az ősz az, ami kicsit lehangol bennünket. Szeretettel ölellek.Lena
naiva: (10-26-2009 @ 12:16 am)
Hát igen, a temető fényei is az ősz fényei... Közeleg a Halottak Napja, versed nagyon aktuális. Megrázó és szép!
a_leb: (10-27-2009 @ 07:26 pm)
Szép vers, tetszett.
aLéb
Eroica: (10-28-2009 @ 05:57 pm)
Megöleltelek, Ágikám!Többször is...
agnes: (10-28-2009 @ 06:54 am)
Lena! Maga az ősz nem lehangoló számomra, de a halottak ünnepe már igen. Köszönöm, hogy itt jártál, Mindig öröm vagy nekem. szeretettel
agnes: (10-28-2009 @ 07:01 am)
Naiva! Ez az a nap, mikor, mikor sokan vannak velem, és mégis egyedül vagyok....Köszönöm a szavaid...ölellek
agnes: (10-28-2009 @ 07:03 am)
Kedves a_leb! Örültem neked. Köszönöm. szeretettel
Anna1955: (10-28-2009 @ 08:13 pm)
Emlékezni a csendben, egy gyertyaláng fényénél... Gyönyörű versed méltó az elmúlás fájdalmához... Ölellek Anna