Már korán sötétedett. Mikor kinézett az ablakon, meglepetten
látta esik a hó. Csak ő volt otthon egyedül, és élvezte az este
nyugalmát Még korán volt várni a fia látogatását, aki esténként
elszalad hozzá, és ez jól esett neki.A kandallóban lobogott a
tűz, a kellemes meleg elzsibbasztotta. ElálmosodottSzerette
nézni ahogy égnek a hasábok, és hallgatni a ropogásukat. A
sarokban
várakozó kedvenc fotel, szinte hallhatóan hívogatta.

- Gyere! Olyan magányos vagyok, bújj ide hozzám.!
- Én is magányos vagyok. Gondolta. De milyen magányos.

Míg befészkelte magát a puhán simogató karok közé arra
gondolt.. olyan mintha átölelnének. Lassan úgy is érezte, két
erős kar fonódik köré, és megcsókolják.. Boldogan simult
hozzá, és viszonozta a csókját. Ő az! Egy pillanatra átsuhant a
gondolatai között.... Ez nem lehet, ő már csak az emlékeimben
élhet. De mégis valóság volt a mosolya, ahogy belenézett a
szemébe érezte, az életénél is jobban szereti.

- Istenem! De jó, csak rémálom volt, hogy meghaltál. Miért nem
jöttél hamarabb? Annyira szeretlek! Nem akarok nélküled élni.
Hirtelen kitört rajta az elmúlt egy év keserűsége, fájdalma. Könnyei
végig folytak az arcán, és lassan esni kezdtek. Az már meg sem
lepte, hogy mint csillogó gyémánt cseppek gurultak egyre
távolabbra. Az viszont igen , hogy hallotta..mert hallotta a másik
gondolatát.

- Én is nagyon szeretlek. Már örökre az enyém lehetsz.. Többé
sosem hagylak el. Csak tőled függ.
- Akkor mindig velem maradsz? -kérdezte évődve.
- Ameddig csak akarod.

Halk ringató zene úszott be a csöndbe, és körbevette őket. A
férfi csókja forró és simogató volt. Úgy gördült végig az ajkán,
mint harmat a virág szirmain A vágya is felébredt erre a gyöngéd
érintésre. De így még nem érzett. Végtelen volt, és nem tudta
csak a testébe zárni. Érezte a férfi vágyát, ahogy találkoznak. A
testükön kívül szeretkeztek, mégis maga volt a csoda. Úgy érezte,
most vesztette el a szüzességét újra, és ez az életében többet nem
fog megismétlődni. Mikor táncolni kezdtek, boldogok voltak,
végtelen boldogok. A férfi váratlanul, mint a pelyhet karjába kapta,
és forogni kezdett vele. A vállára hajtotta a fejét, szorosan átölelte
a nyakát, és nevettek, csak nevettek, és nevettek

Hirtelen megszűnt a szédülés, hangokat hallott, sürgő embereket
látott. Az orvos a fejét ingatta.
- Nem tehetek semmit! Vége van. Már csak az igazolást adhatom ki.
- Minek van vége? Megbolondult ez az ember? Na, ezt nézd!
Azzal felugrott, és elébe állt, de semmi.

- Ember! Vak vagy? Itt vagyok és járok, és mozgok, és kiabálok.
Most meghallotta a férfi hangját.
- Nézz a fotelra kérlek!
Nem akart hinni a szemének. Ő aludt benne, de már csak a teste.
- Halott vagyok? Ez nem is álom?
- Igen. Lélekké lettél, és örökre velem maradhatsz ha akarod. A
válasz nem volt kétséges.
- Akarom