Reszketett karcsú derekán,
levél karjába fogadta a szelet,
aki átölelte, és ő szeretett.
Ringatta, kamaszos vággyal,
tudta,
nem versenyezhet a nyárral.
Napfényes csókját
reszketve várja,
a kedvéért öltözik új ruhába.

Kicsit szégyenkezik gyűrött
szoknyácskája miatt,
de kisímitja a szél egy pillanat
alatt.
- Szép vagyok? kérdezi halkan,
Ugye neked is tetszem,
vérvörös ruhában?
Közben édesen kellette magát,
jobbra balra ringott, hogy
megmutassa szoknyáján a fodrot.

A nap alig alig látta, hogy
mit is művel a szél,
és szeretett virága.
A pajkos szellő felhővel óvta,
de egy szakadáson lelátott,
hiába nem akarta.
Virágja egy pillanatra megingott,
és magába fogadta a szelet. 
Aki a bibéjét porral betakarta,
de mégis elhagyta, tovább lépve,
hisz érte rajongott a mező virág népe.