Elringatott a csönd,
emlékeket idézett
a távoli életem gyermekkorából ott,
hol szüleimhez bújtam, és átkaroltak.
A régi megfakult emlék életre kelt,
lelkemben a boldogság énekelt.
Aztán gyorsan vége lett,
talán azért,
mert az idő őrülten rohant,
és nem hagyott magamra,
 hiába kértem.
- Azt nem tehetem, nem hagylak el,
mert egyedül, csak emlék leszel.
Így benned született meg végtelen sora,
édesen fájó érzések,
 megbántások, csalódások,
szerelmek, bánatok,
mosolyok és könnyek,
verbális gyalázat,
hamis szeretet hangja,
igaz barátok segítő szava.
Tavaszok szerelmes sóhaja,
minden nyár udvarló zuhataga,
oly sok ősz búcsúzó árnya,
téli havazások,
karácsonyok csillogó varázsa,
szilveszteri bolondozások,
 boldogabb, Új évre várva.
Ugye megérted?
Szépség és csúfság,
bánat és boldogság,
mosolyok, és könnyek,
addig nem múlhatnak el,
amíg én őrzöm a léted.