Már korán sötétedett. Bár még a fény uralkodott, de a szülők beküldték a kislányt a lakásba.
 Féltették Maját a hidegtől, a sötéttől, de leginkább attól, hogy eltéved. Majdnem a falu szélén
laktak, és nem sokan járkálnak ilyenkor az utcán. A levegő megtelt a fűszeres hó illatával.
Az apa rövid pufajkája az előszoba fogasáról lecsúszva hevert a földön, szinte betakarva,
felesége szőrös csizmáját. A kislány hirtelen ötlettől vezérelve, magára vette mindkettőt, és
vidám ugrándozásba kezdett, már amennyire a ruhadarabok engedték. Meg akarta mutatni
szüleinek is, és kisétált az udvarra.

- Anyaaa!
- Menj be Majácska! Rögtön jövünk!
- Jó! Bemegyek!

De ekkor meglátta cirmost, aki kényeskedve ballagott el előtte. Naa, most megfogom - gondolta.
De a cica kiszaladt az utcára, a gyerek meg utána. Hirtelen nagyon sötét lett, már a házakat
sem látta. Hatalmába kerítette a félelem, és sírni kezdett.

***

A falu környékére egy farkas család költözött. Egy apa, egy anya, és két gézengúz kölyök.
Az apa sebesülten feküdt. Olyan balszerencsésen ugrott egy nyúl után, hogy sérült lábát most
 pihentetni kellett. Bár jóllakottan alhatnának is, de nappal a kicsiket nem szeretnék egyedül hagyni,
ezért az anya vadászni indult. Megszoptatta a kölyköket, és arra gondolt, holnap húst is kapnak,
most először. Az életüket is odaadták volna kései utódaikért. Szeretettel megnyalogatta őket,
 az orrával párja orrát megsimogatva kisietett barlangból. Vadászni indult. Egy idő után szagot fogott.
Már hallotta a hangját. Összeszorult a szíve. Megérezte benne a félelem, a kétségbeesés hangját.
És tudta, egy emberkölyköt talált. Lassan közeledett feléje, szeme megvillant a sötétben.

***

A szülők kétségbeesetten keresték Maját. A szomszédok segítségével kutatták az erdőt. Csak a szél
zúgott kíséretként az emberek kiabálásához.

- Majaaa! Kicsi lányom!

De válasz nem érkezett. Minden bokrot, minden fatövet megnéztek. Egyre kétségbeesettebben
kutatták az erdőt. Az anya szeméből patakzott a könny, és rettegett. Épp ma reggel hallotta,
hogy egy vadászó farkast láttak az erdőben. Ekkor látta meg a villanó szempárt, és hallotta meg
a morgást.

- Mindenki vissza! Kiabálta, és a lámpással a bokor tövéhez világított. A férfiak a puskájukhoz kaptak.
- Neee! Ordította. Ne bántsátok!

***

A farkas egyre közelebb ment a gyerekhez, akinek az arcocskája maszatos volt a könnyektől.
 Kezét, az állat nyaka köré fonta, és szipogva annyit mondott.
- Jéé, te egy nagy kutyus vagy? Ugye vigyázol rám, míg anyuék megtalálnak?
Nem értette a gyerek szavait, de megérezte remegő hangjában, védelmet kér tőle. Egy halk
morgással válaszolt, végignyalva a kislány maszatos arcát. Melléfeküdt, és igyekezett melegen
tartani a gyereket, aki szorosan hozzábújt. Lassan szállingózni kezdett a hó, és betakarta őket.
Tudta, a kicsit, sosem fogja bántani, csak védelmezni fogja. Beleszimatolt a levegőbe, és
összerázkódott. Megérezte, hogy emberek vannak körülötte. Lerázta magáról a havat, és
ugrásra készen várt.
Mikor az anya észrevette a duzzadt emlőket, nem is tudta mit tegyen. Agyában a gondolatok
 körhintája kavargott. Tudta, tennie kell valamit, mert ha védeni akarja a gyereket, nem könnyen
engedi el. Hálás volt a farkasnak, nem akarta, hogy baja essen. Mindenkit hátrább küldött,
a férjét pedig haza, a reggel vágott disznó egyik sonkájáért. Nem is olyan messze voltak a házuktól,
csak rossz irányban kezdtek keresni, ezért értek olyan sokára ide. Közben egyre csak beszélt hozzá.

- Látom, vannak kölykeid. Tudom, etetni kell őket, és vadászni indultál. Ő az én kölyköm,
az én kicsi lányom. Ő az életünk. Ugye nem akarod bántani? Kérlek, farkas, engedd el,
add vissza őt nekem!! Ígérem, nem engedem, hogy bántsanak. Ha nem is érted, de érzed,
hogy én hálás vagyok azért, amit Majáért tettél. Ugye csak alszik? Ugye él még?
Közben megérkezett férje a sonkával.

- Majd én, egyedül, - mondta határozottan az asszony - mindenki menjen vissza. 

***

A farkas, mikor megérezte a friss hús illatát, barátságosan mordult egy rövidet. Mintha azt
mondta volna, nagylelkű vagy velem. Veszélyt is szimatolt, de korogni kezdett a gyomra.
Bízott ebben a nőben, még annak ellenére is, - hogy két lábon jár. Azért amikor elindult felé,
megmutatta neki a fogait, de bántani nem akarta. Az anya óvatos léptekkel haladt feléje,
kezében a hússal. Közben suttogott:

- Gyere velem, úgy... ügyes vagy. Most bedobom a húst a sötétbe, ne haragudj,
  de van valaki, aki le akar lőni.

Azzal egy mozdulattal a bokor mögé dobta, és nem mozdult, így akarta megvédeni az állatot.
A farkas, mintha értette volna, beugrott a bokorba, és már nem is látta senki.
- Szomszédasszony, álljon arrébb. hadd lövöm le!
Mire megfordult, a kiabáló a földön feküdt, két tagbaszakadt férfi meg rajta, és épp azt
magyarázták neki a többiek, hogy ebből a farkasból nem lesz bundája, mert a falu a saját
farkasának tekinti, és a védelmük alatt áll.

*** 

 A nő a következő pillanatban a lánya mellett térdelt, és simogatta az arcát.  
- Maja! Majácska! Ébresztő! A gyerek kinyitotta a szemét, átölelte az anyját,
és csacsogni kezdett.
- Tudod, eltévedtem - és sírtam - és akkor jött egy nagy kutya, és lenyalta az arcomat,
  és olyan jó meleg volt a bundája, Anya hol van a kutyus?

***

Tavasszal a farkasok odébb álltak, de azon a télen nem éheztek, az biztos. Annál a bokornál
mindig találtak élelmet, a zord tél ellenére is.