Mikor vágy húz karjaidba, s képzelet ont illatot;
Szenvedéllyel simogat a megtestesült álom…
Ágyamon fényt ragyognak a törékeny csillagok,
 föléd hajol sóhajom, könnyű lepkeszárnyon.

Mikor érintésed mámorától megrebben az idő;
 tűzforró nyarat táncolnak a hideg nappalok.
Mesebeli lámpafényből gyújt lángot az erő,
mely valósággal hevít. S ez oly csodás dolog.

Álmodozom! Hiszem azt, hogy minden öleléssel;
Életem csöppnyi lelkű percei fényévekké válnak,
s ha eljön majd a bíbor alkony egy törtsugarú éjjel;
Igaznak hitt szerelmünk is égi úton járhat.