Várlak majd, várlak, még nem tudom hogyan.
Talán könnyes szemekkel - talán boldogan -
lehet, hogy felveszem majd a legszebbik ruhám
és dupla csókot kérek tőled minden csók után.

 
Várlak, ahogy senki sem vár - nyáron, télen át -
ahogy szó teszi éber hanggá a néma éjszakát,
s ahogy a gondolatot serkenti a halkuló beszéd,
mikor felhevült indulattól már messze jár az ész.

 
Én csak várlak türelmesen, mint egy kisgyerek,
kit okossá vált felnőtt mamák csendre intenek,
ha néha túlkacagja önmagát holtfáradtan, este,
mikor a szendergő álommanó magához ölelve

mosolyával altatja el;
- s csillagfénnyel takarja be a bíbor naplemente.

2009.01.17