Éjszakánként szétfoszlik a reményteli nyár.
Helyébe hűvös őszi szél fuvallata száll.
S mikor a nesztelen homály rám is árnyat vet,
Én titkaimmal sírom el a könnyes éveket.
Késő tavasz van már, hát gyere kedvesem!
Adj valódi jeleket, hogy éget szerelem,
Mert tudod, hogy nélküled helyem sem lelem,
Hisz kóbor vándorrá tett ez a tiltott szerelem.
Lépted hallom akkor is, ha az ezüstholdas éj,
Égben szálló  suttogása vágyakról mesél,
 Mert falombjában ébreszt tavaszt a jelen pillanat, 
mitől szenvedélyt ad jövőknek a szabad akarat.