Ne sírj fiam! Soha ne sírj! Ne ejts bánatkönnyet!
Könnyek nélkül élni, hidd el sokkal könnyebb…
Megszakad a szívem érted. Hová lett a nevetésed?
Hisz nem is oly rég volt, mikor vidám kacagással
Az álmok bűvös világában ringattalak téged.
Emlékszel, hogy meséltem a gőgös királylányról,
Ki tiszta szívből igazán sohasem szeretett?
S hiába volt sok, sok rajongója, kőszikla szívét
A körbefonó gyengéd érzés nem hatotta meg?
Most igaz lett a tündérmese és valóság az álom.
Megérkezett bűbájával a démon pilleszárnyon,
S behálózta ifjú lelked tőrdöfés nyomával,
Mely ezer sebből vérzik az elmúló románccal.
Vigaszt hoznék neked, ugyanúgy, mint akkor,
Mikor gyermekként simítottam selymes babaarcod,
De már nem nyugtatnak meg a féltő anya kezek,
A démoni erő elnyerte a szív felett a harcot.