Illatos orgonák, zöldellő tavasz,
Mind, mind szívemből egy
Érzéssel telt darab.
S a fák alatt csicsergő madár éneke,
Olyan, mint az álom,
Mikor két karodban várom,
Hogy szerelmünk beteljesülve,
Éjt csillanó gyémántként
Meghitt perccé váljon.
Csókod forró hevétől,
Szívem gyors ütemmel ver.
A felfokozott vágytól egy pillanatra
megáll,
De újra dobban a nyár hevétől,
Mert veled gyönyörű
A virágillatban elmerengő sárga repcehatár,
hisz
Te adsz boldogságot, te adsz
Szerelmet.
Te vagy, aki megszépíted amíg
Élni tudok, amíg élni merek,
Ezt a mindennél többet érő
Közös jövőt rejtő, röpke életemet.
Tudod én vagyok, ki mindennél
és mindenkinél jobban,
végtelenül szeret,
S ki rád simítja két kezével a legutolsó
Sóhajtásnyi földi lehelletet,
Hogy megőrizd szívedben
mindazt a szépet, mit adtál, mit adtam
Sok szökött percben neked.