Még emlékszem arra az első suta csókra,
Mely félig nyitott ajkaidon hagyott rúzsjelet,
S arra az először elhangzott csetlő botló szóra,
Mit két kamaszodó szív bóknak nevezett.
Mikor szemem villanása rád szórta a fényét
S te félszeg mozdulattal átölelted vállam,
Lassan éledezni kezdtek azok az apró bizsergések,
Mik huncut vágyat rejtettek a gyengéd kézfogásban.
Százszor visszasírom azokat a régi emlékeket,
Azt az eltűnő ifjúságot, mi olyan messze jár,
S azt a nyár hevében megérett tengernyi kalászt,
Melyben léleknyomot hagyott a forró napsugár.
Bohókás álmaimból nem maradt már semmi,
Csak néhány elgyűrődött szerelmes levél,
De a benne lévő csengő szavak ugyanolyan szépek,
És ugyanolyan meghatóak, mint annak idején.
Lassan búcsút veszek ettől az ábrándos világtól,
Ahol minden valós pillanat egy új életet rejtett,
De bárhová is indulok és bárhová is érek,
A kamaszkori napjaimból semmit nem felejtek.