Annának szeretettel Lenától

Ezernyi kudarc kőkeresztjén is ott csillog a lélek,
Akkor is, ha számos sebből vérzik a tőrszúrás után,
Mert mindaz mi fájdalom és múlt káromló vétek,
Egy szép napon mosollyá válik a magány ablakán.
Fájnak a fellázadt csókok, a hazugnak vélt szavak,
Mit egykor ajkainkra zárva magunknak vallottunk.
Miről hittük, hogy az igazi érzés mindig az marad,
Miben öregedő kamaszként is bízvást bízhatunk.
Kaptunk kristálygondolatot gyémántfényig csiszolva
S mellé illatos bókokból színpompás rózsacsokrokat,
Mégis apróra zúzott kő lett az egykori vágy mosolya,
És a virágszirmoknak csak vért serkentő tövise maradt.
Életünk szürke árnyék oldalát sós könnyekbe rejtjük,
Hogy senki ne tudja, hány éjszakát zokogunk át egyedül,
De a szilánkokra szakadt jelent még megálmodni merjük,
Hisz a remény az, melyben a tudat és a szív újra egyesül.