Vergődöm élet és halál között. Melyik legyen?
Gondolkozom, mi az, mi változtatna életemen.
Lehet, hogy odaát is magam vinném keresztem,
Ott, sem lenne senki, ki vinné kicsit helyettem.

Kisírt szemű reggeleken könnyekkel ébredek.
Nem törlik le ráncaimról nyugtató, hűs kezek.
Magamnak kell minden cseppjét felszárítani,
Hiába várom, hogy kopott ajtóm nyissa valaki.

Csak a szél cibálja ablakom elhúzott függönyét,
Csak a hold veti rám néha halványult fényjelét.
S én félszegen menekülök a jövőtlen holnapba,
Mit jégcsappá dermesztett a dér hűvös harmatja.

Menekülnék magam elől, de sánccal zárt a kiút.
S a kialudt gyertyaláng is az éj csendjéhez simult.
Olyan rideg és kopár köröttem a végtelen határ,
Hogy egyedül bolyongó lelkem haza sosem talál.

Éles sas karmával tép szét a vándorléptű magány.
Torz vigyora mély sebet ejt a tisztahitű imán.
Nem szán meg akkor sem, ha térdre ereszkedem.
Sötétfoltú tinta marad a színes képzeleten.