Látod mama, eljött
a várva várt Karácsony,
a jóság és szeretet
áldott ünnepe,
s te nem láthatod többé
feldíszített fánkat,
sem rajongással imádott
kicsi unokádat,
melynek szeme most
könnyel van tele.
Még tisztán látok
néhány ünnepnapi képet,
ahogy fejkendőd lágyan
megigazítod,
és látom szoknyád ráncainak
gyűrött széleit,
mely a hosszú évek alatt
rongyosra kopott.
Még itt érzem arcomon
puha érintésed,
s hallom kedves hangod,
mi sokszor nyugtatott,
hiába szakadt rám,
az élet minden kínja,
féltő szíved dobbanása
új reményt hozott.
Nem feledlek mama,
nem feledlek soha,
bármilyen távol jársz,
én akkor is tudom,
égi karjaidban oltalmat lelek,
akárhogy is kínoz
a földi fájdalom.
Ne szomorkodj mama,
ne szomorkodj kérlek,
mert minden fenyődíszből
te mosolyogsz vissza
s ha majd felnézek éjszaka,
a karácsonyi égre
arra gondolok,
szemed éke ott ragyog
a mennyországot eltakaró,
csillagszárnyú holdba.