Néha visszalapozok sors írott könyvembe,
s a vastag betűs gondolatban megkeresem anyám.
Az ott éledő képeken, még mindig olyan szép,
mint akkor, mikor megszerette szelíd arcú apám.
A hajtogatott sorok között emlékek tolongnak,
ifjúkori ábrándok és meg nem ismert csodák.
Rózsaszín szirmú, sudár cseresznyefák,
melyeknek termését, oly sokszor lehúzta
a gyümölcsöktől roskadozó földig leért faág.
Tovább hajtogatom múltam könnylapjait,
melyekben meggyűrt papírsarkokról
fürkész szemek néznek,
egy végtelenbe összeérő csillagközi pontra,
hol az ifjúkori vágyak, még csók tüzében égtek...
Ma már ősz hajszállal tarkított a gyorsan múló élet,
miből örök időt csen a lopakodó végzet.
Mikor a könyvlapok legvégére érek,
ahol tollal írott részein, élénk kék a tinta
és a szabályossá formált betűformák is,
miket ráncos kezek róttak,
elgondolkozom- vajon mennyit ér a beteljesült jóslat-
mi létem értelmét valón ábrázolja,
mert a sors könyvében meg van írva, minden perc és óra,
s minden tiszta ércű, szép dallamú hangjegy,
mi valaha álomba ringatta csitító dalával,
ezt a fabölcsőben vonagló, sírdogáló testet…