Mama, ugye te is észrevetted,
hogy szakadt a távolság apró cafatokra,
mikor könnyeim ráhulltak
őszirózsa illatú márványkő sírodra?
Érezted mama azt a furcsa szívdobbanást,
mely átosont lelkem belső érfalán,
olyan magasztos volt, mint egy enyhe ölelés,
mit ott éreztem házunkban egykor hajdanán.
Tudod mama oly jó, ha közeledben vagyok,
mert biztonságot ad minden mozdulat,
mi elszántsággal keresi, s bizalommal kutatja,
abban a másikvilágban vélt életnyomokat,
hisz tudom, hogy a halál sosem lehet gonosz,
embernél emberibb a cselekedete,
mert ő az, ki levesz minden terhet arról,
kinek vállait töri nehéz keresztje
és tudom a halálnál nincsen  hűebb barát,
sosem hagyja cserben azt, ki hozzá esdekel,
hisz az örökfény hazája annak adatik meg,
ki követve őt a sírba menetel
s még azt is megtanultam, bárhogy szenvedünk,
földi ember nem léphet át égi mennykapun,
csak akkor, ha megnyílik előtte az út,
hová majd a halál viszi
angyalszárnyakon